Környezetgazdálkodás

Az őszi trágyázások előtti talajmintavétel adhat megfelelő alapot a helyes tápanyagpótlás számításához. Ezért hasznos igénybe venni a kamara tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatását.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a NAK Nonprofit Kft. már három éve nyújt az egész ország területén egységes feltételekkel tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatást a kamarai tagság részére. Ráadásul ez év márciusától Fejér, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyék területén kísérleti jelleggel már az ezt megalapozó laboratóriumi talajvizsgálatot is a falugazdászokon keresztül igényelhetik a termelők.

A nitrátérzékeny területen műtrágyát használó gazdálkodóknak és a Vidékfejlesztési Program AKG pályázati felhívásában szántóföldi és ültetvényes tematikus előíráscsoportban részt vevő termelőknek kötelező az érintett területeken ötévente talajvizsgálatot végeztetni, illetve az eredményekre alapozva évente tápanyag-gazdálkodási tervet is kell készíttetni.

Előbbi kötelezésen túl egyre nő azon gazdálkodók száma, akik az okszerű tápanyag-gazdálkodást választják, ezáltal környezet- és költségkímélő módon folytatják gazdálkodásukat. a nitrátérzékeny területen gazdálkodók, valamint az AKG- és ÖKO-támogatást elnyert gazdálkodók a tervek hiánya esetén szankciókra is számíthatnak. A szankciók elkerülése, valamint a tudatos gazdálkodás terjesztésének érdekében működteti a NAK Nonprofit Kft. – névjegyzéki tápanyag-gazdálkodási szaktanácsadóval – a tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatást, amely az ország teljes területén azonos minőségben és azonos áron vehető igénybe, az alábbi gazdálkodási tevékenységekhez: szántóföldi növénytermesztés, szántóföldi zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés szőlőtermesztés.

A NAK által készített tápanyag-gazdálkodási tervek teljes mértékben megfelelnek az aktuális jogszabályokban előírt követelményeknek, valamint a VP AKG tápanyag-gazdálkodási tervre vonatkozó előírásoknak is. Fontos most áttekinteni a talajvizsgálat és tápanyag-gazdálkodási terv meglétét, hiszen az őszi trágyázások előtti talajmintavétel adhat megfelelő alapot a helyes tápanyagpótlás számításához, a megfelelő dózisok meghatározásához.


(NAKlap, 2018. július-augusztusi szám)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám