Mezőgazdasági termelés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az idei évben is elindította ingyenes szakmai fórumsorozatát, melyet az elmúlt évben NAKAdémia néven már megismerhettek a gazdálkodók, szaktanácsadók. Ezúttal a NAKPraktikum elnevezéssel és „Vízgazdálkodjunk okosan!” alcímmel megtartott programokon a víz-, a nedvességmegőrzés került fókuszba.

 

A három helyszínen csaknem 400 résztvevőnek tudtuk közvetlenül átadni a szakmai ismereteket. Az előadás-sorozatban felhívtuk a figyelmet a talajban történő vízmegőrzésre, s természetesen az egyre kiszámíthatatlanabb környezeti hatások eredőjeként a vízpótlás lehetőségeire világítottunk rá. Ismertetésre kerültek azon agrotechnikák, melyek által a legnagyobb víztározónk, a talaj megfelelő gondoskodással képes lehet ezen fontos szerepét betölteni.

A talaj védelme, szerkezetességének javítása a gazdálkodó jól felfogott érdeke, hiszen ezen tényezők jelentős mértékben hatnak a költségekre, terméseredményekre, csökkenthetők a szélsőséges időjárásból eredő stresszhelyzetek. Ahogy a mondás tartja: „A talaj olyan, mint egy gyerek, etetni s itatni kell.” Bemutatásra került az idei évben hatályba lépett új jogszabályi háttér, a lehetséges öntözési módokkal, s ismertetésre kerülnek a végrehajtással kapcsolatos praktikumok is, melyek újdonságként hatottak a jelenlévőkre is.

Reális célkitűzés, hogy 2022-ig mintegy 100 ezer hektárral bővüljön, azaz közel megkétszereződjön az öntözhető terület nagysága idehaza, és szakmai és jogi ismeretekkel felvértezett gazdálkodók valósíthatják gazdaságos öntözési tevékenységüket. Az öntözésfejlesztési feladatokhoz állami forrás is került. A következő tíz évben 170 milliárd forint áll majd rendelkezésre az öntözési vízkínálat és vízkereslet fejlesztésére.

Az előadásanyagokat az alábbi linken érhetik el:
•    A talaj egészsége és vízgazdálkodása
•    KITE Vízmegőrző agrotechnikák
•    A talajok vízgazdálkodási jellemzői
•    Öntözéses törvény főbb elemei
•    Öntözésfejlesztés 2020.

NAK/Tasnádi Gabriella, Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése