Környezetgazdálkodás

A legtöbben már ezerszer hallottunk az éghajlatváltozásról, a széndioxid-kibocsátásról, a légszennyezettségről és a vízhiányról, de nagyon kevés szó esett a talajról, pedig a földi életet hosszú évezredek óta egy vékony, a Föld felszínén található, termékeny kéreg – a talaj - tartja fenn.

A Talaj Világnapját 2014 óta minden évben december 5-én ünneplik világszerte, s az ENSZ  2015-2024 közötti időszakot a talaj évtizedének nyilvánította. A talajaink minél jobb ismerete fontos a társadalom valamennyi szereplője számára, de különösen lényeges az is, hogy a rajta munkálkodó gazdálkodók is egyre mélyebb ismeretekkel rendelkezzen. Fontos ez, hiszen az emberiség népességének növekedésével arányosan nő a táplálékigény, amit a talajon termelünk. Talajunk dolgozik nap mint nap az élővilágfennmaradásáért és jólétéért.

Egyre inkább nő a tiszta víz szerepe, amit a talaj rendszere szűr meg és hoz újra iható formába, tárol és ad tovább a növények felé. Mindezt csak az egészséges talajok tudják biztosítani, miközben világszerte fogynak a talajaink. Óriási ütemben építjük be területeinket, vagy hagyjuk védtelenül a talajpusztító folyamatok hatásaitól. Ha akarjuk, ha nem észre kell vennünk, hogy talajaink mára veszélyeztetett erőforrásokká váltak.

Csak néhány érdekesség: Tudja Ön, hogy

  • az egészséges talaj segíthet a klímaváltozás enyhítésében? Ugyanis képes megkötni a szén-dioxidot, ezáltal csökkenti az üvegház hatású gázok légkörbe kerülését.
  • Az egészséges talajok a legnagyobb szén- és víztározók a Földön.
  • hogy az élelmiszerek több, mint 95 %-át közvetlenül a talajból nyerjük? A biztonságos és tápláló élelmiszerekhez, takarmányokhoz egészséges és termékeny, szerves anyagokban gazdag talaj szükséges.
  • A talaj típusától, a domborzati és éghajlati viszonyoktól, a növényzettől stb. függően, akár 1000 évig is eltarthat 1 cm talaj létrejötte
  • Egy maréknyi egészséges talajban több élőlény, organizmus (például baktériumok, gombák, rovarok, pókok, földigiliszta, stb.) található, mint ahány ember él a Földön.

Kvíz forrás: NKFJIH

Emberi léptékkel a talaj nem megújuló, illetve csak feltételesen megújuló erőforrás. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megóvjuk a talajainkat, illetve biztosítsuk a feltételeket ahhoz, hogy e szűkös és értékes erőforrás rendre megújuljon és ne pusztuljon. Az elkövetkező KAP –ban is egyre fontosabb szerep jut a talajok védelmére irányuló cselekvések megfogalmazására, támogatására.

A NAK által készített plakátok, kisfilmek az alábbi linkeken érhetők el:

Talaj plakát

Zöld kék körkép a mezőgazdasági vízgazdálkodásban

NAK/ Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám