Mezőgazdasági termelés

Megtörhet az elmúlt években felfelé ívelő szójatermesztés íve hazánkban. A támogatási feltételek változása és a világpiaci kilátások miatt elképzelhető, hogy az idén a hatvanezer hektárt sem éri majd el a szója vetésterülete.


Nagy bizonytalanság alakult ki a korábbi években – elsősorban az európai uniós többlettámogatás miatt – slágerré vált szójababbal kapcsolatban a termelők körében. A világpiacon áresés fenyeget, a helyzetet pedig itthon tovább bonyolítja az európai uniós támogatások jogszabályi változása is.

Igencsak megbolygatta a terménypiacokat az a kínai bejelentés, miszerint a jövőben extra vámot vetnek ki a beérkező szójaszállítmányokra. A távol-keleti ország ezzel a lépéssel válaszolt az Amerikai Egyesült Államok azon döntésére, amely a közösségbe érkező acélárut importvám alá sorolta. A kínai szójaigény igencsak jelentősnek mondható, becslések szerint mintegy 35 millió tonnát érinthet a döntés, amelynek értelmében minden tonnát hozzávetőlegesen 110 dolláros többletköltség terhelne, vagyis az amerikai farmereknek ennyivel alacsonyabb áron kellene értékesíteniük a terményt.

Nem meglepő módon a hírekre azonnal reagáltak az árutőzsdék is. Chicagóban a hírre a megengedett napi limiten belül mozogtak az árak, azonban fennáll a veszélye annak, hogy esetlegesen összeomlik a jegyzés, ami az európai árakat is beszakíthatja. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése ugyanakkor egyelőre áremelkedésről szólt, amit főként a dél-amerikai termelési kilátásokkal kapcsolatos félelem hajtott. Azóta kiderült, hogy Brazíliában nem lesz gond a betakarítással, sőt. A legutóbbi előrejelzések szerint rekordot dönthet az idén a brazil szójabab mennyisége. Szakemberek úgy vélik, a tavalyinál 5 millióval több, összesen 119 millió tonna szójabab kerülhet a raktárakba Brazíliában. Argentínában a márciusi esőzések hatására csillapodtak a szójababtermés-kilátásokkal kapcsolatos félelmek, azonban még így is jelentősen, mintegy 30 százalékkal kevesebb szóját takaríthatnak be az ottani termelők. A chicagói árutőzsdén március második felében 375–380 dolláros tartományban ingadozott a szójabab legközelebbi lejáratra szóló jegyzése.

Magyarországon az AKI adatai szerint a feldolgozók átlagosan nettó 140 ezer forintos tonnánkénti áron értékesítették a full-fat szóját március harmadik hetében. Az elmúlt években igencsak megugrott a magyar gazdák vetési kedve is, ami egyértelműen az európai uniós termeléshez kötött többlettámogatásnak és az időközben útjára indított nemzeti programnak köszönhető. A vetési felület közel 70 százalékkal nőtt, mára megközelítette a 70 ezer hektárt. A bővülés ívét azonban megtörte az az európai uniós jogszabályváltozás, amely a környezeti és éghajlati szempontból előnyös gazdálkodási gyakorlatok, vagyis a zöldítési támogatások feltételeit módosította. E szerint 2018-tól tilos a zöldítés alá vont területeken vegyszert használni. A tilalom a parlagon hagyott területekre, az ökológiai másodvetésre, az erdőszélek menti hektársávokra és a nitrogén-megkötő növényekre is vonatkozik. A változás egyértelműen negatív hatással van a hazai szójatermesztésre, hiszen a területek zöme után zöldítési támogatást vesznek fel a gazdák. A hektáronként mintegy 25 ezer forintos hozzájárulás nem elhanyagolható mértékben járul hozzá a termelés eredményességéhez.

A termelők tehát válaszút elé kerültek, vagy vállalják a vegyszermentes gazdálkodás okozta kockázatokat, vagy lemondanak a jelentős összegű támogatásról. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának vezetője szerint a lépés elbizonytalanította a termelőket, így kérdéses, hogy az idén mekkora területen kerülhet szója a földekbe. A bizalmatlanságot növeli a világpiaci helyzet is, így a szakember szerint az idén biztosan nem nő tovább a szója termőterülete. Sőt, az is elképzelhető, hogy a 60 ezer hektárt sem éri majd el a bevont terület aránya. Az elnök jelezte: egyelőre semmi sem biztos, a vetési kedvről és a szándékról akkor lesznek pontosabb információink, ha befejeződnek a munkálatok a földeken.


(NAKlap, 2018. májusi szám)


Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám