Mezőgazdasági termelés

Az első adatok, amikről az IEG Vu értesült, a tavalyi szint alatti voltak, ellenben az elmúlt két hétben a fagyasztott málna ára 7%-kal növekedett a 2018. évihez képest.


A chilei fagyasztott málna ára 2,80 $/kg cfr paritású volt december vége és január eleje között, de mivel a szárazság miatt a betakarított mennyiségek alacsonyak voltak, 20 US cent növekedéssel, 3,0 $/kg-ra emelkedett az elmúlt két hétben. A Heritage fajta decemberben kezdett virágozni, amiből nem sok gyümölcs került feldolgozóüzemekbe. A termelői nyersanyag ára 1,08 $/kg volt a tavalyi 1,30 $/kg-hoz képest.
– A Heritage és a Meeker fajták virágzása gyakorlatilag befejeződött. A betakarított termés kevesebb volt az aszály miatt, a legrosszabb az elmúlt években – nyilatkozta egy szakértő.

A Heritage második virágzása, ami döntő a piac számára, elkezdődött a napokban és az árak már várhatóan nem fognak jelentősen csökkeni. Források szerint a feldolgozók az észak-amerikai piacra fókuszálnak, ahol a vásárlók (főleg a kiskereskedelmi csomagolók) valószínűleg többet fizetnek, mint az európaiak, ahol az árak (a jelenlegi növekedés ellenére) sokkal alacsonyabbak.
Chile málnaexportját az Amerikai Egyesült Államok felé 2020-ban várhatóan segíteni fogja a chilei peso leértékelődése a dollárral szemben. A kormányellenes utcai tüntetéseket követően a valuta a legalacsonyabb az 1980-as évek végi Pinochet-diktatúra elleni tüntetések óta. 2019 januárja és novembere közötti időszakban a chilei fagyasztott málna exportja 9%-kal csökkent 22973 tonnára, ami ötéves minimumrekord, mivel az árcsökkenés elbátortalanította a gazdálkodókat, hogy beruházzanak a termelésbe. A málnatermés 2018-ban 33000-35000 tonna közötti volt a 2016-os 36000 tonna rekordmennyiséggel szemben. A termelés mennyiségének lassulása összeköthető még a munkaerő költségének emelkedésével, ami befolyásolta a chilei málna árát, ezzel csökkentve versenyképességét a globális piacon.

Az elmúlt években Chile veszített piaci részesedéséből az amerikai kontinensen, ami a mexikói málnatermelés gyors növekedésével magyarázható. Még ha a mennyiség legnagyobb része frisspiacra is kerül, az alacsonyabb minőségű gyümölcsöt feldolgozzák és Észak-Amerikába exportálják rendkívül versenyképes áron. A FAOSTAT számai alapján a málnatermelés Mexikóban 2014-es 35000 tonnáról 2017-ben megemelkedett 120000 tonnára. a termelés és versenyképesség növelése érdekében Chile elkezdett befektetni új betegség-ellenálló, magas hozamú fajták bevezetésébe, amelyek mind a frisspiac, mind a feldolgozóipar számára kedvezőek és alkalmasak a gépesített betakarításra.


NAK/ Csép Adrienn és Fodor Zoltán – Forrás Ieg Vu

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám