REL együttműködés

Rövid Élelmiszerlánc aktualitásairól ismertető műhelynapot szervezett - partnerszervezeteivel együttműködve - a NAK Somogy megyei Igazgatósága 2021. 12.01.-én.

Hibrid formában - személyes jelenléttel és online becsatlakozással - megtartott rendezvényen többek között szó esett a tudásátadás fontosságáról. A Kislépték Egyesület által bemutatott, frissen kifejlesztett és igény szerint továbbfejleszthető, REL szervezéshez kapcsolódó moduláris tananyag, olyan hiánypótló modulokat tartalmaz, mint pl. marketing, üzleti tervezés, innovatív REL megoldások, REL szerepe a fenntartható ökológiai átmenetben, konfliktuskezelés, vezetői készségek. A tudás célcsoporthoz való eljuttatásában és továbbfejlesztésében a jövőben a NAK is aktívan közreműködik. A jövő februári próbaképzésre pedig a szervezők már várják a jelentkezőket a Kislépték honlapján.

A rendezvényen bemutatásra kerültek olyan „jó gyakorlatok”, ahol az agroturizmus (szabadidős élményprogramok) tovább bővíthető a helyi termék közvetlen értékesítését segítő és abban rejlő jövedelemszerzési lehetőségekkel. Ennek érdekében a Kislépték Egyesület a jövőben is kíván tartani - legalább 10-15 fő jelentkező esetén - helyi sajátosságokhoz illeszkedő tematikával az „Élményparaszt felkészítő programját”, ahol a gazdák gyakorlati szempontok alapján ismerhetik meg az agroturizmust valamint az agroturizmus és a REL összekapcsolásában rejlő lehetőségeket. Ilyen témájú tanulmányutakat már korábban szervezett a NAK, illetve a jövőben is tervez, ahol helyi tapasztalatcserére, illetve a helyben felmerült kérdésekre helyi válaszokra van lehetőség.

Emellett a rendezvényen a MATE által frissen készített fogyasztói magatartás vizsgálat eredményei kerültek bemutatásra, ahol az eredmények alátámasztották, hogy az alapvetően árérzékeny fogyasztók tartós szemléletváltásához elengedhetetlen a tudásátadás, és olyan promóciós események megszervezése, ahol személyes tapasztalatokat gyűjthetnek. A helyi tapasztalatokat, a fejlődést és a tapasztalt nehézségeket egy somogy-megyei REL szervező, a Somogyi Helyi Termék Egyesület mutatta be saját példáján keresztül. Beszélt a termelői piacok és bevásárló közösségek erősödéséről, mely segített átvészelni a HoReCa szektor pandémiás leállását és iskolai szemléletformáló programjuk lassú kibontakozásáról is.

A NAK sokoldalú hídépítő szerepe került előtérbe, mely tudásátadásban, szemléletformálásban segíti a gazdálkodókat. Tényként merült fel, hogy a jövőben szükséges a REL kezdeményezések utánkövetése, mert ennek hiányában nehézkessé válik a szükségletek pontos közvetítése mind pályázati-, mind jogi tervezési folyamatokban.

A rendezvényen felmérésre kerültek a résztvevők fejlesztési igényei. A felmért igényekre reagálva a jövő év első felében piaci pozícionálással, értékesítéssel, és marketing ismeretekkel kapcsolatos webinárium megszervezése szüksége a gazdaigények kiszolgálásának érdekében.

 

(NAK/Nagy Anikó)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése