Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló ”Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagot tett közzé, melyben az állattenyésztés által eddig elért károsanyag-kibocsátási eredményekre, valamint az ágazatnak a klímaváltozással járó hatások mérséklésében betöltött fontos szerepére hívják fel a figyelmet.
Mindig könnyű a kérődző állatokat hibáztatni az éghajlatváltozásért és a szarvasmarhaágazatot néhány környezetszennyezőbb iparághoz hasonlítani. De nem lenne már itt az ideje, hogy felhagyjunk azzal, hogy minden környezeti kihívásunk bűnbakjává a szarvasmarhákat tesszük?
Fotó: ELV – The scapecow
Az Európai Parlament és a Tanács ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelvéről (Industrial Emissions Directive - IED) szóló európai parlamenti szavazás előkészületeiben az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága (AGRI) ellenezte, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága (ENVI) pedig támogatta, hogy ”egyenlőségjel” kerüljön a közepes méretű szarvasmarhatelepek és a szennyező ipari üzemek közé, azaz ugyanolyan környezetszennyező ágazatként tekintsenek a szarvasmarhaágazatra is, mint az ipari kibocsátókra.
Az öko-állatvédő ideológiákat pártoló szervezetek petíciókkal és az európai parlamenti képviselők lobbitevékenysége által ”pörgetik fel motorjaikat” annak érdekében, hogy az Európai Parlamentben ratifikáljanak egy olyan intézkedést, amely súlyosan károsítja az éghajlatot, valamint általánosságban a környezetet és az európai polgárok élelmezésbiztonságát. Ez a jogszabály az európai állattenyésztés felszámolásának előszobája. Miért kellene az állattenyésztési ágazatnak fizetnie azért, mert a fosszilis tüzelőanyag-felhasználás éghajlatváltozási hatásainak valódi felelősei – azaz az energia- és a közlekedési szektor – nem teljesítik dekarbonizációs célkitűzéseiket?!
A EU-s leltár 2021 évi adatai tájékoztatást adnak arról, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása tekintetében a vezető ágazat az energia szektor, mely az EU teljes kibocsátásának 27%-áért felel, amelyet a közlekedés (22,5%), az ipar (22%) és a lakossági fogyasztás (13%) követ, míg a mezőgazdaság 11%-kal az ötödik helyen áll.
Azonban, ha figyelembe vesszük a vidéki térségek általi szénmegkötésből származó egyenleget, amely 230 millió tonna CO2-egyenértéket tesz ki, akkor ez az érték mindössze 4%-ra csökken. A legfontosabb aspektus az az, hogy az EU – miközben a szarvasmarhatelepek számának csökkentését akarja kikényszeríteni – nem veszi figyelembe, hogy az európai állattenyésztés már eddig is sikeresen csökkentette károsanyag-kibocsátását. Az ágazat CO2 kibocsátása 1990. és 2020. között 23%-kal csökkent – 317 millió tonna CO2-egyenértékről 245 millió tonna CO2-egyenértékre –, míg a szintén kritikával illetett és erősen szennyező gáznak minősített enterális metán kibocsátás 22%-kal csökkent.
Figyelembe véve nemcsak a szénmegkötést, hanem az oxfordi légkörfizikusok és a FAO által javasolt új mérőszámokat is – amelyek a metánt rövid élettartamú gáznak tekinti, ezért az, a hosszú élettartamú CO2 gázzal ellentétben nem mérhető CO2-egyenértékben kifejezve – az EU állattenyésztése – főként a szarvasmarhatenyésztés – a metánkibocsátás csökkentésével ahelyett, hogy felmelegítette volna a légkört, valójában összesen -2,9 milliárd CO2-egyenertékkel járult hozzá annak hűléséhez, ami a talaj és a növényzet révén történő szénmegkötés által ugyanebben az időszakban elért csökkenés 1/3-ához hasonló, hozzáadódó csökkentési mértéket jelent.
Metán kibocsátás alakulása - EU 1970-2020.
Forrás: FAOSTAT - 2023
A döntéshozók számára jelezték, hogy a metán viselkedése révén képes arra, hogy a kibocsátás csökkentés hatására rövid távon hozzájáruljon a légkör hűtéséhez, akik ezért az éghajlatvédelmi célkitűzések elérésének rövidebb útját a kérődző állományok létszámának csökkentésében látják, ahelyett, hogy más ágazatok számára szigorúbb feltételek teljesítését írnák elő a fosszilis tüzelőanyagok használata és a dekarbonizáció vonatkozásában.
Az állattenyésztés kényszerű visszaszorítása nemcsak veszélyesen a stratégiai tartalék szint alá csökkenti az EU kiváló minőségű fehérjével való ellátottságát – tartalékra márpedig mindig szükség van például a járványok, a fizikális vagy kereskedelmi háborúk esetén, mint azt már láttuk –, hanem növeli a harmadik országokból történő hús- és tejbehozatalt. Mindezzel pedig a problémát olyan térségekre helyezi át, ahol az állattenyésztés hatékonysága alacsonyabb, mint Európában, amely kontinens hatékonysága a legmagasabbak között van a világon. Ez azt jelentené, hogy az importált fehérje egységnyi mennyiségére jutó klímakárosító hatás nagyobb lenne, mintha azt az EU-ban állítanánk elő.
Más járulékos károk is keletkeznének, például a gyepterületek – melyek fontos CO2-elnyelők – legeltetéssel történő hasznosításának elhagyása, a bio/öko gazdálkodáshoz felhasználható szerves anyagok, vagy épp az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott kézműves termékekhez szükséges nyersanyagok elérhetőségének csökkenése.
Nincs szükség ilyen bonyolult forgatókönyvekre. A valóság puszta megfigyelésével a politikai döntéshozók rá fognak jönni, hogy az európai szarvasmarhatenyésztés nem egy probléma az éghajlatváltozás szempontjából, hanem a megoldás része! Miért kellene tehát az állattenyésztésnek fizetnie a más iparágak által okozott szennyezésért?
Forrás: ELV – The scapecow (Giuseppe Pulina a Tudományos és Állattenyésztési Szövetség (ASPA) emeritus elnöke, a Sassari Egyetem Mezőgazdasági Tanszékének gazdálkodási etikai és fenntarthatósági professzora, valamint a Carni Sostenibili olasz egyesület elnöke)
NAK / Borovka Zsuzsa
Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön