Környezetgazdálkodás

2021. október 25-november 25. között nyújthatta be minden érdeklődő a VP Agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásra (AKG) irányuló támogatási kérelmét. A Támogatói Okirat hiányában is úgy kell már januárban gazdálkodni, ahogyan azt vállalta kérelmében. A korábbi cikkeinkben már ismertettük egyes általános, valamint szántó és ültetvény esetében alkalmazandó lényegesebb elvárásokat. Most folytatjuk az ültetvényekre vonatkozó speciális szabályok ismertetésével.

Ültetvények életkora a pályázat benyújtásának évében max. 26 évet ér el a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület (KET) egészén, kivéve a dió, szelídgesztenye, szőlő és hagyományos gyümölcsösöket. Ezeket természetesen külön is kellett kimérni, s leigényelni. Az életkort a Kincstár felé a területileg illetékes földművelésügyi igazgatási hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal igazolja.

„Levélanalízis elvégzése” előírás az esetben választható, amennyiben az érintett KET-en a kötelezettségvállalási időszak első napján (2022.01.01-jén) már eltelepített ültetvény található. Levélanalízist, minden évben el kell végezni adott év augusztus 31-ig, de az eredmények hasznossága érdekében érdemes a mintákat a pályázati felhívás 5. számú mellékletében megjelölt időintervallumban begyűjteni. A levélanalízissel kapcsolatos valamennyi dokumentum eredeti példányát a támogatási időszak végét követő tizedik év végéig meg kell őrizni.

A “hagyományos gyümölcsös fenntartása”* előírás kivételével kizárólag homogén ültetvény támogatható, azaz legalább 95%-ban egy növényfaj azonos vagy különböző korú egyedeiből áll. Továbbá a fa-, illetve tőkehiány a 15%-ot nem haladhatja meg.

Amennyiben a bevitt területen még nincs ültetvény, úgy vállalható volt az, miszerint az eltelepítés legkésőbb a 2023. évi Egységes Kérelem szankciómentes benyújtásának jogvesztő határidejéig megtörténik. Csak akkor adjunk be a területre kifizetési kérelmet, ha az valójában megtörtént! Súlyos szankciót von maga után, ha ez figyelmen kívül marad.

Ültetvénycserére (kivágásra és újratelepítésre) abban az esetben van lehetőség, ha az ültetvény kivágása és újratelepítése október 1. és március 31. között realizálódik. Fontos, hogy az ültetvény kivágása és újratelepítése kizárólag a teljes KET-en lehetséges, továbbá a kivágott ültetvény és a telepíteni kívánt ültetvény ültetvénycsoportja nem térhet el egymástól.

A horizontális ültetvény tematikus előíráscsoport esetében a madárodúkat – 3 db/ha - az ültetvény területén, vagy az ültetvény közvetlen környezetében kell elhelyezni és folyamatosan fenntartani a szélső soroktól legfeljebb 100 m-es távolságban, az adott területen előforduló madárfaj számára megfelelő térbeli elrendezésben úgy, hogy a madárodúk funkciójukat betölthessék. Az alkalmazható madárodúk különböző típusait a felhívás 7. számú melléklete tartalmazza.

Az ízeltlábú búvóhelyek – 1 m2/ha - elhelyezésének lehetőségét a felhívás 8. számú melléklete ismerteti. Az előírás célja, hogy a biológiai növényvédelemben és beporzásban aktívan részt vevő ízeltlábú-fajok számára szaporodó- és búvóhely létesüljön természetes anyagok (fa, kő, nád stb.) felhasználásával. Minden megkezdett hektárra teljesíteni kell az egész ha-ra vonatkozó db számot.

Szexferomoncsapda - 1 db/2 ha – előírás is választható, azonban ha az adott ültetvényben nincs olyan károsító, amely ellen szexferomoncsapda használható, akkor más típusú rovarcsapda is megfelelő (pl. ragacsos „delta” csapda, ragacsos palást csapda, talaj csapda, színcsapdák, pattanóbogár csapda stb.)

* hagyományos gyümölcsös: homogén vagy vegyes gyümölcsfajokból álló ültetvény, amelyben hektáronként 30–150 darab szórványosan elhelyezkedő gyümölcsfa található, mely maximum 2 ha nagyságú lehet, s szőlővel nem teljesíthető.

Korábbi cikkeinket itt olvashatja.

(NAK/Sztahura)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám