Mezőgazdasági termelés

A legtöbb őszibarack és nektarin fajtánál koratavasszal gondolnunk kell a tafrina gombára, arra kórokozóra, mely akár teljes lombhullást is okozhat. Beszédes a latin neve: Taphrina deformans. Valóban, kezdetben fodrosodnak, ráncosodnak, színesednek a levelek a fertőzése nyomán.

1. kép: Taphrina deformans őszibarackon

 

Ahol kevésbé érzékeny fajtákat választottak vagy olyan mikroklímájú kertbe ültették a csemetéket, ahol nem érzi jól magát a gomba, ott a sárgás-pirosas torz levelek leszedésével is megelőzhetik a teljes lombhullást. A fertőzésére érzékeny, de jó táperőben lévő fák is kibírják a kisebb „fertőzési nyomást”. Sajnos a kertekben lévő, már termő fák többsége még fogékony a tafrinára és általában az időjárásunk is kedvez a terjedésének. Már 4 0C környékén szórhatja a spóráit (konídiumait) és ha ezek nedves növényi felületre jutnak, akkor kicsíráznak, megfertőzik a növényt. A jelenlegi esős, hűvös időjárás kedvez a tafrina fertőzésének.

A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Az első lépés már megtörtént, ez a rezes lemosás volt. Most ismételni is lehet egyes réztartalmú gombaölőkkel, már az alsóbb dózisokkal dolgozzanak. Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban. Egyre több olyan visszajelzést kapok a permetező kertészektől, melyek alapján úgy tűnik, hogy még a virágzásban is használható néhány készítmény. Nem perzselik meg a virágokat. Sajnos a fajtákra és egyben a készítményekre is kiterjedő összehasonlító kísérletek nélkül nem tudok biztosan ajánlani olyan rezes gombaölőket melyek nem okoznak kárt.

Ha jól látom még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölőnk van, a felszívódó (szisztemikus) hataóanyagú difenokonazol, mely 2023 -ban több kereskedelmi EC néven is kapható a gazdaboltokban.

A kis leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel permetezzenek, tapadást elősegítő segédanyagokkal. Amennyiben hűvösen, esősen folytatódik az év, még a nyár közepén is küzdhetünk a tafrinával. Ebben az esetben ismételni kell a kezelést 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15–20 °C-t, ekkor leáll a gomba károsítása. (Egyes években még a gyümölcsfertőzéssel is számolnunk kell.)

Ne feledjék, hogy a cseresznyének, a meggynek (tünete a boszorkányseprő), a szilvának (tünete a bábaszilva) és a kajszinak is van „saját tafrinája”. Mindegyik fajra igaz, hogy alacsony hőmérsékleten, esős, párás időben terjednek igazán és 15-20 0C átlaghőmérsékleten már megszűnik a károsításuk. De ekkor se keseredjenek el, lesz még munkájuk! A lisztharmatra biztosan számíthatnak egész nyáron át!

2. kép: bábszilva

 

„Gombásan” indul a 2023. év. Nem volt olyan hideg a tél, ami gyérítette volna az áttelelő gombaképleteket. Az elmúlt napok esői pedig megteremtették azt a nedvességréteget a zöld növényi részeken, a leveleken, ahol ki tud csírázni a gomba spórája, konídiuma. Érdemes megnézni és folyamatosan figyelni a rózsát a csillagrozsdája (diplokarponos levélfoltossága) és a szamócát a mikoszferellás levélfoltossága miatt. Mindkét növényre találnak néhány réztartalmú és néhány felszívódó gombaölőt is az engedélyezettek között. A rózsára és a szamócára is engedéylezett az azoxistrobin hatóanyagú gombaölő. A szamócára még a penkonazolt és a Pythium oligrandum hasznos gombát tartalmazó készítmények közül is választhatnak.

3. kép: rózsa csillagrozsdája

4. kép: szamóca mikoszferellás levélfoltossága

Az almafa-varasodásról, mely az idei tavaszon várhatóan erős fertőzéssel kezdhet (március 23. és április 3. között indulhat meg az aszkospóra-szóródás), mivel nagyon kedvező volt eddig az időjárás a kórokozó számára, a következő alkalommal ejtek szót.

Zsigó György, NMNK

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám