Élelmiszer-feldolgozás

A kamara élelmiszeripari igazgatósága által elindított ,,Tanuljunk együtt" program első rendezvényét június 14-én tartották Mosonmagyaróváron. A Tájékoztatási szolgáltatás keretében szervezett ingyenes lehetőséggel a kamara szeretné segíteni az agrárium  szereplőit a feldolgozás tökéletesítésében.


A kamara élelmiszeripari igazgatósága a Tájékoztatási szolgáltatás keretében a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézettel (MTKI) közösen a „Tanuljunk együtt” programjában tejipari gyakorlati napokat szervez az agrárágazat szereplői számára. Az érdeklődők előzetesen három különböző téma és időpont közül választhattak: gomolyasajt-készítés /június 14. szerda/; savanyított tejtermékek (joghurt, kefir) készítése /július 6. csütörtök/; túrókészítés /július 20. csütörtök/.

A program első, január 14-i rendezvénye sikeresen zajlott az MTKI mosonmagyaróvári központjában, ahol a jelentkezők 9 órától 16.30-ig egy komplex tájékoztatást kaptak az intézet munkatársaitól a sajtgyártás és ezen belül a gomolyakészítés elméleti és gyakorlati elemeiről. Az előadások során a tej higiénés nyeréséről és a gomolyagyártás feldolgozási fázisainak elengedhetetlen feltételeiről kaptak tájékoztatást a résztvevők.

A nap további részében a programnak megfelelően az intézet kísérleti üzemében a gyakorlatban is bemutatták a gomolyagyártást, amely a jelentkezők különböző szintű felkészültségét és termékelőállító gyakorlatát figyelembe véve kitért a kézi technológia és az üzemi ipari technológiai ismertetésére, illetve bemutatására. A nap zárásaként a termékek érzékszervi bírálatát és a tapasztalatok közös értékelését követően minden résztvevő elmondta, neki miért volt fontos részt vennie ezen, hol tart most a vállalkozása fejlesztésében, mik a tervei a közeljövőben. Egyöntetűen pozitív volt a véleményük a gyakorlati napok folytatását illetően, és akár e program megismétlése is egy későbbi időpontban.

A Tájékoztatási szolgáltatás keretében szervezett ingyenes lehetőséggel a kamara szeretné segíteni az agrárium azon szereplőit a feldolgozás tökéletesítésében, akik most kezdenek bele a saját alapanyaguk tejfeldolgozásba, illetve akik már ezzel a tevékenységgel foglalkoznak. A tejipari gyakorlati napok program sorozat célja, hogy az interaktív tudásátadással lehetőséget teremtsen az érdeklődő élelmiszer-feldolgozóknak, hogy közvetlenül a szakemberektől kérdezzenek, és kérdéseikre érdemi választ kapjanak ezáltal is hozzájárulva az együttműködési készségük,a környezeti teljesítményük javításához, valamint az erőforrás-hatékonyságuk növeléséhez.

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám