Mezőgazdasági termelés

A 2020-as adózási szabályokat két részletben alakította ki a kormány, elfogadtak egy adócsomagot tavaly júliusban, majd egy másodikat december elején, de más törvényjavaslatokban is voltak erre vonatkozó tételek. Az agráriumban tevékenykedőket is érinti mindez.


Január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum 210 600 forintra nő.

2020. január 1-től 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik a kisvállalati adó (kiva) kulcsa. Az adócsökkentés több mint 40 ezer magyar kisvállalkozást érint, amelyeknél becslések szerint összesen 5 milliárd forintot hagyhat az intézkedés.

A kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény értékhatárát fokozatosan, három év alatt csökkentik a jelenlegi 500 millió forintról a beruházások további ösztönzése érdekében. A kisvállalatoknál 2020-tól évente 300, 100, majd 50 millió forintra, míg a középvállalkozásoknál 400 millió forintról előbb 200 millió, 2022-ben pedig 100 millió forintra mérséklődik az adókedvezmény igénybevételének alsó határa. A fejlesztési adókedvezmény a társasági adó (tao) terhére érvényesíthető, annak maximum 80 százalékáig. Az adókedvezmény kibővítése mintegy 7 ezer vállalkozást érint.

Megszűnik a társaságiadóadóelőleg-feltöltési kötelezettség, viszont a helyi adóknál továbbra is megmarad. A helyi iparűzési adó bevallását idén csak akkor továbbítja a NAV az önkormányzatok felé, ha a bevallás helyes, vagy ha a bevalláskitöltő-program által automatikusan jelzett hibákat az adózó kijavítja.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2020. január 1-jétől. A kormány a lépést az adórendszer egyszerűsítésével magyarázta. Az eva kulcsa legutóbb 37 százalékos volt, az adónem népszerűsége az adóemelés miatt már évek óta csökkent, és a sokkal vonzóbb kata és kiva 2012-es bevezetése óta ez a folyamat tovább gyorsult. Szó volt arról, hogy esetleg szigorítanának a katázáson, de ez még nem januártól várható.

Az év első napjától emelkedik a cigaretta és a fogyasztási dohány jövedéki adójának mértéke; az adó három lépcsőben, 2021. január 1-jére éri el az uniós adóminimumot.

Az adóhatóság mindenről tudni fog. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni az adóhatóságnak. Ez óriási változás, hiszen eddig csak a 100 ezer forintos áfaösszeget elérő számlák adatait láthatta online a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. 2020. július 1-jétől viszont már lényegében minden vállalkozói számlát, 2021. január 1-jétől pedig még a magánszemélyek részére kiállítottakat is. Az, hogy a NAV szinte mindent tudhat, jelentősen, óvatos becslések szerint tízmilliárdokkal hizlalhatja a költségvetést. Az online számlázásnál újdonság lesz az is, hogy már nem a teljesítést követően 15 napon belül, hanem 8 napon belül kell a számlát kibocsátani.

Adómentes lesz, ha a vadkárok elhárítását célzó vadászaton résztvevő vadásznak ingyenesen vagy kedvezményesen adnak terméket vagy szolgáltatást, és az adómentesség már a jogszabály hatálybalépését megelőzően is érvényesíthető. Különösen a vadászati hatóság által jóváhagyott, vadgazdálkodási tervben meghatározott vadászatokra, és az idényen kívüli állományszabályozó vadászatokra vonatkozik az adómentesség. Az indoklás szerint, ha a vadászat vadkárelhárítást (is) szolgál, akkor adómentes lehet például az ingyenes részvétel, illetve ha az elejtett vad húsát ingyenesen vagy kedvezményesen kapja meg a vadász. Nem lehet viszont adómentes például az ingyenes vagy kedvezményes utazás, vendéglátás, termékátadás (például üzemanyag vagy vadászati eszköz biztosítása) sem.

Könnyebbséget és súlyos bírságok megelőzését jelentheti, hogy utólag is be lehet majd jelenteni, ha az adózó elfelejt adókötelezettséget választani a tevékenységéhez, de csak addig él ez a lehetőség, amíg nem kap NAV-ellenőrzést.

2020. július 1-jétől egykulcsos (18,5 százalékos) társadalombiztosítási járulék lép a korábbi egyéni járulékok (nyugdíj-, természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási, munkaerőpiaci járulék) helyébe.

Kedvezően érintheti a főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozókat, hogy míg jelenleg az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik meg, addig 2020. július 1-jétől ezeket a tb-járulékot már ismét csak a minimálbér után kell megfizetniük, úgy, mint előtte a nyugdíjjárulékot. A szochót viszont változatlanul a minimálbér 1,125-szöröse után kell leróniuk.
Az őstermelőknek minimum a minimálbér 92 százaléka után kell majd tb-járulékot fizetniük. Az őstermelőknek és a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottaknak kedvező lehet, hogy július 1-je után jogosultak lesznek munkaerőpiaci ellátásokra. A szochót fizető mezőgazdasági őstermelőknél a korábbi negyedéves helyett éves adómegállapítás lesz januártól.

Az adótervezésben közreműködő adótanácsadónak, továbbá a struktúra végrehajtásában részt vevő egyéb közreműködőknek (például könyvelő, pénzügyi tanácsadó) be kell jelenteniük minden olyan határon átnyúló konstrukciót, amely rendelkezik bizonyos adókikerülésre utaló ismertetőjeggyel. Olyan adózási megoldásokat kell bejelenteni, amelyek ugyan nem törvénytelenek, de kihasználják a lehetséges kiskapukat az adóoptimalizálás érdekében. Először 2020. július 31-én kell bejelenteni a július 1-jétől megvalósított struktúrákat, majd 2020. augusztus 31-ig kell bejelentést tenni azokról a határon átnyúló konstrukciókról, amelyeket 2018. június 25. és 2020. július 1. között kezdtek el végrehajtani.


(forrás: nak.hu/24.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám