Mezőgazdasági termelés

A gázárak olyan magasra emelkedtek, hogy a brit uborkatermesztők úgy döntöttek, korábban befejezik a jelenlegi termesztést, és csak később kezdik majd el az új növények ültetését, mert a költségek egyszerűen túl magasak. Joe Shepherdson, az Uborkatermesztők Szövetségének titkára szerint, inkább kivonják és kidobják az egészséges termést a termelők.

Soha nem látott helyzet alakult ki

Amikor Joe-val a termelők helyzetéről beszéltek a magas gázárak miatt, azt mondta, hogy még soha nem látott ilyet. Persze mindig vannak viták arról, hogy a költségek csökkentése érdekében a gazdák az évi 3 növényes rendszerek helyett 2 növényes rendszerekre térnek át, arról hogyan lehet a legtöbbet kihozni a fajtából, és általában az ágazat jövőjéről - de a jelenlegi piaci helyzet valami egészen más: "Ez a helyzet példátlan, ez őrület. Már 12 éve vagyok az ágazatban, és most hallottam először ilyen szélsőséges helyzetről".

Joe továbbra is azt festi le, hogy mennyire szörnyű a helyzet az Egyesült Királyságban: "Egy therm (kb. 3 m3) gáz ára még soha nem volt egy font fölött, kivéve a 2008-as gazdasági válság idején. De még akkor is elég gyorsan rendeződtek az árak. Ezzel szemben két héttel ezelőtt az ár négy font volt therm-enként. Még ha igazak is a várható 30%-os árcsökkenésről szóló történetek, még mindig a 2,8 font/therm szintjén vagyunk".

Ez a különbség komoly következményekkel jár a kertészeti ágazatra nézve. A helyzet ugyanis most ott tart, hogy a termelők a magas gázárak miatt nemcsak a szezont fejezik be korábban, hanem a következő ültetést is később tervezik elkezdeni, ami még rövidebbé teszi a szezont, és így kevesebb lesz a termés.

Ez nem csak az Egyesült Királyságban jelent problémát. "Két hete Hollandiában jártam, és ott is ugyanez a helyzet; a termés korán kikerül, és a telepítésekre jövőre később, valószínűleg februárban vagy márciusban kerül csak sor. Angliában még jövő év áprilisáról is beszélnek".

Az Egyesült Királyságban a hajtatott uborka területe körülbelül 110 hektár. "A 110 hektárból nagyjából 50 százalékot lehet mondani amit gázzal fűtenek, a másik 50 százalékot pedig kapcsolt energiatermeléssel és biomasszával. Ez utóbbi cégek többé-kevésbé időben el fognak indulni, de a gázáraktól függő másik 50% biztosan késni fog legalább márciusig, mivel nekik nincs más lehetőségük, mint a gázfűtés"."

Valaki hasznot fog húzni belőle?

Ha ennyi nagy szereplő bizonyos mértékig cselekvésképtelenné válik, valakinek biztosan hasznot kell húznia belőle. Amikor az országok már nem tudják megtermelni a saját terményeiket, akkor nagymértékben importra szorulnak, amit Joe is megjegyez: "A spanyol és a marokkói piac ugyanolyan, mint minden évben, így természetesen nagyobb lesz az importra való támaszkodás".

Joe azonban azt is megjegyzi, hogy sok ország szenved a gázárak miatt, így sok ország fog hasonlóan az import uborkára támaszkodni. Ez persze nagyszerű a spanyol piac számára, de ahogy Joe mondja, "úgyis csak annyi spanyol uborka van, amennyi van. Hány szupermarketet tudnak megtölteni mielőtt általános hiányhelyzet alakul ki?".

Nemcsak a piacot fenyegeti a hiány, hanem az uborka ára is kérdéses. "Jelenleg egy uborka kiskereskedelmi ára valahol 30 penny és 50 penny között van (130-215 Ft). Az, hogy ezek az árak változnak-e, igazából attól függ, hogy a gáz ára rendeződik-e a téli időszakra. A termelők nem akarnak 2 fontot kérni egy uborkáért, csak a költségeiket akarják fedezni", de most, hogy ezek a költségek ilyen látványosan emelkednek, az árak minden bizonnyal sokkal magasabbak lesznek, mint az elmúlt 10 évben voltak.

Van azonban egy fontos ok, ami arra kényszerítheti a termesztőket, hogy a magas költségek ellenére is termeljenek: "Ha van valami, ami a termesztőket termesztésre kényszeríti, akkor az a munkaerő lesz. Attól félnek, hogy az alkalmazottaik más munkát találnak, ha lerövidítik a szezont. Angliában már így sem tudunk elég munkaerőt szerezni és ha elengedjük a dolgozókat egy másik ágazatba, nagyon nehéz lesz visszaszerezni őket".

A fentiek meglehetősen komornak és lehangolónak hangzanak. Természetesen az egész helyzet súlyos. Joe mégis reméli, hogy ennek a válságnak lesz pozitív hatása: "Talán az egyetlen pozitív dolog, ami a termelők számára ebből származik, az az, hogy a fogyasztók rájönnek, hogy az olcsó termék nem mindig jó dolog. Friss termékeket akarunk, és ennek meg kell fizetni az árát. Fel kell világosítanunk a fogyasztókat."

 

Forrás: FreshPlaza

(NAK/Fodor Zoltán)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám