Mezőgazdasági termelés

A 2021. évi Egységes Kérelem felületen benyújtott termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás (Európai Uniós), valamint az átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatás esetében a született borjakra vonatkozóan a támogatási év december 31. napjáig be kell jelenteni minden érintett szaporítási eseményt.

A kérelmezők számára nagyon fontos jogszabályváltozás egy hónappal előbbre hozta a bejelentési kötelezettséget, de ez nem jelenthet problémát, hiszen a 2021. évben történt borjú születésekhez nagyobb részben 2020. év második felében, kisebb részben 2021. első három hónapjában történt szaporítási, termékenyítési események tartoznak a kilenc hónapos vemhességi időnek megfelelően.

A két támogatási jogcímnél a támogatás elnyeréséhez a gazdálkodók kötelesek a szaporítási eseményekre vonatkozóan adatszolgáltatást teljesíteni a NÉBIH Termékenyítési Rendszerébe (TER). Ezt papír alapon, vagy weben keresztül tudják megvalósítani. A www.enar.hu oldalon elérhetők a letölthető papír alapú bizonylatok (2201 Termékenyítési napló, 2204 Háremszerű és szabad pároztatás bejelentő lapja, 2210 Háremszerű és szabad pároztatás bejelentő és módosító lapja) és kitöltési útmutatóik. Az embrió átültetések bejelentését csak arra jogosult, a NÉBIH embrió alrendszeréhez hozzáféréssel rendelkező szakember tudja elvégezni, aki egyébként magát a tevékenységet is végezte. A szigorú számadású bizonylatnak minősülő termékenyítési jegyet a mesterséges termékenyítésekről a NÉBIH-nél regisztrált inszeminátorok állítják ki, akik az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft-től szerzik be a sorszámozott tömböket. Papír alapon az alábbi címre kell a bizonylatokat beküldeni:

NÉBIH-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.

 Minden gazdálkodó számára javasoljuk a NÉBIH által biztosított webes bizonylatrögzítő felületek használatát, amelyet az érintett tenyészet tartója – magánszemélyként saját jogon, vagy magánszemély meghatalmazottja, cégek esetében kizárólag a meghatalmazott magánszemély - ügyfélkapun keresztül elektronikusan érhet el a portal.nebih.gov.hu oldalról indulva.

Mivel a korábbi években az adott naptári évben történt szaporításokat a következő naptári év január 30-ig, kellett bejelenteni, így volt 30 napja a tartóknak, hogy adatközlési kötelezettségüknek eleget tegyenek. Ezzel szemben 2021. évben ez a lehetőség megszűnt, idén év végéig be kell jelenteni az adatokat. Mesterséges termékenyítések kapcsán a lehetőség nyitott már évek óta, hiszen a webENAR-on keresztül akár a tartó, akár az inszeminátor a termékenyítés után gyakorlatilag azonnal bejelentheti az eseményt. Ezzel szemben a természetes fedeztetések már problémásabbak. Korábban nem volt arra lehetőség, hogy jövőbeli, még meg nem történt eseményt jelentsen valaki a központi adatbázisba. Kizárólag a 2021. december 1. és 2021. december 31. közötti időszakban a NÉBIH lehetőséget biztosít arra, hogy természetes fedeztetési eseményeket be lehessen jelenteni a TER rendszerbe, mind papír alapon, mind a webENAR-on keresztül. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha egy bika egész évben a tehenek között tartózkodik, akkor a háremszerű bejelentés a 12 hónapra vonatkozóan (január 1. – december 31.) 2021. december bármelyik napján megtehető.

 

(NAK/Németh Csaba)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám