Mezőgazdasági termelés

A Magyar Lovassport Szövetség felhívásai év végéig érhetőek el.

Műhelyprogram 2022

A támogatás célja a lovassportok utánpótlás nevelésével és a sportág népszerűsítésével foglalkozó szakmai műhelyek támogatása, elsősorban lovas szakmai elméleti és gyakorlati képzések megvalósításán keresztül a sport, lótenyésztés és állategészségügy terén. Támogatás igénybevételére a Magyar Lovassport Szövetségnél regisztrált és 2022. évi érvényes tagsággal rendelkező tagszervezetek jogosultak. Egy egyesület összesen hat szakmai napra pályázhat az adott évben azzal, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg a bruttó 125.000 Ft/ szakmai nap, (375 000.- Ft / rendezvény) összeget. Jelentkezni 2022. december 10-ig lehet online felületen. A felhasználható támogatás keretösszege 22 000 000.- forint.

Részletes információ a Magyar Lovassport Szövetség összefoglalójában érhető el.

Sporteredmény támogatás 2022

A támogatás célja a lovassport versenyeken való részvétel költségeihez való hozzájárulás. Támogatásban részesülhetnek a magyar illetékességű lótulajdonosok, bérlők, vagy a lóval kapcsolatos költségviselők (továbbiakban: költségviselők) támogatása az elért versenyeredmények alapján, akik magyar lófajta törzskönyvében regisztrált, magyar lóútlevéllel rendelkező lovat tartanak. A támogatást, a Magyar Lovassport Szövetség honlapján található online felületén http://ugyfelkapu.lovasszovetseg.hu/ Pályázat menüpontján keresztül lehet igényelni. A támogatási időszak 2022. december 10-ig tart. Bővebb információ a Magyar Lovassport Szövetség összefoglalójában érhető el. A felhasználható támogatás keretösszege 16 000 000 forint.

Szabadidős Szakmai Napok programsorozat 2022

A programsorozat célja, hogy minél több lovardához, lovashoz juthasson el, olyan, a lovassportban tevékenykedő szakember, aki segíthet a szabadidőlovasok szakmai fejlesztésében. Célunk egy egységes képzési rendszer kialakítása, mely ugyanazon irányelveket követve segít megtenni az igényes szabadidősport, a rajtengedély vizsga, vagy az edzői regisztrációs vizsga felé vezető lépéseket.  A támogatást a Magyar Lovassport Szövetségnél regisztrált és 2021. évi érvényes tagsággal rendelkező tagszervezetek vehetik igénybe, amelyek lovasai 2021. évben legalább egy szabadidős versenyen részt vettek. A felhasználható támogatás keretösszege 2 500 000.- forint, a támogatás összege nem haladhatja meg a bruttó 50.000 Ft/szakmai nap összeget. A pályázatok leadási határideje: 2022. december 1.

Bővebb információ a Szakág összefoglalójában található.

A rendelkezésre álló keretek kimerülése esetén a pályázatok leadását felfüggesztik.

NAK/ Pető Krisztina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám