Környezetgazdálkodás

Most minden figyelem az új KAP előírásainak, gyakorlatainak megismerésére irányul, hiszen minden résztvevőnek ismernie kell mindezeket, hogy az Egységes kérelem zökkenőmentes benyújtása biztosítható legyen, s a gazdaság megfelelő támogatási összegekre legyen jogosult.

Mindemellett azonban márciusra még egyes feladatok várnak a gazdálkodókra, melyekről korábban is írtunk, itt azonban ismételten felhívjuk az érintettek figyelmét.

A VPAKG/VPÖKO 2021 támogatásban kedvezményezettek számára 2023. március 31.-ig lehetőség van 2023-ra vonatkozóan visszavonást kezdeményezni elektronikus úton az egész támogatásba vont területre, egész tematikus előíráscsoportra (TECS) és egész kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területre (KET) is. A visszavonási kérelem azonban visszafizetési kötelezettséget is jelent, kivéve egyes eseteket, mint pl. elfogadott vis maior, valamint a 2023-ban lejáró – s nem meghosszabbítható – földhasználattal érintett területekre vonatkozó visszavonások. Ezen esetekben rész KET visszavonása is lehetséges, sőt elvárt, ha csak a terület egy része érintett a leírtakkal. A lejáró földhasználat esetében az ezen időpontig benyújtott kérelmek esetében nem kell visszafizetni az első évre járó támogatási összeget, azonban a továbbiakban adott területekre nem jár VPAKG/ÖKO kifizetés. Amennyiben a lejáró földhasználat nem az egész KET területét érinti, úgy szükséges a KET-en belül meglévő földhasználattal érintett területek felmérése, ugyanis ezen visszavonási lehetőség csak a kieső egységekre alkalmazható. Ezen visszavonási kérelem esetében indokolt benyújtani a lejáró földhasználat igazolására szolgáló dokumentumot (pl. haszonbérleti szerződés, megbízási szerződés, földhasználati lap másolata).

Ugyancsak március 31-ig kell az október 1. után kivágott ültetvényt is visszatelepíteni. Az ültetvény kivágása és újratelepítése kizárólag a teljes kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen lehetséges, továbbá a kivágott ültetvény és a telepíteni kívánt ültetvény ültetvénycsoportja nem térhet el egymástól. /Az el nem telepített ültetvénnyel történő belépés esetén az ültetvényt legkésőbb a 2023. évi Egységes Kérelem szankciómentes benyújtásának jogvesztő határidejéig kell megtenni./ Amennyiben az eltelepítés 2023. évi egységes kérelem szankciómentes benyújtásának jogvesztő határnapjáig nem történik meg, úgy az az adott terület támogatásból való kizárását vonja maga után.

Fontos még ismételten megemlíteni, hogy a nitrátérzékeny területeken gazdálkodóknak, valamint a területi érzékenységtől függetlenül minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart* az előző naptári évre vonatkozóan (2022. január 1.-december 31.) adatszolgáltatást tennie a gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján 2023. január 1.-2023. március 31. között. Az adatszolgáltatást csak elektronikus úton teljesíthető. A nyomtatvány a NÉBIH honlapjáról tölthető le (http://anyk.nebih.gov.hu/).

Az adatszolgáltatást minden fent említett gazdálkodónak teljesítenie kell még abban az esetben is, ha a trágyázásra vonatkozó sorok nulla értékkel szerepelnek. Fontos, hogy műtrágyázás esetén 5 évnél nem régebbi talajvizsgálatra alapozottan realizálódjon, az 59/2008 FVM rendelet 3-4. számú mellékletében foglalt maximális értékek figyelembevételével.

Kalkulátorunkkal számításait segíthetjük.*

A kalkulátort Kovácsné Pécsy Eszter (Vas megyei falugazdász) készítette.

* magánszemély háztartási igényét meghaladó állatlétszám: a vegyes állattartás esetében összesen 5 számosállat/ingatlan, baromfi esetében 3 számosállat/ingatlan mértéket egyidejűleg meghaladja;

NAK/ Sztahura Erzsébet

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám