Közös Agrárpolitika

A KAP cikksorozat korábbi részeiben már betekintést nyújtottunk arról, hogy az uniós színtéren milyen tényezők befolyásolják a 2020 utáni Közös Agrárpolitika alakulását. Ezek közül számos esetben további csúszások tapasztalhatók, amely még hosszabbra nyújtja az eddig is elhúzódó folyamatokat.


Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése jelentős hatással van az EU következő időszaki költségvetésére. A Brexit tárgyalások meghosszabbodása a költségvetési megállapodás elhúzódását is maga után vonhatja. A jelenlegi helyzet szerint a britek 2019. december 12-én tartanak előrehozott választásokat, amely nagyban meghatározza azt, hogy miként zajlik majd le – az új határidő szerint 2020. január 31-ig – az unióból való kilépési folyamat. Kérdés, hogy ennek fényében milyen ütemben sikerül addig is előrehaladni az uniós költségvetést érintő tárgyalásokkal és annak jóváhagyásával.

Az Európai Unió Tanácsában zajló viták során több tagállam hangsúlyozza, hogy az EU új költségvetésének hiányában nem lehet megfelelő szakpolitika döntéseket hozni a Közös Agrárpolitikáról. Tekintettel arra, hogy a költségvetési tárgyalások is elhúzódni látszanak, ez a KAP rendeletjavaslatok véglegesítésének eltolódását is eredményezheti. Egyes vélemények szerint az új időszaki szabályozást 2020 őszén hagyják majd jóvá, így 2021 már biztosan átmeneti év lesz, mivel az új szabályok átültetésére kevés lenne a fennmaradó idő. Az átmeneti időszakot érintő szabályokról az Európai Bizottság 2019. október 31-én tette közzé javaslatát, amely még 8 hétig véleményezés alatt áll. Ezt követően kerül majd az Európai Parlament, valamint a Tanács elé, hogy annak tartalmáról vitát folytassanak, és végül elfogadják.

A korábban közöltekkel ellentétben az új Európai Bizottság sem kezdte meg működését 2019. november 1-jétől. Ennek oka, hogy az első körben Ursula von der Leyen által kiválasztott biztosjelöltek nem mindegyikét fogadta el az Európai Parlament illetékes szakbizottsága, ezért néhány tagállam, köztük Magyarország esetében is új jelölt állítására volt szükség. A biztosjelöltek listája még mindig nem végleges, ezért az is kérdésként merül fel, hogy mikor szavaz róla az Európai Parlament. Egyelőre nem tudni, hogy az új Európai Bizottság pontosan mikor kezdi majd meg a működését, de erre 2019. december 1-je előtt nagy valószínűséggel nem kerül sor.

A következő időszaki uniós költségvetés, valamint a KAP jogszabályok jóváhagyása ugyan hiába várat még magára, a tagállami fejlesztési célkitűzéseket magában foglaló KAP Stratégiai Terv előkészítése már megkezdődött. Az Agrárminisztériumban megalakultak azok a tervezési munka- és almunkacsoportok, amelyek a már említett stratégiai tervdokumentum kidolgozásáért felelősek. Emellett a Magyarország által a 2021-2027-es időszakban alkalmazni kívánt beavatkozások megalapozását jelentő ágazati helyzetfelmérések is folyamatosan készülnek, amelyek az illetékes kamarai osztályok és alosztályok bevonásával kerülnek megvitatásra. A termelőknek tehát most van lehetőségük arra, hogy elmondják véleményüket, és ezáltal hatással legyenek a következő időszak őket érintő támogatáspolitikájára.

A NAK célja, hogy a 2020 utáni Közös Agrárpolitika keretei olyanok legyenek, amely minél inkább a magyar termelők érdekeit szolgálja. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a kamarai tagokat már a kezdetektől fogva bevonjuk a programozásba, és egy olyan párbeszéd alakuljon ki, amelyre a tervezés további szakaszaiban is lehet építkezni.


(Horváth Dóra/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám