Mezőgazdasági termelés

A kukorica a búza mellett a második legfontosabb szántóföldi kultúra hazánkban, azonban betakarítási területe az utóbbi években csökkent. A legtöbb problémát a csövet és a szemtermést fertőző gombák jelentik, melyek másodlagos anyagcseretermékeket, úgynevezett mikotoxinokat termelnek.

Több mint 400 mikotoxin ismert, melyek előfordulása és aránya a kliamtikus tényezők hatására jelentősen módosul.  A fertőzött gabona sem élelmiszernek, sem takarmányozási célra nem használható fel egészségre gyakorolt káros hatása miatt. Emellett bioetanol-gyártásra sem alkalmas, hiszen a magas toxintartalom a folyamat hatékonyságát csökkenti, és a keletkező melléktermék takarmányozásra nem hasznosítható. Fontos kiemelni, hogy a termés nemcsak a termőföldön, hanem a tárolás során is fertőződhet. Sőt, a nem megfelelő tárolási körülmények is növelhetik a tétel mikotoxin tartalmát.  Azonban a kórokozók nem csak mikotoxin szennyezést okoznak, hanem csökkentik a kukoricaszem csírázóképességét, tápanyagtartalmát, szárazanyagtartalmát és elszíneződést is okoznak.

Leggyakrabban a Fusarium fajok által termelt toxinok jellemzőek -pl.: deoxinivalenol, zearalenon, fumonizin-, de a melegkedvelő Aspergillus fajok -pl.: aflatoxinok- jelentősége is egyre nő a klíma melegedésével. Emellett a Penicillium fajok által termelt másodlagos anyagcseretermékek is problémát okozhatnak. Minden évben számítani kell a kórokozók megjelenésére, de a kártétel mértéke jelentősen függ az évjárattól. A Fusarium fajok a fertőzött növényi maradványokon telelnek át elsősorban a talajfelszín közelében.  A fertőzés többnyire sebzésen keresztül történik, de a kukoricaszemekről a kórokozó átterjedhet a csíranövényre is. Emellett a spórák a bibén keresztül is elindíthatják a fertőzést. A beteg magok elszíneződnek, és fehéres-rózsaszínes penészgyep alakul ki rajtuk. A Fusarium graminearum a legismertebb mikotoxinokat, az erős sejtméreg hatású DON-t (deoxinivalenol) és a reprodukciós szerveket és a májat is károsító ZON-t (zearalenon) termeli (1. kép).  Azonban a csoport nagyon változatos, mind a fajok, mind a termelt toxinok tekintetében.

1. kép: Fusarium graminearum okozta tüntet kukoricacsövön (Forrás: kárkép)

Egyre jobban nő a melegkedvelő Aspergillus fajok jelentősége is, melyek közül leggyakrabban az Aspergillus flavus fordul elő. Elsősorban raktári kórokozó, de már virágzáskor a bibeszálon vagy a rovarok okozta sérüléseken keresztül is képes a fertőzésre. A tünetek többnyire a cső végén sárgászöld színű penészgyep formájában figyelhetők meg (2. kép). Tárolás során a magas nedvességtartalom és a szellőztetés hiánya miatt létrejövő alacsony oxigénszint is növelheti a termény toxintartalmát. A kórokozó által termelt alfatoxinok a legkárosabbak, főként rákkeltő hatásuk miatt.

2. kép: Aspergillus flavus okozta tünet kukoricacsövön (Forrás: kárkép)

A Penicillium fajok szintén a sérült csöveket, szemeket fertőzik meg, melyeken kékeszöld penészgyep alakul ki. A gombák által termelt egyik jelentős mikotoxin az ochratoxin, ami a vese károsítása mellett rákkeltő hatású is (3. kép).

3. kép: Penicillium faj okozta tünet kukoricacsövön (Forrás: kárkép)

A toxintermelő gombák ellen csak szántóföldön lehet hatékonyan védekezni, ami a megfelelő fajta választásával kezdődik. A legnagyobb biztonságot a rezisztens hibridek jelentik, azonban a cső tulajdonságai (pl.: felfelé álló cső, csőre simuló levelek) is jelentősen befolyásolják a fertőzést. Az alacsonyabb vetéssűrűséggel, korábbi vetéssel és harmonikus tápanyag-ellátással is jelentősen csökkenthető a fertőzés. A monokultúrás termesztés is növeli a fertőzési kockázatot, mivel a fertőzött növényi maradványokon a kórokozók hosszú ideig fennmaradhatnak. Ezért a vetésforgó használata és a fertőzött növényi maradványok talajba forgatása szintén csökkentheti a kártételt.

Közvetlenül a gombák ellen hatékony védekezés növényvédő szerrel többnyire nem érhető el, mivel a kezelés időzítése, a kijuttatás technológiája, a hibrid tulajdonságai és a klimatikus tényezők ezt is jelentősen befolyásolják. A rovarok, főként a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) és a gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) elleni kémiai védelemre is nagy figyelmet kell fordítani, mivel a gombák fő fertőzési helyét a kártevők okozta sérülések jelentik. Betakarítás előtt érdemes a fertőzöttség mértékét felmérni, mivel már a kombájn beállításával csökkenteni lehet a kisebb tömegű, fertőzött szemek betakarítási arányát. Emellett erős fertőzés esetén a betakarítás után minél hamarabb csökkenteni kell a szemek nedvességtartalmát. A tárolás során meg kell akadályozni, hogy a betárolt terményt víz érje, mivel a párás, nedves közeg kedvez a gombák számára is.

Forrás:

Szabó B. (2022). Kukorica genotípusok ellenállóságának vizsgálata toxikus Fusarium és Aspergillus gomba fajokkal szemben és ezek takarmány- és élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatása. Doktori (PhD) értekezés, Szeged

Veres E., Borbély M., Győri Z., Kátai J. (2002). A tárolási feltételek hatása a kukorica Fusarium fertőzöttségére és toxin szennyezettségére. Acta Agraria Debreceniensis, (1), 28-32. https://www.karkep.hu/kukorica/gombabetegsegek/toxintermelo-gombak/leiras-eletmod/a-toxintermelo-gombak-leirasa-eletmodja?1=kukorica

 

NAK / Fodor Attila

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám