Élelmiszer-feldolgozás

Már megnyílt a véleményezési felület, a hozzászólásokat 2021. július 22-ig várja a Bizottság. 

Az Európai Bizottság 2021. február 3-án elfogadta a „Beating Cancer Plan”- t. Ennek egyik része a rákos megbetegedések kialakulásának megelőzését célozza, többek között a káros alkoholfogyasztás csökkentésével. Ezzel összefüggésben a Terv bejelenti, hogy a Bizottság javaslatot tesz az összetevők listájának és a tápértékjelölés kötelező feltüntetésének bevezetésére az összes alkoholtartalmú ital címkéjén, ahogy ez már más előre csomagolt élelmiszerek esetében is megtörtént. 

A szóban forgó kezdeményezés célja ennek a bejelentésnek a nyomon követése az élelmiszerekkel kapcsolatos információk fogyasztóknak történő biztosításáról szóló 1169/2011 / EU rendelet (FIC-rendelet) felülvizsgálatával. A kezdeményezés az összes alkoholtartalmú ital címkézésére vonatkozóan kiegészíti a FIC-rendelet módosítási javaslatot, amelynek célja a csomagoláson a kötelező front oldali tápértékjelölések összehangolása, kiegészítve a származás vagy eredetmegjelölések kiterjesztésével bizonyos termékek esetén. Ehhez jön még a dátum jelölésekre vonatkozó EU-szabályok felülvizsgálata. 

A javaslattevők szerint a mostani szabályozással az a gond, hogy a FIC rendelet minden előre csomagolt élelmiszer tekintetében előírja az összetevők és tápértékjelölés használatát, kivéve az 1,2% alkoholtartalom feletti italokat. Eközben jelzik, hogy Európában fogyasztják a világon a legtöbb alkoholt, ami komoly közegészségügyi problémákat okoz. Megjegyzik, hogy az ipar már számos formátumot kidolgozott, hogy megkönnyítsék a fogyasztók választását, de mivel nincsenek egységes szabályozási követelmények, a törekvések egyenlőtlen versenyfeltételekhez vezetnek, a fogyasztói elvárásokra pedig csak részben adnak választ. Fokozottan igaz ez, hisz van olyan tagország (pl.: Ausztria, Horvátország, Cseh Köztársaság, Finnország, Németország) ahol máris élnek bizonyos szabályok az alkoholos italok tápértékjelölésére vonatkozóan. 

Miközben a sör és a párlat szektor inkább az önkéntes szabályok kialakítása és alkalmazása felé tett lépéseket, a borászati ágazat képviselői a felülről jövő szabályozásban hisznek. A két különálló és ágazatspecifikus egyetértési megállapodás megkötésével a sörágazat elkötelezte magát amellett, hogy 2022-ig az összes termékcímkén rendelkezésre bocsátja az összetevők listáját és az energiatartalmat (nem pedig a teljes tápértékjelölési panelt), míg a szeszes italok ágazata 2022-re azt vállalta, hogy az EU teljes piaci részesedésének 66% -át kitevően olyan italok lesznek forgalomban, amelyeknek a címkéjén rajta van az energiatartalom, az összetevők listája pedig off-label megoldással érhető el. 

A kezdeményezés átfogó céljának eléréséhez 3 opciót fogalmaztak meg. 

  1. Alapszint: a piaci szereplők továbbra is önkétesen adják meg az összetevőket és a tápértékjelölést a címkén, de utóbbi korlátozódhat az energiatartalom megadására. 
  1. Szabályok felülvizsgálata az összes alkoholos italra vonatkozóan: vonják vissza a mentességet, de engedélyezzék, hogy egyes jelöléseket off-label formában lehessen megadni 
  1. A FIC-rendelet szerinti jelenlegi mentességet visszavonják, és minden alkoholtartalmú ital esetében kötelező feltüntetni az összetevők listáját és a tápértékjelölést, méghozzá a címkén. 

mostani véleményezési lehetőség még az „ütemterv” szakaszban van, a széleskörű társadalmasításra előre láthatóan év végén, a negyedik negyedévben kerül sor. Az összefoglaló dokumentum kizárólag angol nyelven érhető el, viszont a hozzászólásokat magyarul is meg lehet tenni. 

 

(NAK/Pető Krisztina)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám