Ugyanúgy, mint az integrált növényvédelemben, a vízgazdálkodásban is a talaj adottságait figyelembe vevő, választott agrotechnika képezi az alapokat, tehát a gazdálkodásunk során nekünk is tennünk kell azért, hogy csökkentsük agrárkárunkat.
Idei évben is igen jelentős csapadékhiány bizony jelentős aszálykárokat okoz már a tavaszi periódusban is. A csapadék „foltokban” érkezik kiszámíthatatlan intenzitással. Amikor, vagy ahol nincs eső, nagyon nincs, ahol esik, akkor ott nagyon esik, s víz visz mindent.
Az éghajlat bizonyos mértékű változása a gazdálkodástól függetlenül alakul, azonban egyre sürgetőbbé válik az, hogy a gazdálkodásunk során próbáljunk alkalmazkodni, s az aszályt jobban tűrő fajták termesztése mellett kapjon egyre nagyobb hangsúlyt a vízmegőrzésre fókuszáló agrotechnikák alkalmazása. Ezek egy része nem újdonság, csak költségigény miatt elmaradt alkalmazásuk, másrészt alkalmazásukat nem tartottuk feltétlenül helyénvalónak.
Ugyanúgy, mint az integrált növényvédelemben, a vízgazdálkodásban is a talaj adottságait figyelembe vevő, választott agrotechnika képezi az alapokat, tehát a gazdálkodásunk során nekünk is tennünk kell azért, hogy csökkentsük agrárkárunkat. Mikor már az agrotechnika sem elégséges, úgy az öntözés elkerülhetetlenül szükségessé válik.
Mi is az, amit tehetünk, s hosszútávon talajunkban biztosabban tárolhatjuk a nedvességet, csökkentve ezzel az aszálykárt? A talaj ásványi részecskékből, mikro és makro organizmusokból, vízből, levegőből és szerves anyagokból áll, tehát élő erőforrás. Igen nagy a szerepe a szélsőséges vízháztartási helyzetek kockázatának csökkentésében és káros következményeinek mérséklésében. 0–100 cm-es rétegének pórusterébe elvileg a lehulló átlagos csapadékmennyiség közel kétharmada egyszerre beleférne. (Várallyai)
Csak néhány gondolat, hogy mire is figyeljünk, ha talajunkban saját érdekünkben tárolni kívánjuk a területünkre jutó csapadékunkat:
Javítsuk a talaj szerkezetességét, szervesanyag-készletét! A talajszerkezet, a vízáteresztő- és a víztartó-képesség a dominánsan a szervesanyag-tartalom függvénye! A szervesanyag saját tömegéhez képest körülbelül hússzoros mennyiségű vizet tud tárolni.
Növeljük talajunk szervesanyag-készletét:
- Minimum 3-4 növény termesztését illesszük be a vetésforgóban.
- A talajművelés során a talajbolygatást minimalizáljuk, a művelési időpont talajállapottól függően válasszuk meg.
- Tarlómaradványokat lehetőleg tartsuk a táblán.
- A talajfedést biztosító növénykultúrák termesztésével (zöldtrágya, mulcs).
- Évelők termesztésével.
- Szervestrágya felhasználásávaá.
A mulcshagyásra egyre nagyobb figyelmet érdemes szentelni, azaz hagyjuk a szármaradványok jelentős részét a területünkön, A mulcs kis hasonlattal nyáron a talaj számára olyan, mint a „szalmakalap”, nagy esőkben, mint az esőkabát, hiszen nem hagyja az intenzív csapadékhullás hatására eliszapolódni talajunkat, nem roncsolódik a szerkezetessége.
A mulcsnak nem feltétlenül a belőle kioldódó tápanyagok szolgáltatásában van szerepe, hanem közvetetten kihat a talajéletre, a talaj szezonális és napi hőingadozása mérséklődik, nem sérül a talaj szerkezetessége, javul a szervesanyag-készlet, s a vízgazdálkodás. A tápanyag nyújtásán, a talajélet segítésén túl a gyomszabályozásban is hasznos a mulcs. A nem megfelelő agrotechnika hatására csökken a talajok szervesanyag-tartalma, a bennük található hasznos élőlények száma, csökken a pufferkapacitása, azaz termőképessége, s romlik a talaj vízgazdálkodása.
A szerkezetesség fenntartását, javítása a fenti szervesanyag-gazdálkodás mellett az alábbiak szerint is lehetséges:
- menetszám csökkentése,
- haladási sebesség csökkentése,
- az erőgépek és művelőeszközök járókerekeinek taposásából eredő tömörödés csökkentése (alacsony-nyomású, széles gumiabroncsok használata)
- mulcs alkalmazása,
- forgatás minimalizálására irányuló talajművelés.
Körülbelül 3-5 év múlva tényleges hatása.
Ahhoz, hogy a felszínre érkező csapadékvíz a mélyebb rétegekbe jutva ott tározódjon, s igénybe vehessük, mikor nem érkezik az eső, lazítsuk talajainkat (eketalp-, tárcsatalp-réteg megszüntetése) középmély-lazítással, mélyen gyökerező növények vetésforgóba illesztésével (másodvetésben is). Ezek által utat engedünk a víz beszivárgásának, víztározónkba a talajba! A tömör talajokban romlik a víz-, levegő- és hőforgalom (levegőtlenség, belvíz, aszályérzékenység); csökken a trágyák, tápanyagok feltáródása; lassul a mikrobiológiai tevékenység, földigiliszták aktivitása; lelassul a növények tápanyag- és vízfelvétele (aszályhatás, növénypusztulás); növekszik a művelés energiaigénye; a talaj felső, sekélyen művelt rétege védtelenné válik az erózióval szemben.
A lejtős területeken fontoljuk meg a víz helybentartása végett a szintvonalas művelés lehetőségét, a megfelelő növényválasztást (ne feltétlenül kapáskultúra), készítsünk egyenetlen magágyat, szintvonalakkal párhuzamosan iktassunk be dupla magszámú sávokat, hogy megtörhessük a víz lefolyásának sebességét, s a felszínre jutó víz ne folyjon el területünkről, hanem maradjon ott, s szivárogjon a talajunk mélyebb rétegébe, ha a tömör záróréteget már megszüntettük.
Minden területen megfontolandó a fasorok, fássávok létesítése fenntartása, hiszen természetes szélfogók, stabilizálják a mikroklímát, csökkentik a párolgást. Fontos még, hogy minden esetben „zárjuk” agrotechnikai művelettel talajunkat, hogy csökkentsük az elpárolgás mértékét!
Talajainkkal kapcsolatos elveket plakáton is összefoglaltuk!
További részleteket pedig az alábbi kiadványainkban is olvashat:
• Helyes talajvédelmi gyakorlat
• Talajtan biogazdálkodóknak I.
• Talajtan biogazdálkodóknak II.
• Öntözésre alkalmas hazai vízkészletek
Vízgazdálkodjunk tehát okosan!
NAK/Sztahura E.
Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön