A pályaválasztás előtt álló általános iskolai tanulók (5., 6., 7. osztály) számára 2025-ben immár nyolcadik alkalommal szervezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a „Szakmakóstoló” pályaorientációs programhetet, amely lehetőséget kínál a Mezőgazdaság és erdészet, valamint az Élelmiszeripar ágazatokba tartozó agrárszakmák megismerésére. Az interaktív és élményekkel teli program célja, hogy a diákok testközelből ismerkedjenek meg az agrárágazat sokszínű lehetőségeivel, miközben élménydús, gyakorlati, cselekedtető módon nyernek betekintést az adott szakmák rejtelmeibe és a szakmákat oktató agrárszakképző intézmények mindennapjaiba.
A 2025. június 23. és augusztus 8. között megvalósuló 19 tematikus programhét során, 19 agrárszakképző intézményben nyílik lehetőség egy-egy 20 fős csoport számára arra, hogy szakemberek irányításával próbálják ki a kiválasztott szakmákhoz kapcsolódó munkafolyamatokat, és megismerjék azokat a készségeket, amelyek elengedhetetlenek a szakma sikeres műveléséhez. Az eseménysorozat keretében 380 diák kap lehetőséget arra, hogy az életkori sajátosságaiknak megfelelően fedezzék fel az agrárszakmák világát.
A program során a diákok játékos, irányított foglalkozásokon és gyakorlati bemutatókon vehetnek részt, amelyek során megismerkedhetnek a kiválasztott agrárszakmák alapjaival. Az általános iskolai diákok a „Szakmakóstoló” programhetet megszervező szakképző intézmények tangazdaságaiban, tanműhelyeiben, a bemutatni kívánt szakmák gyakorlati hátterét ismerhetik meg. Emellett a program lehetőséget teremt arra, hogy a diákok sikeres gazdálkodókkal, agrárvállalkozásokkal találkozzanak, így munkahelyi körülmények között közvetlen tapasztalatot is szerezhetnek a kiválasztott agrárszakmák gyakorlásáról.
A Mezőgazdasági és erdészet ágazat területén 9 szakma ismerhető meg:
- Erdésztechnikus – Erdőgazdálkodás szakmairány
- Erdőművelő, fakitermelő
- Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus
- Gazda – Állattenyésztő, Lovász és Növénytermesztő szakmairányok
- Kertész
- Kertésztechnikus – Dísznövénytermesztő, virágkötő, Gyógynövénytermesztő, Gyümölcstermesztő, Zöldségtermesztő, Parképítő és -fenntartó szakmairányok
- Mezőgazdasági gépész
- Mezőgazdasági gépésztechnikus
- Mezőgazdasági technikus – Állattenyésztő és Növénytermesztő szakmairányok
Az élelmiszeripari ágazatban 6 szakma kerül bemutatásra:
- Édességkészítő
- Hentes és húskészítmény-készítő
- Kistermelői élelmiszerelőállító
- Pék
- Pék-cukrász
- Sütő- és cukrászipari technikus
A „Szakmakóstoló” program célja, hogy segítse a diákokat az informált döntéseken alapuló tudatos pályaválasztásban, fejlessze az önismeretüket, és felkeltse érdeklődésüket az agrárszakmák iránt. A gyakorlati bemutatók mellett szakmai előadások is helyet kapnak, amelyeken a szülők is tájékozódhatnak az agrárszakképzésről, a képzési programokról, a duális képzésről, a szakképzési munkaszerződés előnyeiről, valamint a tanulói juttatásokról.
A programhétre jelentkezni a megadott határidőkig lehet az adott vármegyei szakképzési referens kollégáknál, telefonszámuk és email címük ide kattintva érhető el. A szervezők várják, az állatokat, növényeket, természetet, finom ételeket kedvelő általános iskolás diákokat egy izgalmas és tartalmas hétre, ahol testközelből ismerkedhetnek meg a kíváncsiságukat felkeltő agrárszakmával.
Pontos időpontok és helyszínek a programhetekhez itt érhetők el.
A programhétről készült ízelítő videó itt tekinthető meg.