Mezőgazdasági termelés

Az Unió Hivatalos Lapjában 2025.05.23.-án jelent meg a várva-várt 2025/1093 végrehajtási rendelet., melyben az Európai Bizottság kihirdette az alacsony kockázatú országokat.

Mint ismert, az (EU) 2023/1115 rendelet (EUDR) szabályokat állapít meg annak érdekében, hogy minimálisra csökkentse az Unió hozzájárulását a világszerte tapasztalható erdőirtáshoz és erdőpusztuláshoz azáltal, hogy kellő gondosságra vonatkozó kötelezettségeket ír elő a releváns árukat és termékeket – nevezetesen szarvasmarhát, kakaót, kávét, olajpálmát, gumit, szóját, illetve fát – az uniós piacon forgalomba hozó, forgalmazó vagy onnan exportáló piaci szereplők és kereskedők számára.

2023. június 29-én valamennyi országhoz átlagos kockázati szintet kellett rendelni, ami a releváns termékekkel foglalkozó piaci szereplők és kereskedők számára azt jelentette, hogy az előírt adminisztrációs kötelezettségeket azok teljességében, a legszélesebb körben kell teljesíteni. A Bizottság még tavaly novemberben hozta nyilvánosságra azt a módszertant, ami alapján teljesíti a rendeletben foglalt ide vágó kötelezettségét, azaz meghatározza az alacsony vagy magas kockázatot jelentő országok listáját, és közzéteszi legkésőbb 2025. június 30-ig. Fontos kiemelni, hogy ez a lista nincs kőbe vésve, amennyiben a Bizottság tudomására jut új információ és körülmény, azt naprakésszé teszi, frissíti, így érdemes időről-időre áttekinteni a végrehajtási rendelet mellékletét.

A besorolás ismeretében az érintett piaci szereplőknek érdemes újra átolvasnia az EUDR rendelet 13. cikkét (is), ami egyszerűsített kellő gondosság alkalmazását teszi lehetővé (azaz a releváns termékek forgalomba hozatala vagy azok kivitele során a piaci szereplőknek nem kell teljesíteniük a 10. és a 11. cikkben foglalt kötelezettségeket), ha megbizonyosodtak arról, hogy az összes releváns árut és releváns terméket olyan országokban vagy azok részeiben állították elő, amelyeket a 29. cikkel összhangban alacsony kockázatúként soroltak be. Ilyen esetekben a piaci szereplőnek kérésre az illetékes hatóság rendelkezésére kell bocsátania az azt igazoló dokumentációt, hogy elhanyagolható a rendelet kijátszásának, illetve az ismeretlen származású vagy magas vagy átlagos kockázatú országokból vagy azok részeiből származó termékekkel való keveredés kockázata.

Az országlista megjelenése tehát nem jelenti azt, hogy hátra dőlhetnek az érintettek, és nincs teendőjük, mert ez csak egy alkotóeleme annak a kockázatértékelési rendszernek, amit a kötelezetteknek fel kell építenie.

A 2025.05.26-án hatályba lépő mellékletben az alábbiak szerepelnek:

Alacsony kockázatú országok:

Afganisztán, Albánia, Algéria, Amerikai Egyesült Államok, Andorra, Antigua és Barbuda, Ausztrália, Ausztria, Bahama-szigetek, Bahrein, Banglades, Barbados, Belgium, Bhután, Bosznia-Hercegovina, Brunei Darussalam Állam, Bulgária, Burundi, Chile, Ciprus, Comore-szigetek, Costa Rica, Csehország, Dánia, Dél-Afrika, Dél-Szudán, Dominika, Dominikai Köztársaság, Dzsibuti, Egyiptom, Észak-Macedónia, Észtország, Fidzsi, Finnország, Franciaország, Fülöp-szigetek, Gabon, Grúzia, Ghána, Görögország, Grenada, Guyana, Holland Királyság, Horvátország, India, Iráni Iszlám Köztársaság, Irak, Írország, Izland, Jamaica, Japán, Jemen, Jordánia, Kanada, Katar, Kazahsztán, Kelet-Timor, Kenya, Kína, Kirgizisztán, Kiribati, Kongó, Koreai Köztársaság, Közép-afrikai Köztársaság, Kuba, Kuvait, Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Lettország, Libanon, Líbia, Lesotho, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Madagaszkár, Magyarország, Maldív-szigetek, Mali, Málta, Marokkó, Marshall-szigetek, Mauritius, Mikronéziai Szövetségi Államok, Moldovai Köztársaság, Monaco, Mongólia, Montenegró, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, Nauru, Németország, Nepál, Norvégia, Olaszország, Omán, Örményország, Palau, Palesztina, Pápua Új-Guinea, Portugália, Románia, Ruanda, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és Grenadine-szigetek, Salamon-szigetek, San Marino, Sao Tome és Principe, Seychelle-szigetek, Spanyolország, Srí Lanka, Suriname, Svájc, Svédország, Szamoa, Szaúd-Arábia, Szerbia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Szváziföld, Tádzsikisztán, Thaiföld, Togo, Tonga, Törökország, Trinidad és Tobago, Tunézia, Türkmenisztán, Tuvalu, Új-Zéland, Ukrajna, Uruguay, Üzbegisztán, Vanuatu, Vietnam, Zöld-foki-szigetek.

Magas kockázatú országok:

Belarusz, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Mianmar, Oroszországi Föderáció.

A mellékletben nem szereplő országok továbbra is közepes kockázatúak maradnak!

 

NAK / Pető Krisztina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám