Jogszabályi összefoglaló

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekről és egyes előkészített húsokról szóló előírás módosításáról szóló miniszteri rendelet tervezetét.

Az AM rendelet tervezetének célja, hogy a fogyasztók a húskészítmények és az előkészített húsok minőségére vonatkozóan megfelelő tájékoztatást kapjanak. A módosítás a hatályos rendelkezések átfogó felülvizsgálatán alapul, emellett új fogalomként megjelenik benne a fehérjeminőségi érték. A húskészítmények előállítása és jelölése kapcsán számos rendelkezésre vonatkozóan merült fel pontosítási igény. Az egyes termékekre és termékcsoportokra vonatkozó módosítások részben technikai jellegűek, részben növelik a szabályozott húskészítmények minőségét.

A tervezetben foglalt módosítások kitérnek az alábbi megfogalmazásokra:

  • a hagyományosan minőségi húskészítményeket jelölő termék-megnevezésekre,
  • nemzetközi szinten is élenjárva válik a jogi szabályozás részévé a fehérjeminőségi érték fogalma, amely azt mutatja meg, hogy az élelmiszerben lévő fehérjék milyen arányban hasznosulnak az emberi szervezetben. Több termék esetében kiegészülnek a minőségi követelmények a fehérjeminőségi érték alsó határtértékével.
  • a kolbászok és szalámik érése és száradása nem áll le a gyártási folyamat végén, néhány fizikai és kémiai tulajdonság a termék elfogyasztásáig változik. Figyelemmel erre, a víz-, fehérje- és zsírtartalmi határértéket nem abszolút értékben, hanem hányadosként kell meghatározni.
  • mind a hagyományos, szárításos érleléssel, mind az érlelés-szabályozóval készült kolbászok esetében szabályozott kategóriává válik a „félszáraz” és a „száraz” termék,
  • a szalámik jelölésénél kikerül a szabályozásból a félreérthető „penészes” és „penészmentes” kifejezés, a nemespenész-bevonatra egyedül a „nemespenészes” kifejezés utal. Ez alkalmazható lesz a szalámik mellett a kolbászokra is.
  • pontosabb meghatározást kap a téliszalámi az összetételére és az érzékszervi tulajdonságaira vonatkozó követelmények tekintetében, így egyértelművé válik, hogy ezzel a tradicionális elnevezéssel kizárólag a hagyományos csemege ízesítésű termék jelölhető.
  • a húskészítmények hústartalmának kiszámítási módját korábban csak útmutató tartalmazta. A célzott mintavételek alapján kibővített adatbázis segítségével pontosabbá vált a hústartalom meghatározása, és annak módját a rendelet állapítja meg.

A társadalmi egyeztetés részleteiről ide kattintva tájékozódhat.

Az észrevételeket 2025. június 03-ig lehet megküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  e-mail címre. Kérjük, hogy véleményét ossza meg velünk is az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldve. Köszönjük szépen!

 

NAK / Szécsényi Tamás

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám