Mezőgazdasági termelés

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is áprilisban kezdődik az egységes kérelmek benyújtási időszaka. A kérelmek benyújtására szolgáló elektronikus felület 2023. április 20-án nyílik meg, így ekkortól beadhatóak a kérelmek. Ebben az esztendőben, az új szabályokra való tekintettel az Agrárminisztérium eltekint a kérelembenyújtás esetén a késési szankció alkalmazásától, így június 9-ig szankciómentesen nyújthatóak be a kérelmek.

A kérelem beadása során 2023-ban több, mint 50 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

A tavalyi évhez képest az egységes kérelem 6 állatalapú jogcímmel kerül bővítésre. Többek között itt lehet bejelenteni a termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyajuh támogatási igényt, a méh- illetve baromfi állatjóléti kifizetési kérelmeket.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy 2023-ban a mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelem keretében lehet kérelmezni Átmeneti nemzeti tejtámogatás, Átmeneti nemzeti hízottbikatartás támogatása, Átmeneti nemzeti extenzifikációs szarvasmarha támogatás történelmi bázisjogosultság megállapítását.

Az egységes kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár (továbbiakban: Kincstár) benyújtó felületén lehet benyújtani a  https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/e-ugyintezes oldalon.

2023-tól az egységes kérelem és jogcímei esetén kötelezővé válik a teljes elektronikus kapcsolattartás: a kérelem benyújtásától az esetleges fellebbezések/kifogások benyújtásáig kizárólag elektronikus úton lehet iratot benyújtani. A Kincstár is a döntéseket, dokumentumokat, jegyzőkönyveket elektronikus úton, az ügyfél vagy meghatalmazottja ügyfélkapujára fogja megküldeni.

Az uniós Közös Agrárpolitika 2023-tól hatályos változásai nagy mértékben érintik a hazai gazdálkodókat, ezáltal az idei évi egységes kérelmek beadását is. Nézzük, hogy mire is kell figyelemmel lennünk!

A területalapú támogatások megszerzéséhez szükséges alapkövetelmények némiképp megváltoznak az idei évtől. A kölcsönös megfeleltetés és a zöldítés követelményeinek összeolvadásával létrejött a „feltételesség” keretrendszere, amely az alaptámogatás „lehívásához” szükséges alapkövetelményeket tartalmazza.

Újdonság a támogatási rendszerben az agro-ökológiai program (AÖP), amely önkéntesen választható egyéves zöld kötelezettségek teljesítése fejében többlettámogatást adhat a gazdáknak. Amennyiben a gazdálkodó úgy dönt, hogy csatlakozik a programhoz, úgy a gazdaságában lévő minden hasznosításra – szántó, egyéb gyep, ültetvény – teljesítenie kell legalább két pont értékű gyakorlatot. Fontos megjegyezni, hogy már a kérelem kitöltésekor jelölni szükséges, hogy a gazdaságunkban mely vállalásokat tesszük, illetve annak melyik részén (tábláján) szeretnénk ezeket megvalósítani. További fontos vállalás, hogy az AÖP-ben résztvevő gazdálkodónak a gazdaságuk teljes területére vezetniük kell a Gazdálkodási Naplót.

Lesznek azonban olyan jogcímek, amelyek igénylésénél már az egységes kérelemhez csatolni szükséges iratokat, nyilatkozatokat. Ilyen például a fiatal gazda támogatás, ahol többek között csatolni kell a kérelemhez a mezőgazdasági végzettséget igazoló dokumentumot vagy a legalább 2 éves szakmai gyakorlatról szóló igazolást.

Fentiekből is látszik, hogy ahhoz, hogy jól és pontosan benyújtható kérelmek kerüljenek beadásra, megfelelően felkészültnek kell lenni.

A kérelem benyújtásához további információk találhatók a www.nak.hu oldalon a KAP 2023-2027 menüpont alatt. Itt megtalálhatóak az egyes támogatásokhoz készült kiadványok, melyek segítenek eligazodni a feltételek és igénylések rendszerében.

Kérjük, hogy további információkért keressék a NAK falugazdászait!

NAK/Ribóczi Edina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám