Szakképzés

A Szakma Sztár Fesztivál 2022. április 25-27. között 15. alkalommal került megrendezésre Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont C-D-F-G pavilonjaiban. Az esemény idén első alkalommal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésében valósult meg. Az agrár ágazathoz kapcsolódó szakmákkal a D pavilonban ismerkedhettek meg a látogatók.

Az Ipar 4.0 programban megfogalmazott gazdasági és oktatási irányokhoz kapcsolódva, a Szakma Sztár Fesztivál célja a duális szakképzés népszerűsítése, a szakképzésben kiemelkedő tehetségek gondozása, a szakképesítések és az új szakmajegyzék szerinti szakmák bemutatása, valamint az általános iskolai tanulók pályaválasztásának elősegítése. A szakmák bemutatásán túl, itt mérettethetik meg magukat azok a diákok, akik az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), valamint a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) keretében versenyző közel 200 diák közül a legjobbaknak bizonyultak. A fesztivál látogatóit az új szakmajegyzék szerinti szakmabemutató foglalkozások és szórakoztató programok is várták, illetve az EuroSkills nemzeti válogatóit és WorldSkills nemzetközi verseny szakmai bemutatóit is megtekinthették.

A három napos rendezvény megnyitóján Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke köszöntötte versenyzőket, a versenybizottságok tagjait, az iskolák képviselőit és a megjelent vendégeket, majd közösen indították el a 3 napos versenyt. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy minden eddiginél több szakképesítés/szakma volt jelen a fesztiválon. Az ágazatunkhoz kapcsolódóan mind az öt agrárszakképzési centrum képviseltette magát, 86 szakképesítés/szakma 22 szakmacsoportjában. A fesztiválon 12 szakképesítés 3 szakmacsoportjában 38 fiatal szakember versenyzett a dobogós helyezésekért.

A fesztiválon vehették át a legjobbaknak járó díjakat azok a versenyzők is, akik olyan szakképesítésekben indultak, amelyekben még a fesztivál előtt lezárultak a versenyek. Velük együtt, összességében elmondható, hogy az 1-3. helyezést elért eredmények alapján a Közép-magyarországi ASZC szakképző intézményei és versenyzői teljesítettek a legjobban. 13 szakképesítésben 7 intézményük 22 tanulója állhatott fel a dobogóra a Szakma Sztár Fesztivál keretében megrendezett záróünnepélyen. A második legtöbb érmet a Kisalföldi ASZC  6 döntőbe jutott szakképző intézménye vihette haza. 8 szakképesítésben 16 versenyzőjük állhatott dobogóra.  A harmadik legeredményesebb pedig az Alföldi ASZC öt szakképző intézménye lett, amelyekből 6 szakképesítésben összesen 11 versenyző ért el kiemelkedő eredményt. 

Annak érdekében, hogy minél többen kedvet kapjanak az ágazati szakképzéshez, szervezett formában, országosan több mint 2500 általános iskolai diák számára biztosította a kamara a lehetőséget, hogy ellátogathasson a rendezvényre Az agrár szakképesítések további népszerűsítését támogatták partnereink, a MAGOSZ és a NÉBIH. Nekik ez úton is köszönjük a több éves közös szakmai munkát.

További információk: https://szakmasztar.hu/

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám