Mezőgazdasági termelés

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma az újabb, igazolt fertőzésekkel 17 vármegyében és 21 borvidéken van jelen, mivel már a Pannonhalmi borvidéken is megtalálták a beteg növényeket.

Talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy a kórokozót terjesztő amerikai szőlőkabóca már az egész országban elterjedt. Már 6 évvel ezelőtt is csapdáztuk az előrejelző hálózatunkban, és minden megfigyelési ponton detektáltuk a kártevőt sárgalapon (1. fotó).

1. Kép: Amerikai szőlőkabóca sárga ragacslapon (pirossal bekarikázva)

Milyen lehetőségeink vannak a házikertben a védekezésre most, az ősz közepén? Hogyan védekezhetünk a kertjeinkben? Hogyan akadályozhatjuk meg a kórokozót terjesztő kabócák felszaporodását, tovább terjedését a szőlőültetvényekre, a magyar borvidékeinkre? A tünetek alapján kell eldönteni, hogy fertőzöttek-e a tőkénink.  A levelek sárgulása jelzi, hogy megtörtént a fertőzés. Csak később jelennek meg a tipikus levéltünetek, vagyis a besodródó, illetve színesedő levelek. A fagyok után fennmaradó sárga levelek is a fertőzésre utalnak. Az egyenetlenül beérő vesszők, a rövid ízközök, a zsugorodó bogyók és fürtök is a fertőzés gyanúját erősítik meg. (Az idei nyáron talán csak a csapadékosabb nyugati tájainkon okozhatott hasonló fürttüneteket a peronoszpóra.) Néha még a levedlett lárvabőrök is megtalálhatók a levelek fonákján.

A betegség felismerésében az alábbi videó is segítséget nyújt. A tünetet mutató tőkék esetében a megsemmisítés az egyetlen védekezési mód. Fontos teendő a kiszedett vesszők, tőkék felaprítása és elégetése, mert az otthagyott fás részeken is át tudnak telelni a kabócák. Emellett a terjesztő rovar biológiája alapján védekeznünk kell:

  • Az áttelelő tojások főleg a 2-3 éves vesszőkön találhatóak, ezért a metszés után, a nyesedék elégetésével is sokat tehetünk az április környékén kelő kabócák gyérítésére. A ledarált venyigék 10-20 cm-re való beásása, mélyre forgatása is jó módszer.
  • A kivágás után kihajtott alanyokat kimondottan kedveli a kabóca, ezeket folyamatosan távolítsák el (2. kép).
  • A kabócának még gazdanövénye az éger, az iszalag és a bálványfa. Az iszalag és a bálványfa (sokáig ecetfának hívtuk) mindenhol megtalálható. Lehetőleg ezeket is irtsák ki a kertek közeléből, a sarjhajtásaikkal együtt. Az ajánlások szerint az ültetvények 200 méteres körzetéből is el kellene távolítani ezeket a növényeket. A házikertekben ezt nehéz lenne megvalósítani. Fontos tudni azt, hogy a fertőzött szőlőalanyok és a kabóca más gazdanövényei sokszor nem mutatják a tüneteket, csak hordozzák a fertőzést, amiről a kabócák átviszik a szőlőre a fitoplazmát.
  • Már nem lehet udvariaskodni az elhanyagolt szőlőjű kertszomszéddal. Végső esetben a hatósághoz kell fordulni, be kell jelenteni az elhanyagolt kertet.
  • Az őszi és a télvégi olajos lemosó permetezés is gyérítheti a kéreg alatt áttelelő tojásokat. A narancsolaj pedig kiszárítja a petéket. A tavaszi metszés után ismételjék meg az olajos lemosást és rézzel, kénnel is kiegészíthetik a tankeveréket.

2. Kép: Kihajtott, elvadult szőlőtőkék

Csak közös összefogással győzhetjük le a betegséget! Rajtunk, kertbarátokon is múlik az, hogy ne terjedjen tovább a fitoplazma!

Fotók: Zsigó György

 

NMNK / Zsigó György

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám