Mezőgazdasági termelés

A szántóföldi növénytermesztésben a tápanyagokat kijuttathatjuk hagyományos módon, a teljes felületre egyenletesen, vagy a korszerűnek tekintett helyspecifikus módszerrel. A precizitás mindig a jobb eredmény irányába vezet bennünket. Ha átgondoltak és összeszedettek vagyunk, az mindig segít megtalálni a jó megoldásokat. Tapasztalat, hogy változó körülmények között, mint amilyen a szántóföldi növénytermesztésben tapasztalható, a precizitás mindig kifizetődik. A tápanyagok helyspecifikus kijuttatása azonban, ha nem vagyunk kellően pontosak és körültekintőek, bizony meglepetéseket is okozhat. Pedig a haszon lenne a lényeg.

Mik lehetnek ezeknek a meglepetéseknek az okai? Ma a változó dózisú tápanyag-utánpótlásnak nincsenek – nem kellene, hogy legyenek – technikai akadályai. Elvileg ez (lenne) a legegyszerűbb része, de a gondok már az alapoknál jelentkeznek.

Az első a termőzónák lehatárolása. Fontosak a bemeneti információk, melyek lehetnek hozamtérképek, műhold- és légi felvételek, talajszkennelésből származó vezetőképesség-térképek. A szakma elvitatkozik azon, hogy melyik a jó módszer, de a zónalehatárolás problémája elsősorban nem az adatok típusából vagy azok felvételezésének módjából származik, hanem az éghajlati sajátosságainkban rejlik. Azaz az eltérő évjáratok sokszor változó mintázatot adnak, sőt viselkedhetnek teljesen inverz módon is. Példa erre a belvizes és az aszályos évek homlokegyenest eltérő hatására. Minden zóna a helyén van, de az eredmény ellentétes. Ez tervezési paradoxon, ám erről senki sem beszél.

A meglepetések másik forrása az, hogy a szakma axiómaként kezeli, hogy minden kijuttatott tápanyag megtérül. Ennek azonban ellentmondanak a Kárpát-medencében lezajlott talajképződési folyamatok, illetve a tápanyag-utánpótlási kísérletek is.

A tápanyag-utánpótlási számítások alapját képező eredmények jelentős része tartamkísérleti körülmények közül származik. Ezek termelési tanácsadásban való alkalmazása félrevezető lehet, mert a tartamkísérletek eredményei nem azt mutatják meg, hogy mennyi tápanyagot kell vagy kell-e egyáltalán az adott évben kijuttatnod, hanem azt, hogy ha 20-50 évig ragaszkodsz egyfajta rögzített tápanyagarányhoz, az hová vezethet. Azok az arányok, amelyek kedvezőnek tűnnek a tartamkísérletekben, nem biztos, hogy közgazdaságilag vagy ökológiailag is fenntarthatók. A hagyományos, nem tartamkísérleti termőterületeken teljesen más törvényszerűségek uralkodnak. Differenciálni ott és azt érdemes, ahol és ami megtérül. Ha nincs tápanyag-reakció, a megtérülés esélye is elvész. A felmerülő plusz költségeket nincs, ami ellensúlyozza. Precízen (precíziósan) veszteséget termelni balgaság lenne.

A meglepetések sorát gyarapítja a tápanyagok szakma által túldimenzionált jelentősége.  Kétségtelen, hogy okszerű tápanyagellátás nélkül nem várhatunk tartósan eredményeket. Ennek ellenére tapasztalatból is és kísérleti eredményekből is merítve megjegyezhetem, hogy a mi éghajlati adottságaink mellett a fő limitáló tényező a csapadék. Csapadékos vagy öntözött évben a táblán belüli heterogenitás meg is szűnhet, de minimum lényegesen mérséklődhet. Zónalehatároláskor a mi esetünkben a fő szempont a zónán belül vizsgált talajszelvény víztároló és vízszolgáltató képességének meghatározása. Az ennek alapján lehatárolt területen nézzük meg aztán később a talaj egyéb „limitáló” tulajdonságait, mint a tápanyag-szolgáltató képesség, kémhatás stb. (1. kép).

1. kép: Eltérő tulajdonságú zónák éles határa egy szigetközi táblán

Kísérletek bizonyítják, hogy egyes esetekben a termelt növényfaj genotípusainak (fajták, hibridek) nagyobb jelentőségük lehet, mint a tápanyag-utánpótlás némely elemének. Ezért is kell fektetni mi nagy hangsúlyt a termesztett növények genotípusainak tápanyagreakció-vizsgálatára. Ezek mellett számos olyan technikai fejlesztés van folyamatban, amely nem az eddigi eredményekből igyekszik következtetni a majdan kialakuló állapotokra, hanem operatív, esetleg valós időben történő mérések alapján optimalizálja a helyspecifikus kijuttatást. Ezeknek a fejlesztéseknek létezik űr-, légi és földi iránya is. Bevetésre alkalmas mennyiségben és minőségben jelenleg a különböző növényszenzorok állnak – állhatnak – rendelkezésre a gyakorlatban. Itt műszerek módosíthatják a döntéseinket az általunk megengedett határokon belül a pillanatnyi mérések és ebből származtatott igények alapján (2. kép).

2. kép: Isaria Fritzmeier növényszenzor műtrágyaszóróval

Az általunk tesztelt készülék nemcsak a nitrogén a növény igénye szerinti kijuttatásának differenciálására alkalmas, hanem használhatjuk repcében a regulátorok növényfejlettséghez igazított dozírozására, illetve kalászosokban – szintén igazodva a növény állapotához – a szárszilárdítók dózisának differenciálására is. Kalászosoknál a nem megfelelő dózis alkalmazása a hatás elmaradását, míg más esetekben fitoxicitást okozhat. Nem egységes állományban ezeknek a dózispontosításoknak az elvégzése nagyon hasznos lehet. A műszerhasználat alkalmával szembetűnő volt, hogy nitrogéntrágyázásnál a növények nitrogénellátottságának mértéke nem mindenhol esik egybe a biomassza-mennyiséggel (3–4. kép).

Következésképpen a növények állapota nem minden területen függ össze a terület tápanyag-szolgáltató képességével: a terület szemre egész mást mutat! Ez azonban egy egyszerű talaj- (tápanyag-) vizsgálattal előre nem jelezhető. Ilyenkor is jó szolgálatot tehet a növényszenzor. Ezek az új technikai megoldások rövid távon biztosan nem veszik át a régiek szerepét. Ellenben nagyon jól kiegészítik őket, pontosítják a bizonytalanságaikat, de ami a legfontosabb, hogy bizonyos esetekben részben korrigálni képesek a „zónaparadoxonok” rendszerbe kódolt évjárati hibáit.

Összességében, az elmúlt évek tapasztalatai alapján, a legnagyobb kihívás meghatározása nem szakmai, hanem lélektani, marketinglélektani kérdés. Túlfűtöttséget, túl nagy elvárást, „csodavárást” érzek a precíziós gazdálkodással szemben. Ez nem a gazdálkodók hibája, ők ebben az esetben csak áldozatok. A történelem ismétli önmagát. Egy (kis) csoportos kiábrándulást már megértünk ezen a területen több mint egy évtizede. A mostanival az a gond adódik majd, hogy nem az első lesz, és nem lesz kicsi. Csalódott ügyfelek tömege fogja elveszteni a hitét a precíziós gazdálkodásban, és cunamiszerűen fogja elsodorni ezt a törékeny rendszert, ha a valós szervizek és szolgáltatások nem kerülnek egy szintre a kívülről keltett igényekkel. Nagyon drámai a helyzet az eladott gépek/műszerek beüzemelése, kompatibilitása terén. Jelentéktelen dolog, de egy szoftverfrissítés mégis mindent hetekre a „feje tetejére” állíthat a legkiforrottabb rendszerekben is. Ennél előrébb tart a felkészültség. Talán így is volt, de a „ruhát nem ekkora testre szabták, és most helyenként nagyon bevág”.

Fontos lenne, hogy beszállítói, szolgáltatói oldalon is önmérsékletet lássunk. „A király meztelen!” típusú önvizsgálat és vallomás nagyon sokat segítene addig, míg ezt nem a csalódott tömeg kezdi el követelni.
Gazdálkodói oldalról egy egyetemista koromból származó történet „kísért”. Az egyetemi lovasiskolában néhány napos kellemetlen időjárás lehetetlenné tette a lovak mozgatását, a helyzetet még tetőzte egy erős időjárási front. A lovak meg voltak „őrülve”, és csak úgy röpködött mindenki a hátukról. A lovasiskola vezetőjének jogos kérése volt, hogy mindenki üljön vissza a lovára, majd hamarosan megnyugszanak.

Aki nem akar vesztes lenni, és meg akarja nyerni a csatát, annak – a pillanatnyi körülmények ellenére is – „vissza kell ülnie a lóra”. A lelátóról nem lehet megtanulni lovagolni. De lovat mindenki maga választ!

(NAKlap, 2019. november - NAK Digitálisinformáció-szolgáltatók és technológiai fejlesztők, innovációs munkacsoport)