Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha a gazdálkodó az AÖP jogcím keretében a Kizárólag alternáló kasza használata gyakorlatot választotta, abban az esetben az Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 15/2023. (VI.19.) AM rendelet 24. § (5) bekezdése alapján minden olyan földhasználati kategóriára vonatkozóan csatolni kell a mobilGazda alkalmazás segítségével a tevékenységgel érintett területek egyikén készített, legalább egy georeferált fényképet, amelyen a kaszálóeszköz és annak vágófelülete is jól látható. Azaz külön fényképet kell készíteni Natura 2000 gyep és egyéb gyep (ideértve az ideiglenes gyepet is) esetében, majd azokat a megfelelő táblához/táblákhoz kell hozzárendelni. A Magyar Államkincstár jelzése alapján gyakori eset az, hogy nem minden földhasználati kategóriában kerül csatolásra fénykép.
További probléma az is, hogy számos esetben az elkészült fénykép nem került csatolásra az Egységes kérelemhez. A MobilGazda alkalmazásban a Fényképkészítés saját felhasználásra menüpontba belépve azt látható, hogy az adott fénykép „Beadva” állapotban van. Azonban ez nem azt jelenti, hogy az egységes kérelemben is becsatolásra került a georeferált fotó. Ahhoz, hogy a támogatás előírásainak eleget tegyen az érintett gazdálkodó, szükség van arra, hogy az egységes kérelem adatváltozás felületén is csatolja a képeket. Amennyiben a fénykép csatolása elmaradt, úgy az a 15 napos határidő betartása mellett december 31.-ig pótolható. Fontos az is, hogy a kaszálás dátuma is helyesen kerüljön megadásra.
Fentiek fényében érdemes leellenőrizni a már beküldött bizonylatokat és ha szükséges, úgy pótolni a fényképeket a kérelemben is.
A mobilgazda fénykép csatolásának menetét a felhasználói kézikönyv 4.11 fejezete tartalmazza.
A Magyar Államkincstár tájékoztatója a fentiekkel kapcsolatban itt található.
Forrás: Magyar Államkincstár, NAK