Mezőgazdasági termelés

A 2023. évi Egységes Kérelem felületen benyújtott termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás (Európai Uniós), valamint az átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatás esetében a támogatási év december 31. napjáig be kell jelenteni minden szaporítási eseményt. A NÉBIH a háremszerű és szabad pároztatás bejelentését 2023. december hónapban befogadja abban az esetben is, ha a bejelentés időpontjában még nem telt le az érintett időszak, tehát a bizonylaton szerepelhet a december 31. nap is, mint záró dátum. Ez a lehetőség kizárólag 2023. december 1-31. között áll fenn, és nem vonatkozik az egyéb bizonylatokra.

 A két támogatási jogcímnél a támogatás elnyeréséhez a gazdálkodók kötelesek a szaporítási eseményekre vonatkozóan adatszolgáltatást teljesíteni a NÉBIH Termékenyítési Rendszerébe (TER). Ezt legegyszerűbben weben keresztül tudják megvalósítani ügyfélkapus bejelentkezést követően. A NÉBIH honlapján elérhetők a bizonylatok mintái (2201 Termékenyítési napló, 2204 Háremszerű és szabad pároztatás bejelentő lapja, 2210 Háremszerű és szabad pároztatás bejelentő és módosító lapja) és kitöltési útmutatóik. Az embrió átültetések bejelentését csak arra jogosult, a NÉBIH embrió alrendszeréhez hozzáféréssel rendelkező szakember tudja elvégezni, aki egyébként magát a tevékenységet is végezte. A szigorú számadású bizonylatnak minősülő termékenyítési jegyet a mesterséges termékenyítésekről a NÉBIH-nél regisztrált inszeminátorok állítják ki, akik az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft-től szerzik be a sorszámozott tömböket. A termékenyítési jegyek papír alapon is beküldhetők az alábbi címre:

NÉBIH-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.

Minden gazdálkodó számára elérhető a NÉBIH által biztosított webes bizonylatrögzítő felületek használata, amelyet az érintett tenyészet tartója – magánszemélyként saját jogon, vagy magánszemély meghatalmazottja, cégek esetében kizárólag a meghatalmazott magánszemély - ügyfélkapun keresztül elektronikusan érhet el a portal.nebih.gov.hu oldalról indulva.

 A NÉBIH által közzétett információk az alábbi itt érhetők el.

 

Felhívjuk minden termeléshez kötött anyatehén tartás és átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatást igénylő gazdálkodó figyelmét, hogy a 2023 évre vonatkozóan sem küld a termékenyítések, pároztatások benyújtásának elmulasztása esetén hiánypótlást a Magyar Államkincstár a támogatást igénylő számára. A 2023. december 31. napra vonatkozó benyújtási határidő jogvesztő!

Annak ellenére, hogy jogszabályváltozás nem történt, a Magyar Államkincstár 2015 évtől 2021 évig terjedő időszakban alkalmazott belső eljárásrendje a TER bizonylatok benyújtásának vizsgálatához kapcsolódóan a 2022. évi egységes kérelem vonatkozásában lényegesen megváltozott, ez várható a 2023. évi kérelmek esetében is, mivel a 2023. évtől hatályos új rendeletek szövege a TER adatok vonatkozásában megegyezik a korábbi paragrafusokkal. A MÁK által kiadott tájékoztató, vagy útmutató hiányában a 2022. évi kérelmek alapján hozott határozatok indoklásaiból levont következtetések alapján megállapítható, hogy minden olyan tárgyévi (2022) szaporítási eseményt késve jelentettnek minősített a döntéshozatal során, amely 2023 évben lett a TER rendszerben rögzítve, vagy postára adva, és az esemény dátuma 2022 évben történt (mesterséges termékenyítés), vagy a háremszerű és szabad pároztatás kezdete 2022 évben, zárása viszont 2023 évben valósult meg.

A 2023. évi TER események bejelentését az elutasító határozatok elkerülése érdekében minden esetben 2023.12.31. napig meg kell tenni!

A mesterséges termékenyítéseket december utolsó napjaiban mindenképpen nyújtsák be az inszeminátorok, de ha ez kétséges, célszerű lehet akár egy ciklus kihagyása, áttolása 2024 évre.

 A háremszerű és szabad pároztatások esetében 2023.12.31. dátumig a NÉBIH közleménye alapján előremenően bejelenthető a pároztatás, ennek megfelelően kerülni érdemes az éven túl áthúzódó bejelentéseket, minden háremet és szabad pároztatást le kell zárni az év utolsó napjával, és 2024.01.01. nappal újra indítani. Ez ugyan kétszeres munkát jelent, és eltér a szakmai, tenyésztési gyakorlattól, de így elkerülhető a támogatás megvonása.

 NAK / Németh Csaba

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám