Környezetgazdálkodás

Az AÖP jó gyakorlatok bemutatásának utolsó előtti részéhez érkeztünk, ahol ismét a gazdaságunk ültetvényterületeire fókuszálunk. Az előző részben az ültetvényekre választható – de a szántóterületeknél már megismert - választható gyakorlatokat ismerhettük meg, mint a

  • a méhkímélő növényvédőszerhasználat,
  • a talaj ill. a növények kondícióját, valamint
  • a talaj mikrobiológiai tevékenységét javító technológiai elemek, továbbá a
  • a karbamid használatához kapcsolódó választható gyakorlatokkal
  • ás a talajtakarás indokoltságaival, lehetőségeivel ismerkedtünk meg.

Az ültetvényekre meghatározott gyakorlatok (8db) további – utolsó kettő –, eddig más hasznosításban még nem említett elemét ismertetjük.

 Melyek is ezek a gyakorlatok?

Ültetvény hasznosítási mód esetén választható előírások 3.

A mikroöntözés annak az egyre erőteljesebben fellépő igénynek igyekszik eleget tenni, hogy az öntözővíz kijuttatása a lehető leghatékonyabb módon történjen, a kiöntözött víz minél nagyobb mennyisége közvetlenül a gyökérzónához jusson. A kis vízmennyiségek beszivárognak a talajba, elkerülhető a túlöntözés. A mikroöntözés gyűjtőfogalom (pl. csepegtető öntözés, mikroszórófej, tömlős stb.), az ide tartozó öntözési megoldások közös jellemzője, hogy a vízadagoló elemek kis nyomáson (< 2,5 bar), időegység alatt kevés (< 500 l/h) öntözővizet juttatnak ki az öntözendő növények közelébe. Előnyei a pontos adagolási lehetőség, kis vízveszteség, az öntözés nem korlátozott pl. az alkalmatlan szélsebesség miatt. Lejtős területeken is biztosítható az egyenletes kijuttatás. Lehetséges a tápanyagok igényelt mennyiségének és koncentrációjának kijuttatása a növény fejlődési állapotának és az időjárási körülményeknek megfelelően. A folyamatos adagolás alacsony vízkapacitású, homoktalajokon is lehetőséget ad az intenzív termelésre. A kis intenzitás miatt, kötött, agyagtalajokon is alkalmazható. Fontos azonban, hogy az öntözést mindig üzemeltetésre szóló vízjogi engedély birtokában végezzük el megfelelő minőségű vízzel.

Utolsó jó gyakorlatok között az ültetvényünk 50%-án biológiai ágenseket – pl. növénykórokozók elleni baktériumokat tartalmazó készítmények - alkalmazzunk annak érdekében, hogy csökkenthessük növényvédőszer használatának mértékét, az előrejelzés és a természetes ellenségek minél nagyobb igénybevételének segítségével. A pontos meghatározás a hamarosan megjelenő rendeletekben lesz elérhető.

Az AÖP-vel kapcsolatos korábbi cikkeinket ide kattintva érheti el.

Vége!

NAK/ Sztahura Erzsébet, Vadkerti Viktor, Gyenes Adrienn

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám