Mezőgazdasági termelés

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) által kiadott jelentés szerint a világ almatermelése 2020-21-ben 4%-kal csökken, míg a globális szőlőtermelés az egy évvel ezelőtti szinten marad.


Az USDA szerint az összesített almatermelés 2020 és 2021 között az előrejelzések szerint 76,1 millió tonna lesz, ami 4%-os csökkenést jelent az egy évvel ezelőtti 79,4 millió tonnához képest. Az USDA jelezte, hogy a visszaesés nagy része a Kína északnyugati tartományaiban bekövetkezett súlyos tavaszi fagyokhoz köthető, amely a virágzás során érte a gyümölcstermést és csökkentette a 40,5 millió tonnás termelésüket. Az előrejelzés szerint a teljes almaexport várhatóan 5,8 millió tonna marad a Lengyelországból származó magasabb export miatt.

Az előrejelzések szerint az Európai Unió almatermelése 12,2 millió tonna, amely a történelmi átlag közelében van. Az amerikai termelés 4,7 millió tonna lesz, és az előrejelzések szerint alacsonyabb lesz a teljesítmény, mint tavaly, a washingtoni gyümölcsösöket sújtó szélvihar és Michigan állam egyes részein bekövetkezett súlyos fagykárok miatt.

Az USDA szerint a chilei almatermelés 46 ezer tonnával 1,2 millió tonnára emelkedik, mivel a bőséges téli csapadék várhatóan javítja a termést, és az ültetvények területének nagysága több év csökkenése után stabil maradt. Mexikó termelése 80 000 tonnával 680 000 tonnára csökken a kedvezőtlen időjárás miatt, amely negatívan befolyásolta a gyümölcs fejlődését Chihuahua államban.

Az új-zélandi almatermesztés 2021-ben 583 000 tonna körüli értéken marad. Ott a munkaerő rendelkezésre állásával kapcsolatos, COVID-19-hez köthető bizonytalanságok okoznak problémát. Míg a megnövekedett termőterület és a jó termesztési körülmények miatt újabb rekordtermés lehetséges, az elégtelen munkaerő befolyásolhatja a metszést, ritkítást és a betakarítást. A dél-afrikai termőre forduló új területek rekordmennyiséggel 960,00 tonnára növelhetik az ottani termelést az USDA szerint.

Az almával ellentétben a világ szőlőtermelése 2020 és 2021 között várhatóan csaknem változatlan, 25,7 millió tonnás szinten marad, mivel a kínai többlettermés meghaladja az időjárás okozta veszteségeket az Európai Unióban.

A kínai szőlőtermelés enyhe, 400 ezer tonnás növekedést mutat és eléri a 11 millió tonnát, amiben benne van a növénytermesztési technikák fejlődése is. Az USDA szerint az Európai Unió termelése 170 000 tonnával 1,4 millió tonnára csökken. Olaszország a virágzás alatt súlyos fagykárokat szenvedett, amelyet ősszel eső és jégeső követett. Eközben az Egyesült Államok termelése 2020-ban több mint 100 000 tonnával lett több az egy évvel ezelőttihez képest, így 1 millió tonnára emelkedett.

Peru szőlőtermelésében egy újabb növekedés várható, amely a kedvező termesztési körülményeknek és az új telepítések termőre fordulásának köszönhetően 12 ezer tonnával 665 ezer tonnára nő. Az USDA szerint a chilei szőlőtermelés változatlanul 785 ezer tonna, mivel a jobb vízellátás kompenzálja az ültetvények területének csökkenését.


(Forrás: USDA – NAK/Fodor Zoltán)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám