Mezőgazdasági termelés

Már a „változékony időjárás” kifejezés is túlságosan enyhe az elmúlt hetek és napok szélsőséges időjárásának a jellemzésére. Lehűlés, viharos szelek, záporok váltották le hirtelen a kánikulai forróságot. A sok esőtől repedtek, a szelektől karcolódtak a gyümölcsök. Nyitott kapukra talált a monília, az összes fán érő gyümölcs veszélyben van! A szürkepenész pedig a szőlő sérült bogyóit kerülgeti. Az esőktől az almatermésűekben új erőre kapott a varasodás és még a lisztharmat is jól érzi magát, rájuk továbbra is gondolni kell. Úgy látom, hogy sok kertben elő kell venni a permetezőgépet.

Az alma és a körte varasodásáról már részletesen írtam korábban. A réztartalmú gombaölőkkel vihar után érdemes gyorsan permetezni, mert a sebeket is fertőtleníthetjük ezekkel és egyben a varasodás ellen is hatásosak. (Néhány réztartalmú csak a színeződésig javasolt, mert perzselhetnek. Erről tájékozódjanak a címkéken vagy a gazdaboltokban, mert a záporok is lemoshatták a gyümölcsök viaszrétegét, így még könnyebben „megégethetik” a gyümölcsöket.) Újabb esőknél ismételni kell, mert kontakt szerek.

Aki csak ritkábban jut el a fáihoz, azok a kertbarátok még a felszívódók közül is választhatnak. Ahogy korábban írtam néhány hatóanyag a lisztharmatra is hatásos, míg a ciprodinil pedig a varasodás mellett a moníliára is engedélyezett, hasonlóan a metiramhoz. A lehullott gyümölcsök felszedése is felér egy permetezéssel.

1. kép: almán varasodás tünete

A csonthéjasok virágfertőző moníliájáról igyekeztem az összes III. kategóriás készítményt felsorolni. Többségük most is felhasználható a monília ellen, az érésben lévő őszibarackban és szilvában. A ciprodinil, a penkonazol, a fenhexamid, fludioxonil, a boszkalid, stb. Az izofetamid hatóanyagú gombaölő engedélyezett mindkét gyümölcsnél, míg a fenpirazamint tartalmazó csak az őszibarackban és nektarinban használható.

2. kép: monília körtén

 

A nedves környezetben a friss zöldségek között tobzódnak a csigák. Néhány éve II. kategóriába sorolták át a metaldehid tartalmú csigaölőket. A már jól ismert csapdázási módszerek mellett két új, veszélytelenebbnek mondott, vasfoszfát és vas-pirofoszfát hatóanyagú készítmény is engedélyt kapott. Mindkét növényvédő szer engedélyokiratát megtalálják a Gazdaboltosoknak és vásárlóknak szóló fejezetben.

3. kép: spanyol csupaszcsiga

 

A hirtelen lezúduló eső repesztette a szőlőbogyókat. A szomjazó hangyák, darazsak, katicák kirágták a szemeket és a szürethez közeledve már vékonyabb is a bogyók héja. Könnyebben fertőzhet a szürkepenész (botritisz). A gomba soktápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél. Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, csak a számára alkalmas időjárást és növényfelületet várja. A szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott. Most a fürtön jelentkezhet. A korai fertőzésnél zöld vagy savanyú rothadásnak hívjuk a betegséget. Később, a bogyókon szürkésbarna foltok, majd a kiverődött egérszürke, bársonyos penészgyep jelzi a fertőzést. Ekkor már csak a beteg fürtrészek eltávolítása is segíthet (késsel, bogyózó ollóval).

Most a gomba terjedésének kedvez az időjárás! Csak megelőzéssel védekezhetünk ellene! Hatóanyagok melyekből III. kategóriás gombaölők is kaphatóak: pl. a ciprodinil (é.v.i.: 14 nap), az azoxistrobin (é.v.i.: 7 nap), a fludioxonil (é.v.i. bor: 21, é.v.i. csemege: 35 nap), a fenhexamid (é.v.i. csemege: 7, illetve é.v.i. bor: 14 nap), a boszkalid (é.v.i.: 28 nap), a fenpirizamid (é.v.i. bor 21, é.v.i. csemege 14 nap) és az izofetamid (é.v.i.: 21 nap). Kis kiszerelésben is kapható, a piraklostrobint tartalmazó gombaölő, mely egyben lisztharmatra és peronoszpórára is engedélyezett (é.v.i.: 35 nap).

A III. kategóriás „bioszerek” é.v.i-je „nk”, azaz „nincs korlátozás”. Tehát az előírások betartásával, akár a szüret előtti napokban is permetezhetünk velük. Ilyenek pl. a parazita gombákat vagy az egyik bacillus fajt tartalmazó „bioszerek”. A narancsolaj hatóanyagú gombaölő is bevált. (A réztartalmú szerek fertőtlenítik a sérüléseket, de közvetlenül nem hatásosak.  szakirodalom szerint még a 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba.)

4. kép: szürkepenész szőlőn

 

A fiatal hajtásokon megjelent a peronoszpóra is. A későn érő és a fogékonyabb fajtákon olyan gombaölőt válasszanak, amely a szürkepenész mellett a peronoszpóra ellen is hatásos. Már többször utaltam a csalán kivonatra (7 nap é.v.i.), többek között a peronoszpóra ellen is ajánlják.

 

Zsigó György, NMNK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám