Környezetgazdálkodás

Módosult az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című (VP4-11.1.1.-11.2.1.-21 kódszámú) felhívás. A felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti:

-           Az 1. számú melléklet (A földterület beazonosításának, terület mérésének útmutatója) Ültetvénycsoportok táblázatában technikai módosítás történt.

Így a táblázat szerint a vegyes gyümölcsös hasznosítás (ULT12) csak „egyéb ültetvény - csonthéjas és héjas”, valamint „egyéb ültetvény – bogyós” ültetvénycsoportokba tartozó fajok esetén támogatott, azaz a vegyes ültetvényben szereplő fajok között csak olyan lehet, amely az „egyéb ültetvény - csonthéjas és héjas”, valamint „egyéb ültetvény – bogyós” ültetvénycsoportokban megtalálható.


-             A 9. számú melléklet (Támogatói Okirat) - A támogatási előleg összege és mértéke pontja kiegészült az alábbi bekezdéssel:

„A 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet) alapján előleg nyújtására nincs lehetőség, azonban az1306/2013/EU rendelet 75. cikke szerinti rendelkezések alapján előzetes kifizetés nyújtható.”


-             A 11. számú mellékletben (Takarmányoktól eltérő évelő szántóföldi növények, 3 éves átállási idővel) a fajok, nemzetségek tudományos nevét illetően az alábbi pontosítások történtek:

Közönséges cickafark (Achillea millefolium); Nagy csalán (Urtica dioica); Tavaszi kankalin (Primula veris); Közönséges komló (Humulus lupulus); Orvosi macskagyökér (Valeriana officinalis); Közönséges szurokfű vagy vadmajoránna (Origanum vulgare); Articsókák (Cynara nemzetséghez tartozó fajok); Közönséges spárga (Asparagus officinalis); Utifű (pl. Lándzsás útifű) (Plantago nemzetséghez tartozó fajok, a 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletben szereplő fajok kivételével)


-             A 12. számú melléklet (NFK, NPI, MNV igazolás) formai és tartalmi szempontból is javításra került.

 

A pályázati felhívás módosítása itt elérhető.

 

(NAK/Ribóczi)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése