Mezőgazdasági termelés

A finisben is figyeljünk oda!

Meteorológia:

Az elmúlt 10 nap hőmérséklet- és csapadékviszonyai is szélsőségesen alakultak. Pár napja elállt az eső, és a hőmérséklet is végre a megszokott, 22-23 °C körül alakul. Az ezt megelőző egy hétben viszont szokatlanul hideg, csapadékos volt az idő. 10-60 mm eső esett, hozzá 18-21 °C-os hőmérséklet párosult, ami az átlagtól 2-3 °C-kal alulmarad! Ez a váltás jelentősen befolyásolta – szerencsés módon – a betegségek alakulását, de még nem dőlhetünk hátra!

Fenológia:

Érés, zsendülés. A fürtök teljesen zártak, tömöttek, a bogyók teltek, csattanásig feszültek. Az érés azonban a legtöbb fajta esetében vontatott, 2-3 héttel elmarad a megszokottól.

Betegségek – növényvédelem:

Most már csaknem minden előfordul. Lisztharmat, peronoszpóra, botritisz, hiánytünetek, fás megbetegedések.

Közülük a botritiszre koncentrálnak legtöbben, ami érthető, nyilván a termés további megóvása a legfontosabb. Körülbelül 2 hete beindult egy nemkívánatos folyamat, a fürtökön belül egy-egy bogyón már láthatóak voltak a fakó- és szürkerothadás tünetei. Az eső azonban elállt, a nap is kisütött, ez sokat lendített azon, hogy a fertőzés leálljon. De amint érkezik akár egy kisebb mennyiségű csapadék is, ezekből a gócokból még komoly fertőzés lehet! Érdemes K és Ca-tartalmú lombtrágyákat használni, a fürtzónát levelezni - a napégés valószínűsége már kisebb -, kaszálni a sorok alját, sorközöket. Beavatkozás most még nem indokolható, de legyen készleten botriticid készítmény arra az esetre, ha csapadék után beindulna a gombabetegség, azonnal közbe tudjunk lépni!

Többen a lisztharmat elleni készítményeken spóroltak, kompenzálva a peronoszpóra elleni védelemre fordított ráfordítás-többletet. Itt azért bele-belekap a betegség a fürtökbe is. Ezeken a területeken mindenképp blokkolni kell a betegséget! Másutt is indokolt akár egy kontakt kén kezelés, nem engedhetjük még el, mint ahogy a peronoszpóra elleni védelmet sem! A hónaljhajtásokon tömegével jelennek meg olajfoltok, sporulál a gomba és terjed. Ezekből aztán óriási számú áttelelő képlet is keletkezik, ami a jövő évi védelmet nehezíti meg. Még legalább egy, késői érésű fajtáknál több kontakt kezelés beiktatható ellene.

Minden esetben figyeljünk az élelmezés-egészségügyi várakozási időkre és ennek függvényében döntsünk a kezelésről és válasszunk megfelelő készítményt!

 

Javasolt hatóanyagok:

botritisz:

  • pirimetanil

lisztharmat:

  • kén

peronoszpóra:

  • ditianon
  • metiram

 

A fás betegségek, leggyakrabban az ESCA tünetei most már látványosan mutatkoznak. Érdemes ezeket a tőkéket megjelölni, és vagy cserélni őket, vagy a metszéskor visszavágni, némi esélyt adva arra, hogy megmenekül a tőke.

Ne feledkezzünk meg AKG kötelezettségünkről sem. Augusztus 31-ig a levélmintákat el kell juttatni az akkreditált laboratóriumba növényanalízisre!

Lisztharmat fertőzés fürtön                                                     Botritisz bogyókon                               Peronoszpóra hónaljhajtáson

Egészséges Ezerjó termése

 

További információk, pontos dózis meghatározások és szakmai tanácsok: https://defenso.hu

NAK / Katona Petra

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám