Mezőgazdasági termelés

A fertőzött telepek felszámolása után is rendkívül fontos a ragadós száj- és körömfájás vírus elleni védekezés. Ezért több szigorításról, vagy annak fenntartásáról is döntött a hatóság a már felszámolt telepek körüli védő- és megfigyelési körzetekben, valamint további korlátozás alá eső területeken: a fogékony állatok továbbra is csak zártan tarthatók, tilos a legeltetés és a telepeken kívüli külső szolgáltatók által végzett állatgondozási tevékenység (pl. nyírás. körmölés), az állatok csak laborvizsgálat után szállíthatóak vágóhídra, és a kilőtt vadak is csak negatív laboreredménnyel feldolgozhatóak.

A hatóság meghosszabbította a védő- és megfigyelési körzetben az RSZKF-re fogékony állatok zártan tartását is. Az érintett fajtákat április 18-ig zártan kell tartani, azok sem legelőre, sem karámba, sem kifutóba nem engedhetők ki. Az állatokat etetni és itatni is zárt körülmények között kell.
 
Az ún. további korlátozás alatt álló területeken is több előírás változott. Ezek az intézkedések Győr-Moson-Sopron vármegyének a védő- és megfigyelési körzeten kívül eső részére, valamint Komárom-Esztergom vármegye esztergomi, komáromi és tatai járásaira vonatkoznak. E területeken a hatóság döntése alapján visszavonásig érvényben marad a legeltetési tilalom. Fontos változás továbbá, hogy április 28-ig tilos a fogékony állatoknál külső szolgáltatót igénybe venni nyírásra, körmölésre, valamint (a napi rendszerességgel végzett munkafolyamatokon kívüli) egyéb tevékenységek végzésére. Ez alól kivételt egyedül az jelenthet, ha a tevékenység elhalasztása veszélyeztetné az állat életét.
 
Szintén az ún. további korlátozás alatt álló területeket érinti, hogy megváltozott az élő állatok kiszállításnak feltétele: április 10-től az állattartó telepen kell levenni a vért 48 órával a szállítás előtt és csak a kedvező vizsgálati eredmény kézhez vétele után indíthatják el a szállítmányt a kijelölt vágóhídra. Emellett április 10-től kijelölt vadfeldolgozó létesítménybe is kizárólag negatív laboreredménnyel lehet beszállítani a lőtt vadat.

A vadmonitoring vizsgálatok kedvező eredményei alapján április 7-től csak az RSZKF-re fogékony állatfajok vadászata tilos a betegség miatt elrendelt védő- és megfigyelési körzetekben. Az érintett területen az őz, a gím- és dámszarvas, valamint a vaddisznók esetében elrendelt diagnosztikai kilövés továbbra is folytatódik. A vadászati tilalom enyhítésének fenntartása a vadmonitoring vizsgálatok eredményeinek alakulásától függ.

Az aktuális elrendelt intézkedések nyomon követhetőek a Nébih portálon.

 

Forrás: Nébih

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám