Környezetgazdálkodás

Németország évtizedek óta nagy figyelmet fordít a talajaik védelmére, mely érdekében – hazánkhoz hasonlóan – már a múlt században megalkotta a talaj védelmét szolgáló törvényét. 2000 októberében a német Bundestag kérésére a szövetségi kormány időszakosan jelentést nyújt be a Bundestagnak a talajvédelem terén szövetségi és állami szinten elért eredményekről. Az alábbiakban bemutatott 5. talajvédelmi jelentés tartalma átolvasásra, átgondolásra érdemes elemeket tartalmaz (a korábbi jelentéseket 2002-ben, 2009-ben, 2013-ban és 2017-ben fogadták el).

Tudjuk, s a jelentésben foglaltakat csak megerősíteni lehet, miszerint a talajok képezik az élelmiszereink alapját, szűrik és tárolják a vizet, élőhelyet biztosítanak számos faj számára, és szén-dioxid-elnyelőként szolgálnak. Nélkülözhetetlenek a biológiai sokféleség megőrzéséhez és végső soron egészségünkhöz is. Röviden, a talajvédelem létfontosságú. Kihangsúlyozza a jelentés a talajok sokrétű ökológiai szolgáltatásait (a vízháztartás és ezáltal az ivóvízellátás biztosítása, a talajélet megtartásával, javításával, szervesanyagok helybenhagyásával a széndioxid megkötéssel a klímavédelem fokozható). Nagyon fontos a talajerózió csökkentése, és figyelmeztetett az új generációs szennyezőkre is (a talajokban felhalmozódó és nehezen lebomló szerves fluorvegyületekre).

A talaj fontos szerepe okán célzott védelmet és fenntartható földhasználatot igényel. Ezen célok érdekében támogatásokat kell eszközölni.

Elgondolkodtató azon megállapítás is, miszerint Németországban a földterületek beépítése – autóutak, ipari és lakóövezetek stb. - 2016-2019 között továbbra is erős ütemben zajlott (52 hektár/nap), így a 2030-ra kitűzött napi 30 hektáros szint eléréséig még sok teendőjük van. A célok elérése érdekében a kormány a már beépített, vagy elhagyott ipari területek felhasználását ösztönzi a megújuló energiaparkok (pl. naperőművek) létesítésére, a mezőgazdasági területek helyett. (Megj: Magyarországon is megfigyelhetők ezek a folyamatok. Az 1960 -es években jellemzően 7 millió hektár feletti mezőgazdasági hasznosítású területeink mára 5,3 millió hektárra zsugorodtak.)

 

Forrás: https://www.bmu.de/pressemitteilung/bundeskabinett-beschliesst-5-bodenschutzbericht

 

(NAK/Sztahura)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám