Mezőgazdasági termelés

Az őszi kultúrák mellett a tavaszi kapás növények, mint a napraforgó vagy a kukorica is küzd a jelentős csapadékhiány következtében kialakult szárazsággal – a NAK szántóföldi növénytermesztési helyzetképe.


A folyamatosan jelenlévő aszály és szárazság jelentős veszteségeket okozhat a szántóföldi növénytermesztők számára. Az ország egyes részein a kisebb-nagyobb mértékű csapadék sem volt elegendő a több hete tartó aszály negatív hatásainak kompenzálására. Az abiotikus tényezők között súlyosbító hatású az erős szél, mely talajaink még intenzívebb száradását okozza. A jelentős csapadékhiány rendkívül szembetűnővé válik egy-egy határszemle során. A búzatáblák a gyengébb vízgazdálkodású területeken foltokban, több esetben jóval térd alatti szárral és gyengén fejlett kalásszal láthatóak.

Bizonyos helyeken az erőteljes vízhiány következtében a kalásztengely felső részén fejlődő gabonaszemek töppedtek, hasonlóan a poloskaszúrt léha kalászkezdeményekhez a fehéredést leszámítva. A félig hasban maradt kalászkezdemények felső részében a mikrospóra, pollen fejlődése megáll, így steril pollentömlő alakul ki, melynek csírázása gátolt, így a felső kalászrész steril marad, míg a kalász alsó részén található részt a légköri aszály nem károsítja, így ott kitudnak fejlődni a szemek. Egyre több helyről tapasztalhatjuk, hogy a szárazság következtében fokozottabb a vetésfehérítők megjelenése a kalászos gabonák levelein, a táplálék mellet a vízszükségletük kielégítése céljából is mértéktelen mód hámozgatják a leveleket a kártevő lárvái az árpacsigák. Főként a táblaszéleken jelennek meg nagy egyedszámban a hőmérséklet emelkedésével együtt nő a tábla benépesítése a kártévő által. Az imágók ellen a tömeges betelepedés idején kell, hogy védekezzünk, ha a szegélyzónában több mint 8 bogarat találunk 1 m2-en belül. Eredményesen védekezni csak a fiatal lárvák ellen tudunk, általában akkor szükséges beavatkoznunk, ha felső levelek 20%-án megjelennek a lárvák ismert hámozgatási csíkjai, de még tojásokat is találunk a területen. Az ellenük hatékonynak működő készítmények még rendelkezésre állnak a gazdák számára, általában a kontakt taglózó hatású piretroidok költséghatékony és eredményes védelmet adnak. Elszomorítóbb a látvány, ha a repce táblákat vizsgáljuk, ahol szintén az aszály nyomai erőteljesen felfedezhetők az állomány habitusán. Rendkívül gyengén fejlett szár, kevés oldalelágazással a becők mérete, alakja is elmarad a várttól.

A repcetermesztők számára a hektikus időjárás mellett a következő vegetációs periódusban további kihívásokkal kell szembenézniük. Sajnos a repcetermesztés technológiai alapköveként szolgáló klórpirifosz és klórpirifosz-metil hatóanyagok kivonásra kerültek, így bizonyos kártevők jelenesetben a szárormányosok és repcebolha elleni védekezés hatékonysága jelentős mértékű korlátokba ütközik. A neonikotinoid tartalmú csávázószerek kivonását követően jelentős mértékben növekedet a klórpirifosz és klórpirifosz-metil hatóanyag tartalmú készítmények felhasználása, mely szélesebb hatásspektrumának és tartamhatásának következtében volt eredményes.  A növénytermesztők esetében látható az a tendencia, hogy a rendelkezésre álló növényvédőszer-hatóanyagok folyamatosan szűkülő választéka jelentős mértékben rontja a növényvédelmi beavatkozások hatékonyságát. Jelentősen megnőhet a piretroidok felhasználása a repcetermesztésben, és mivel kevés helyettesítő más hatásmechanizmusú készítmény áll rendelkezésre ez sajnos a rezisztencia kialakulását eredményezheti.

Az őszi kultúrák mellett a tavaszi kapás növények, mint a napraforgó vagy a kukorica is küzd a jelentős csapadékhiány következtében kialakult szárazsággal. Az ország számos részen eredménytelenek voltak a preemergens védekezések, mivel a kellő mennyiségű csapadék elmaradt több régióban is. Rengeteg erősen gyomos kultúra látható, ahol elengedhetetlen lesz a sorközművelés és a post gyomirtás. Számos részen a csíranövényeket károsító barkók gyengítették az állományt, mely a száraz talajból vontatottan tudott csak előbújni. Ellenük többen kénytelenek voltak védekezni.

Május utolsó dekádjába léptünk, amennyiben az időjárás nem lesz kegyes a gazdákhoz és ér el bennünket jelentősebb csapadék, úgy több helyen jelentős veszteségek alakulnak ki az egyes kultúrák esetében. Az biztos, hogy így is egy gyengébb terméssel kell majd számolnia a gazdák többségének.


NAK/Balázs Viktor

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám