REL együttműködés

Gyakorlatorientált tájékoztató a REL gyakorlatáról, a közös piacépítésről és értékesítési csatornák kialakításának módszereiről, működéséről, valamint a termelői hatékonyság növelésének lehetőségeiről.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Kislépték Egyesülettel közösen a REL Piacszervezés aktualitásai címmel tartott szakmai rendezvényt Kecskeméten. A szakmai rendezvényen szó volt a Vidékfejlesztési Program keretében pályázható Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért című felhívás részleteiről, mely pályázat támogatási kérelmének beadására még idén szeptember 30-ig van lehetőség. Ismertetésre kerültek a pályázat célkitűzései, a helyi, közvetlen értékesítési lehetőségek létrehozása és fejlesztése, valamint a mezőgazdasági termelők piacra juttatása által a jövedelmük növelése, mely megvalósítható a promóciós tevékenységek előmozdítása, és a közös projekttervre alapozott értékesítési formák kialakításával.

Ez az üzleti modell olyan megoldást jelenthet, amelyben a termelők és a végső fogyasztó között közvetlen az értékesítési kapcsolat, vagy abban maximum egy közvetítő szereplő vesz részt. Ilyen például a bevásárló közösségekbe, a közétkeztetésbe vagy a vendéglátás számára történő rendszeres beszállítás és a piaci megjelenés is. Az érdeklődők megismerhették a Kislépték Egyesület előadóitól egyrészt a REL-hez kapcsolódó jó gyakorlatokat, tudást szerezhettek a REL értékesítési módokról, innovációkról és a hatékony kommunikációs technikákról. Másrészt egy uniós projekt („Rural Facilitator”) keretében előrevetítették a REL piacszervezők részére elkészítendő tananyag kidolgozásának részleteit, mely a jövőben segítheti a REL uniós források lehívását és eredményes felhasználását.

Megállapítható, hogy a REL megoldások növekedéséhez nagy szerepet játszanak a szervezői kapacitások, a helyi közösségek összetartó ereje és kreativitása, a bizalom, az együttműködés és a szakmai tudás. Továbbá jó gyakorlatként bemutatásra került a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány Helyén való termelői boltja és food hubja, akik eredményekről, nehézségekről egyaránt beszámoltak és kiállnak a helyi termék mellett, mert azok tükrözik a hagyományainkat, erősítik a társadalmi kohéziót és a közösségi szellemet, hozzájárulnak az önazonosság fejlesztéséhez, valamint annak is tudatában vannak, hogy azok megvásárlásával hozzájárulnak a vidék megmaradásához, egy virágzó jövőkép kialakításához.

A rendezvény előadásai alább tekinthetők meg.

REL pályázat bemutatása

Nemzetközi REL piacszervező projekt

REL innovációk

NAK/Szomi Edina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése