Környezetgazdálkodás

Javában zajlik az egységes kérelem (EK) beadása, melyben több vidékfejlesztési támogatás kifizetése is igényelhető, így többek között az „agrár-környezetgazdálkodás” is. A cikksorozatunkban ezen utóbbi kedvezményezettek számára ismételjük át az egyes előírásokat, melyek figyelembe vétele fontos, hogy az adott évre járó kifizetés teljes összege biztosított legyen.


Korábbi cikkeinkben a területek jelöléséhez kapcsolódó előírásokat, majd a vetésszerkezeti aktualitásokat, továbbá az ültetvények illetve a horizontális szántó esetében figyelembe veendő egyes eseteket és az integrált növényvédelem előírásait ismertettük. Az alábbiakban a gyephasznosítással – csak VP AKG 2015 pályázat esetében releváns – összefüggő agrár-környezetgazdálkodási elvárásokat ismertetjük.


Általános előírások a gyep tematikus előíráscsoportoknál

Alapelvárás, hogy a gazdálkodó a teljes támogatási időszak alatt a kötelező minimum 0,2 AE/ha állategységnek megfelelő legeltethető állatállomány tartójaként folyamatosan – azaz az 5 év minden napjára – szerepeljen a nyilvántartásban, és az állategyedek jelölésére vonatkozó szabályokat tartsa be. Amennyiben a tartóként történő nyilvántartás akár egy napra is hiányzik, úgy a gazdálkodó a támogatásból kizárásra kerül, s a tematikus előírásban szereplő területei után felvett teljes összeget vissza kell fizetnie. Amennyiben az állategység mértéke átlagban nem éri el a 0,2 értéket, úgy valamennyi területre jutó támogatási összeg 10%-kal, ismétlés esetén 20%-kal csökkentésre kerül.

A meghatározott napi állományadatok éves átlaga alapján számított állategységet veszik figyelembe, amelyet kizárólag a hivatkozott nyilvántartásokból állapítanak meg. Amennyiben a gazdálkodó több állattartással járó intézkedésben is szerepel pl. VP2018ÖKO, úgy az állategység létszámnak külön-külön kell meglennie.  Amennyiben nincs meg az előírt állatsűrűségi minimum, úgy mindkét intézkedés keretében meg nem felelés kerül megállapításra. Legeltetés esetén pásztoroló vagy szakaszolt legeltetést kell alkalmazni. Ennek hiányában az adott területre jutó támogatás 1%-ra, vagy ismétlődés esetén 3 %-ra nem jogosult.


Horizontális gyep földhasználati kategória

Általános minden résztvevőnek alkalmazandó követelmények:
-    Vízzel telített talajon mindennemű gépi munkavégzés tilos.
-    Tilos hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszapot tartalmazó komposzt felhasználása.
-    Tápanyag-utánpótlás csak a legelő állatok által elhullajtott ürülékből származhat, trágya kiszórása tilos.
-    A gyepterületeket legeltetéssel, illetve kaszálással kell hasznosítani. Mindezt a GN-ben igazolni szükséges. Amennyiben a terület egyben Natura2000 terület is, így a Natura2000 támogatást/kifizetést is igényelni kell évente, s a kaszálást a megkezdés előtt 5 munkanappal be kell jelenteni az illetékes természetvédelmi hatósághoz.
-    A gyepterület öntözése tilos. A természetes vegetáció fenntartása a cél.
-    Belvíz/időszakos vízállás levezetése tilos. Vizes élőhelyek fenntartása is cél.
-    Napnyugtától napkeltéig a gépi munkavégzés tilos. Az állatfauna nyugalmának biztosítása is cél.
-    Gyepterületen csak szarvasmarha, juh, kecske, szamár, ló, öszvér, bölény és bivaly legeltethető. A sertés felsérti, túrja a talajt, ruderális gyomok felszaporodhatnak. A baromfiállomány a gyepek természetes összetételére is negatívan hathat.

Választható előírások
-    A terület legalább 5, legfeljebb 10%-át kaszálásonként változó helyen kaszálatlanul kell hagyni. Lsd. Horizontális szántó választható előírások vagy
-    A terület legalább 10, legfeljebb 15%-át kaszálásonként változó helyen kaszálatlanul kell hagyni. A fenntartandó egységet tehát a következő kaszálásig fenn kell tartani, mely az élőlények búvóhelyéül szolgál.
-    Madárbarát kaszálás/vadriasztó lánc alkalmazása (kiszorító kaszálás+vadriasztó lánc). Ilyen módon  csökkenthetjük a madarak, őzek stb. fészkénél, élőhelyénél a károkozást, védjük a biodiverzitást (Lásd: Horizontális szántó választható előírások)
-    Kaszálási korlátozás időben: kaszálás június 15. után végezhető. Az időpont által védettség biztosítható a földön fészkelő madarak fiókáinak, vadállománynak.
-    Legeltetési sűrűség min. 0.2 ÁE/ha, max. 1.5 ÁE/ha a gyepek túllegeltetési tilalmának figyelembe vételével. Fontos az állattartás segítése, ösztönzése a gyepterületekkel rendelkező gazdálkodók esetében. A legeltetési sűrűség számításakor a ténylegesen a területen legeltetett állatok állategységben meghatározott értékét kell elosztani a legeltetett terület nagyságával.

Az előírások teljesítésének helyszíni ellenőrzése során az állategység a GN adatait is figyelembe véve kerül meghatározásra. A bérlegeltetés keretén belül legeltetett állatok a gyepgazdálkodási tematikus előíráscsoportra vonatkozó legeltetési sűrűséghez kapcsolódó előírás teljesítéséhez abban az esetben vehetők figyelembe, amennyiben a bérlegeltetett állatok a bérlegeltető nevén szerepelnek, és a bérlegeltetésről a gazdálkodó írásbeli megállapodással rendelkezik.

Zonális gyep tematikus előíráscsoportok
Alapkövetelményként minden azonos, mint a horizontális gyepnél rögzítettek (állattartás megléte, elvárt állatsűrűség stb.), melyeket már ismertettünk. Jelen pontokban csak a magasabb vállalások miatti kötelező, illetve alapelvárásokat ismertetjük bővebben, a többi esetben visszautalunk a már leírtakra.


Magas Természeti Értékű területi (MTÉT) lehatárolás, gyep földhasználati kategória, túzokvédelmi előírásokkal

Általános minden résztvevőnek alkalmazandó követelmények:
Az általános követelmények megfeleltethetőek a horizontális gyepgazdálkodási tematikus előíráscsoportban foglalt általános előírásoknak, melyeket fentiekben ismertettünk a fentiekben.  Azonban a területi érzékenység, azaz a túzokvédelem érdekében további általános előírásokat is be kell tartani az a alapösszegért. A következőkben ezen elemeket ismertetjük:
-    A terület legalább 10, legfeljebb 15%-át kaszálásonként változó helyen kaszálatlanul kell hagyni. Búvóhely! A fenntartandó egységet tehát a következő kaszálásig fenn kell tartani, mely az élőlények búvóhelyéül szolgál.
-    Táblánként minimálisan 6 méter szélességű kaszálatlan területet kell kialakítani. Ezen területsáv szintén a fenti célokat hivatott segíteni.
-    A teljes gyepterület legfeljebb 50%-án, amennyiben az illetékes nemzeti park igazgatóság írásos véleménye alapján releváns, kíméleti terület kell kijelölni, ahol csak július 1. után folytatható legeltetés illetve kaszálás.
-    A kaszálás megkezdése előtt legalább 5 munkanappal írásban, elektronikus úton vagy telefaxon be kell jelenteni az illetékes nemzeti park igazgatóságnak a kaszálás pontos helyét és tervezett kezdési időpontját. Fontos ismerni, hogy adott területen védelemben részesítendő élőlény fellelhető-e, illetve valamely faj költését, fiókáit a tervezett művelet befolyásolhatja-e.
-    Gyepterületen a szálas takarmány tárolása a kaszálást követő 30 napon túl tilos. A hatásával károsan hat az eredeti vegetációra, tehát az nem kívánatos!
-    Inváziós és termőhely-idegen növényfajok megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, mechanikus védekezéssel vagy speciális növényvédőszer-kijuttatással. (speciális növényvédőszer-kijuttatás: valamely inváziós vagy termőhely-idegen növényfaj ellen pontos, cseppmentes és célirányos vegyszer-kijuttatással - így különösen a tuskó-, sarj- vagy levélkenés, a pontpermetezés, a tőinjektálás technológia alkalmazásával - történő védekezés.) A fajokat a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet melléklete ismerteti.
-    Fogasolás/gyepszellőztetés csak az illetékes nemzeti park igazgatóság írásos engedélye alapján lehetséges, kivéve védett természeti terület és/vagy Natura 2000 gyepterület, ahol a Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának engedélye szükséges. Gyep összetételének védelme, a ruderális fajok megjelenésének megakadályozása érdekében.
-    Fokozottan védett, földön fészkelő madarak fészkének, fiókáinak megtalálása esetén azt haladéktalanul jelenteni kell az illetékes nemzeti park igazgatóságnak. A megtalált fészek körül min. 1 ha védőzóna kialakítása.
-    Kaszálás legkorábbi időpontja július 1., kivéve a Békés-Csanádi-Hát, Dévaványa környéke és Kis-Sárrét MTÉT, ahol a legkorábbi kaszálás időpontja június 15.
-    Villanypásztor, kerítés, karám csak az illetékes nemzeti park igazgatóság előzetes írásos engedélye alapján létesíthető. Engedélyt meg kell őrizni, s a naplóban rögzíteni.

Választható előírások
Ezen követelmények nem mindenkire vonatkoznak, hisz lehetősége volt a gazdálkodónak arra, hogy az alap, azaz kötelező követelményeken túl saját maga válogassa össze csomagját.
-    Kaszálás legkorábbi időpontja július 15, kivéve a Békés-Csanádi-Hát, Dévaványa környéke és Kis-Sárrét MTÉT, ahol a legkorábbi kaszálás időpontja július 1.
-    Legeltetési sűrűség min. 0.2 ÁE/ha, max. 1.5 ÁE/ha a gyepek túllegeltetési tilalmának figyelembe vételével. Fontos az állattartás segítése, ösztönzése a gyepterületekkel rendelkező gazdálkodók esetében. A legeltetési sűrűség számításakor a ténylegesen a területen legeltetett állatok állategységben meghatározott értékét kell elosztani a legeltetett terület nagyságával.


Magas Természeti Értékű területi lehatárolás, gyep földhasználati kategória, alföldi madárvédelmi előírásokkal

Általános minden résztvevőnek alkalmazandó követelmények:

Az általános követelmények megfeleltethetőek a MTÉT, gyep földhasználati kategória Túzokvédelmi előírásainál rögzítettekkel és azon kivétellel, hogy nem kell alkalmazni az előző pontokban rögzített kaszálás időbeni korlátozására vonatkozó szabályokat.

Választható előírások
Ezen követelmények nem mindenkire vonatkoznak, hisz lehetősége volt a gazdálkodónak arra, hogy az alap, azaz kötelező követelményeken túl saját maga válogassa össze csomagját. Csupán a legeltetési sűrűség választási lehetősége rögzített, melynek feltételeit a Túzokvédelmi előírás során ismertettünk.


Magas Természeti Értékű területi lehatárolás, gyep földhasználati kategória, hegy- és dombvidéki madárvédelmi előírásokkal (zonális)

Általános minden résztvevőnek alkalmazandó követelmények:

Az általános követelmények megfeleltethetőek a MTÉT, gyep földhasználati kategória alföldi madárvédelmi előírásainál rögzítettekkel és azon kivétellel, hogy az első kaszálás a teljes terület legfeljebb 50%-án július 31. után kezdhető el a nemzeti park igazgatóság írásos véleménye alapján.

Választható előírások
Ezen követelmények - választási lehetősége rögzített, melynek feltételeit az túzokvédelmi előírás során ismertettünk.


Magas Természeti Értékű területi lehatárolás, gyep földhasználati kategória, nappalilepke-védelmi előírásokkal

Általános minden résztvevőnek alkalmazandó követelmények:

Az általános követelmények megfelelnek a MTÉT, gyep földhasználati kategória alföldi madárvédelmi előírásainál rögzítettekkel és azon kivétellel, hogy június 15-e és augusztus 15-e között a kaszálás tilos, és legeltetés a terület legfeljebb 50 %-án lehetséges az illetékes nemzeti park igazgatóság előzetes írásbeli hozzájárulása alapján. Ezzel a lepke domináns előfordulási idején a terüle jelentős része nem kerül bolygatásra.

Választható előírások
Ezen követelmények nem mindenkire vonatkoznak, hisz lehetősége volt a gazdálkodónak arra, hogy az alap, azaz kötelező követelményeken túl saját maga válogassa össze csomagját.
Csupán a legeltetési sűrűség választási lehetősége rögzített, melynek feltételeit az MTÉT Túzokvédelmi előírások során ismertettünk.


Gyep földhasználati kategória belvíz érzékeny területi lehatárolással

Általános minden résztvevőnek alkalmazandó követelmények:

Az általános követelmények sok pontban megegyezőek az MTÉT, gyep földhasználati kategória előírásainál rögzítettekkel. Jelen esetben azonban ezeket is rögzítjük tekintve, hogy a védelmi cél itt kissé eltérő, azaz a vizes élőhelyek jellemzőinek kialakítása a célpont.
A betakarított széna lehordását legkésőbb adott év október 31-ig el kell végezni.

Választható előírások
Ezen követelmények nem mindenkire vonatkoznak, hisz lehetősége volt a gazdálkodónak arra, hogy az alap, azaz kötelező követelményeken túl saját maga válogassa össze csomagját.
-    Kaszálás legkorábbi időpontja július 1. A vizes élőhely kialakításán túl a gazdálkodó a földön fészkelő madarak védelmét is biztosítja.
-    Madárbarát kaszálás/vadriasztó lánc alkalmazása. A vadállomány védelmét biztosíthatjuk ezáltal. Nagyon sok őz, és földön fészkelő madár esik áldozatul hiányában.
-    Kaszálás legkorábbi időpontja: június 15.
-    Legeltetési sűrűség min. 0.2 ÁE/ha, max. 1.5 ÁE/ha a gyepek túllegeltetési tilalmának figyelembe vételével.

Legeltetés vállalása esetén minden évben a legeltetés hasznosítási kód választása szükséges az egységes kérelem felületé. Nem választható egyik évben a kaszáló, másik évben a legelő hasznosítási kód! Állandó gyep fedvényen állandó legelő/kaszáló hasznosítási kód rögzíthető, kivéve változásvezetés esete.


NAK/Sztahura E.


Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám