Folyamatos esőzések nehezítik a védekezések időzítését
Erre a hétre a meteorológiai előrejelzések hűvösebb, csapadékos időjárást jósolnak. Péntek kivételével minden nap eshet az eső, a várható maximum léghőmérséklet 18-24 °C között alakul, továbbá 05.17-18 -án erős szél is lehetséges. Elképzelhető, hogy kevés alkalom lesz a permetezések végrehajtásához, vagy ha mégis több lenne, akkor a körülmények kevésbé lesznek ideálisak. Ezen a héten a varasodás és az almamoly elleni védelem szempontjából fontos kezeléseket kell végrehajtani. Figyeljünk oda, hogy a lehetőségekhez képest az optimális időpontokat találjuk meg, illetve vegyük figyelembe azt is, hogy a kevésbé kedvező alkalmak is hatásosabbak, mint a megkésett vagy elmaradt permetezés.
ALMA:
Az alma jelenleg 10-15 mm nagyságú gyümölcsméret állapotában van.
Betegségek:
Almafa varasodás:
Almafa varasodás-tünetekkel még nem találkoztunk a kezelt ültetvényekben, elképzelhető, hogy a már fertőzött ültetvényekben, ahol a kezelések kevésbé voltak sikeresek már jelen vannak az első fertőzések tünetei.
Javasoljuk, hogy a kerteket tüzetesen szemlézzük. A régebbi leveleken, gyümölcsszáron, csészeleveleken illetve a gyümölcskezdeményeken keressük az első tüneteket, ilyenkor még csak apró világos, majd később sötétebb zöld foltokat kell keresnünk, esetleg a gyümölcskezdeményen tűszúrás méretű sötét foltokat. Amennyiben a betegség jelen van, javasoljuk, hogy kuratív készítménnyel (difenokonazol, mefentriflukonazol) védekezzünk.
Az elkövetkező héten, amennyiben lehet hinni a meteorológiai előrejelzéseknek, sok csapadékra kell számítanunk, ez növeli a varasodás fertőzési nyomását. A varasodás terjedése még kb. 2-3 hétig aszkospórákon keresztül történik (a szóródás végének a pontos időpontját később fogjuk megállapítani). Eddig fontos, hogy felszívódó és kontakt készítményekkel egy menetben permetezzünk. A permetezési fordulók kialakításakor vegyük figyelembe, hogy a gyümölcsfáink gyorsan fejlődnek ezzel együtt növekszik a felületük és a zöld tömegük is, a növényvédő szerek a növényi nedvben hamar felhígulnak.
Javasolt hatóanyagok:
- mefentriflukonazol
- fluxapiroxad
- defenokonazol
- pirimetanil
- ditianon
- metiram
Az elmúlt heti fertőzési veszélyhelyzeteket az alábbi táblázatban foglaltam össze:
Almafa varasodás fertőzési időpontok 2023.05.06 - 05.15. |
||||
helyszín/dátum |
aszkospórák megjelenése |
varasodás fertőzési időpontok |
környezeti tényezők |
a fertőzés mértéke |
Nyíregyháza |
2023.04.12.
|
2023.05.07 |
7 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlaghőmérséklet 15 °C volt |
gyenge fertőzés |
14 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlaghőmérséklet 12 °C volt |
erős fertőzés |
|||
Tuzsér |
2023.03.26. |
2023.05.06.
|
13 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 5,1 és 12 °C közt volt |
gyenge fertőzés |
2023.05.11.
|
12 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 1,6 és 4,8 °C közt volt |
nem történt fertőzés |
||
2023.05.13-14.
|
11 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 1,8 és 12 °C közt volt |
gyenge fertőzés |
||
2023.05.14-15.
|
13 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 12 és 20 °C közt volt |
erős fertőzés |
||
Apagy |
04.12. (becsült) |
2023.05.06.
|
15 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 5,3 és 14,8 °C közt volt |
erős fertőzés |
2023.05.07.
|
14 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 14 és 18 °C közt volt |
erős fertőzés |
||
2023.05.14-15.
|
21 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 6,2 és 14,5 °C közt volt |
erős fertőzés |
||
Tarpa |
2023.03.26. |
2023.05.06.
|
9 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 3,3 és 9,2 °C közt volt |
gyenge fertőzés |
2023.05.07.
|
18 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 13 és 15 °C közt volt |
erős fertőzés |
||
Nyírbátor |
04.12. (becsült) |
2023.05.15.
|
|
erős fertőzés |
Tiszakerecseny |
04.12. (becsült) |
|
2023.05.06 - 05.15. a levelek nem voltak nedvesek, ennek ellenére minden éjjel a páratartalom 100%-os volt, ugyan alacsony hőmérséklet mellett, de valószínűsíthető a fertőzés |
közepes fertőzés |
Ököritófülpös |
04.12. (becsült) |
2023.05.07.
|
14 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt a hőmérséklet 13 és 16 °C közt volt |
erős fertőzés |
Csenger |
04.12. (becsült) |
2023.05.06.
|
13 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlaghőmérséklet 6 és 14 °C közt volt |
erős fertőzés |
2023.05.07.
|
14 óra levélfelületi nedvesség, ez alatt az átlaghőmérséklet 14 és 18 °C közt volt |
erős fertőzés |
Lisztharmat:
Az alma intenzív növekedési szakaszba lépett. Az új hajtásokon folyamatosan jelennek meg az új levelek. A magas hozam érdekében létfontosságú, hogy ezek a levelek épek és egészségesek legyenek. A lisztharmat fertőzése során a gombatelepek a levél felületén találhatóak, ahol a levéllemezt deformálják és kialakul a betegségre jellemző kanalas levéltünet. A deformált, kisebb felületű levelek asszimilációs felülete is csökken, így kevesebb tápanyagot tud termelni a gyümölcs számára.
A lisztharmat ezt a fejlettségi állapotot kedveli a legjobban, ilyenkor terjed a fertőzött levelekről az újakra. Fontos, hogy a betegség terjedését megakadályozzuk és időben védekezzünk ellene.
A készítmények kiválasztásakor javasoljuk azokat a gombaölő szereket, melyek eredményesen használhatóak mind a két fontos betegség a lisztharmat és a varasodás elleni is.
Javasolt hatóanyagok:
- mefentriflukonazol
- fluxapiroxad
- kén
Tűzelhalás:
Az almában tűzelhalás tüneteivel nem találkoztunk, annak ellenére, hogy a virágzás nagyon elhúzódott, valószínűleg a virágzáskori alacsony hőmérséklet akadályozta a betegség terjedését.
Állati kártevők:
Zöld almalevéltetű
Az alma intenzív hajtásnövekedés időszakban van, a friss hajtásvégek optimális élőhelyet biztosítanak a levéltetű kolóniáknak. Várható, hogy az elkövetkező hetekben a levéltetvek egyedszáma rohamosan növekedni fog, javasoljuk, hogy a telepek kialakulásának a megelőzéséhez használjunk felszívódó rovarölő szereket.
Ökológiai ültetvényekben, 1%-os gyümölcsfa-olajjal, illetve narancshéjolajjal is védekezhetünk. Ezen készítmények csak akkor hatásosak, ha befedik a kártevőt, ezért fontos a pontos időzítés. A kezeléseket addig el kell végezni amíg a levelek össze nem sodródnak, a deformált, összesodródott levelek fonákján a kártevő védve van, a permetlé nem jut el a megfelelő helyre, nem tudja a kártevőt befedni.
Vértetű:
Az idei évben a vértetű komoly kártevő lehet, tavaly is sok gondot okozott, illetve az áttelelése is sikeresen megtörtént a lombkorona szinten is. Így az első telepek a megszokottól korábban jelentek meg, melyet a lombszinten áttelelő példányok hoztak létre. Várható, hogy ez elkövetkező hetekben a gyökéren áttelet egyedek is feljutnak a lombkorona-szintre, fokozva ezzel a kártétel nagyságát.
A kártevő a fertőzött ültetvényekben már most komoly problémát okoz, a védekezéseket nem szabad elhanyagolni. Oda kell figyelni, különben minden egyes nemzedékük egyre nagyobb és nagyobb telepeket fognak kialakítani. Javasoljuk, hogy a hagyományos permetezés mellett a törzset, illetve a gyökérnyaki oltási csomót külön permetezzük. Erre alkalmas lehet a sorok gyomirtására használatos permetező adapter vagy kézi pisztolyos szórófej.
Almamoly
Az almamoly az elmúlt héten hatalmas egyedszámmal folytatta a rajzását, nagy valószínűséggel most lehet a rajzáscsúcs közelében. A rajzás kezdete május első napjaira tehető, ekkor már adott volt a párzáshoz szükséges alkonyati hőmérséklet is. A biofix időpontot, amitől a hőösszeg alapján történő előrejelzést számítani lehet, vizsgálati helyszínektől függően 2023. május 01. és 03. közt lehet meghatározni. A tojásrakások, illetve a lárvakelések időpontját ettől az időszaktól lehet számítani, amit már csak a hőmérséklet befolyásol. Az elmúlt hétre az előrejelzések szerint melegre számítottunk, a nappali maximum hőmérsékletet 23°C köré jósolták, valamint, hogy éjjel sem lesz alacsonyabb a hőmérséklet 12 °C-nál. A valóságban ennél sokkal hűvösebb volt, így a várható tojásrakási időpontokon is módosítanunk kell az alacsonyabb hőmérséklet miatt néhány nappal tolódott, amit az alábbi táblázatban foglaltunk össze. A tojásrakáshoz szükséges 55°C hőösszeg Nyíregyházán, Apagyon és Csengerben már összejött, a többi településen számításaink szerint még ez előrejelzés készítésének a napjától (2023.05.15.) még legalább 2 nap szükséges.
Az almamoly első nemzedéke elleni védekezéskor vegyük figyelembe, hogy a klorantraniliprol hatóanyag a hatását akkor fejti ki, ha a tojásrakások kezdetén, illetve a tojásrakás csúcsáig juttatjuk ki. Számításaink szerint ezen készítmények kijuttatási időpontja az elkövetkező napokban (2023.05.17. környéke) optimális.
Amennyiben az első kezelést granulovírus készítményekkel tervezzük, a helyes felhasználás időpontja a lárvakelés kezdete. Ezen rovarölő szerek kijuttatása még korai, most még nem javasoljuk.
almamoly csapdázási adatok 2023. |
||||||
település |
2023.05.04. |
2023.05.05. |
2023.05.06. |
2023.05.09. |
2023.05.10. |
2023.05.11. |
Buj |
9 |
0 |
8 |
11 |
7 |
8 |
Nyíregyháza |
|
|
26 |
|
|
23 |
Tiszabezdéd |
|
|
|
|
|
38 |
Apagy |
|
|
|
43 |
|
|
Tornyospálca |
|
|
|
|
|
22 |
Tuzsér Fridtag |
54 |
|
|
|
|
55 |
Tuzsér Mikótelke |
60 |
|
|
|
|
40 |
Zsurk |
|
|
|
|
30 |
|
Tarpa |
7 |
8 |
2 |
11 |
6 |
3 |
almamoly hőösszeg alapján történő előrejelzése |
||||
település |
konzekvens imágó fogások időpontja |
párzás kezdete |
hőösszeg (2023.05.15.) |
tojásrakás kezdete |
Nyíregyháza |
2023.05.01. |
2023.05.02. |
55,61 |
2023.05.15. |
Tuzsér |
2023.04.28. |
2023.05.02. |
43,69 |
2023.05.17. |
Apagy |
2023.04.26. |
2023.05.01. |
62,48 |
2023.05.13. |
Tarpa |
2023.05.03. |
2023.05.03. |
47,37 |
2023.05.17. |
Nyírbátor |
2023.05.02. (becsült) |
2023.05.02. |
44,32 |
2023.05.17. |
Tiszakerecseny |
2023.05.02. (becsült) |
2023.05.01. |
41,67 |
2023.05.17. |
Ököritófülpös |
2023.05.02. (becsült) |
2023.05.03. |
45.02 |
2023.05.17. |
Csenger |
2023.04.20. |
2023.05.03. |
61,86 |
2023.05.14. |
Cserebogarak, bundásbogarak:
A cserebogarak, bundásbogarak a virágzás végével eltűntek az ültetvényekből. Egy két érési táplálkozást végző májusi cserebogarat még lehet látni, de ezek már komolyabb kártételt nem okoznak.
Keleti gyümölcsmoly:
A keleti gyümölcsmoly rajzása fokozódik, az almamolyhoz hasonlóan már eléri a rajzási csúcsot. Ellenük az almamoly elleni kezelésekkel a fent leírtak alapján lehet, azzal a kivétellel, hogy a granulovírus alapú készítmények a keleti gyümölcsmoly ellen hatástalanok.
keleti gyümölcsmoly csapdázási adatok 2023. |
|||
település |
2023.04.24. |
2023.05.01. |
2023.05.09. |
Apagy |
0 |
15 |
38 |
Aknázómolyok:
Az almalevél aknázómoly első nemzedékének a rajzása rövidnek bizonyult, ugyanis a rajzás-diagrammon egy mély völgy mutatkozik.
Az almamoly, illetve a levéltetvek elleni védekezéssel egymenetben tudunk ellenük védekezni, a granulovírus készítmények ezen károsító ellen sem hatásosak.
almalevél aknázómoly csapdázási adatok 2023. |
|||
település |
2023.04.24. |
2023.05.01. |
2023.05.09. |
Apagy |
24 |
87 |
10 |
MEGGY, CSERESZNYE, SZILVA:
A meggy, cseresznye, szilva gyümölcsnövekedés állapotban van.
Virágfertőző monília:
A tapasztalatunk az, hogy a virágfertőző monília kártétele magas, köszönhető annak, hogy a virágzás nagyon elhúzódott, illetve hogy sok volt a csapadék, ami a gomba elterjedéséhez nagymértékben segítette. A kialakult tünetek ellen már nem lehet védekezni, idővel a fertőzött hajtásvégek el fognak száradni.
Javasolt hatóanyagok:
- mefentriflukonazol
- boszkalid + piraklostrobin
Meggy antraknózis:
A meggy antraknózis elleni hatásos védelem, az amikor a kötődést követően folyamatosan gombaölő szerrel védekezünk és megakadályozzuk a gomba növénybe való bejutását
Javasolt hatóanyagok:
- mefentriflukonazol
- ditianon
Sztigminás levéllyukacsosodás:
A levéllyukacsosodás betegség kialakulásához az időjárási tényezők optimálisak, várható, hogy idővel kisebb barna foltok jelennek meg, majd beszáradnak és kilyukadnak. A védekezéseket most javasoljuk elvégezni. A betegségre legjobban a szilva fogékony.
Javasolt hatóanyagok:
- boszkalid + piraklostrobin
ŐSZIBARACK
A tafrinás levélfodrosodás további fertőzése a meleg időjárásnak köszönhetően megszűnt, a kialakult tünetek elleni védekezésre javasolt hatóanyag, a dodin alkalmazását, hogy a fertőzött levelekről a betegség a gyümölcskezdeményre ne tudjon átmenni. A fertőzött levelek felhólyagosodtak, illetve a hólyagosodások fokozódni fognak, majd maguktól le fognak hullani a levelek, a dodin a beteg levelek lehullását kissé gyorsítja.
A korábbi fertőzések tünetei most nagyon látszanak, találhatunk olyan gyümölcsöst is, ahol gyakorlatilag 100%-os a kártétel, egy ép levél sincs a fákon. Ezek az ültetvények is túl fogják élni, de a termés méretében és mennyiségében is kevesebb lesz mint amit elvártunk.
Levéltetvek:
Az első levéltetű-kolóniák még csak most kezdenek kialakulni, a hűvös időjárás lelassította ezt a folyamatot, most már meleg van, a hajtások folyamatosan növekednek, egyre több élőhelyet és élelmet biztosítanak a levéltetveknek. Javasoljuk a védekezéseket minél hamarabb elkezdeni, megakadályozva ezzel a későbbi erős fertőzés kialakulását.
Keleti gyümölcsmoly:
A keleti gyümölcsmoly rajzása erősödik, várhatóan hamarosan megjelennek az első lárvák is. A védekezéseket javasoljuk most elkezdeni.
Poloskaszagú szilvadarázs
A poloskaszagú szilvadarázs a tojásait a megkötött virágok termőrészére rakja, később ezek kikelnek, és a gyümölcskezdeményt károsítják, ami később le is hullik. A védekezéseket most javasoljuk elvégezni, egymenetben a levéltetvek elleni védekezéssel
KÖRTE
A körte termésnövekedés állapotában található.
Körtelevélbolha:
A körtelevélbolha kolóniái lassan kialakulnak, a meleg időjárás kedvez a felszaporodásuknak. Virágzás alatt nehéz a kezeléseket elvégezni, a hatásos és eredményes készítmények nem használhatóak virágzáskor.
Ezen a héten (2023.05.15 - 21.) sok csapadékra számíthatunk, használjuk ki ezt a lehetőséget, és esőzések után védekezzünk. A nagyobb esők lemossák a körtelevélbolha által létrehozott mézharmatot, így a védtelenebb kártevőt könnyebben el tudjuk majd pusztítani.
További információk, pontos dózismeghatározások és szakmai tanácsok: