Erdőgazdálkodás

Ismételten felhívjuk az érintettek figyelmét arra, hogy a 2024. május 17-e előtt 5 évnél régebben engedélyezett, tartós telepítésű kerítések fennmaradását 2024. december 31. napjáig kell a vadászati hatóságnál kezdeményezni. Ezzel kapcsolatosan, a tartós telepítésű kerítések engedélyezéséhez szeretnénk néhány hasznos, gyakorlati információval szolgálni.

A vadkárok megelőzése a mező- és erdőgazdálkodók, valamint a vadászatra jogosultak közös feladata. A vadkár megelőzése vagy csökkentése érdekében a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) mind a vadászatra jogosult, mind pedig a föld használója számára – egymással együttműködésben, és a vadászatra jogosult szakmai felügyelete mellett – konkrét kötelezettségeket határoz meg. A vadkármegelőzési kötelezettségek szabályozása a fokozatosság elvét követi. A Vtv. 29/A. § (4) bekezdésében szabályozott, a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítés a legnagyobb anyagi ráfordítással és a vadgazdálkodási tevékenység jelentős korlátozásával járó védekezési eszköz. Éppen ezért, 2017. január 1-je óta vadászterületen a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítés csak a vadászatra jogosult hozzájárulásával és a vadászati hatóság engedélyével létesíthető.

 

2024-ben több ponton változott a Vtv. és a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet a Vtv. végrehajtásának szabályairól (Vtv. Vhr.). A jogszabályváltozások során kialakításra került a tartós telepítésű kerítések engedélyezésének szakmai kritériumrendszere, továbbá azok az esetkörök, amikor egy kerítés nem minősül tartós telepítésűnek, ezáltal alkalmazása hatósági engedélyhez sem kötött.

Tartós telepítésű kerítés akkor engedélyezhető, ha a bekerített terület az 50 hektárt nem haladja meg, a vad életfeltételei és mozgásirányai biztosítottak, a kerítés jellegénél fogva vadkár elleni védekezésre alkalmas és a mezőgazdasági kultúra más eredményes módszerrel nem védhető meg. A vad szabad mozgásának biztosítása érdekében a bekerített területek között továbbá legalább 10 méter távolságot kell tartani. Szőlő, gyümölcsös és kert vonatkozásában a gazdálkodó indokaira tekintettel a hatóság az előbbi 50 hektáros, valamint 10 méteres határértékektől eltekinthet.

Az engedély nélkül létesített, vagy fenntartott kerítések engedélyezésére irányuló eljárás kezdeményezésére a hatóság határidő tűzésével fogja felszólítani a föld használóját. Ha a hatóság felszólítása eredménytelenül telik el, intézkedni fog a kerítés felszámolása iránt.

 

A törvénymódosítás hatályba lépése előtt 5 évnél régebben engedélyezett, tartós telepítésű kerítések fennmaradását a Vtv. 114. §-ában foglaltak alapján 2024. december 31. napjáig kell a vadászati hatóságnál kezdeményezni. Ezt követően a kerítések fennmaradása vonatkozásában a kérelmek új kerítés létesítésére irányadó kérelemnek minősülnek, így esetükben már az új szabályozás szerinti, fent említett, 50 hektáros és 10 méteres korlátokat is figyelembe kell venni, a fennmaradás iránti kérelemnek pedig az új kérelmekre irányadó, alábbiak szerint részletezett, javasolt tartalommal kell készülnie.

A Vtv. vhr. 24. §-ának (1) bekezdése alapján a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítésnek minősül az olyan kerítés, amely a bekerített mezőgazdasági növénykultúra tenyészidőszakát követő egy hónap elteltével is fennáll.

A (2) bekezdés szerint pedig nem minősül tartós telepítésű kerítésnektehát nem engedélyköteles

a) a mezőgazdasági növénykultúra védelmében telepített ideiglenes villanypásztor, ha az adott növénykultúra legalább 3 hónapig nincsen bekerítve az adott naptári évben,

b) az állattenyésztési vagy vadgazdálkodási célból telepített villanypásztor, valamint

c) a rét, legelő hasznosítású gyepterületen a legelő háziállatok adott területen való tartása céljából létesített természetes alapanyagú kerítés, ha

ca) fő szerkezeti elemei fa, nád és vessző alapanyagokból készültek,

cb) karám típusú kerítés esetén a legfelső futóléc magassága, táblás és kerítésmezős kialakítású kerítés esetén a kerítésmező magassága legfeljebb 1,2 méter magas,

cc) tartóoszlopainak egymástól való távolsága az 5 métert nem haladja meg,

cd) futólécei egymással párhuzamosan legalább két sorban futnak, és

ce) a körülhatárolt területre a gyalogos és gépjárművel történő bejutást az építmény biztosítja.

A Vtv. vhr. 24. § (3) bekezdése alapján a tartós telepítésű kerítések engedélyezése iránti kérelemhez csatolni kell:

a) a vadászatra jogosult hozzájáruló nyilatkozatát,

b) a kerítés műszaki megvalósításának leírását, valamint

c) a kerítés tervezett nyomvonalát ábrázoló térképi mellékletet a kerítés nyomvonalát érintő helyrajzi számok feltüntetésével.

 

Zártkertek körüli bizonytalanság:

A Vtv. vhr. 3. §-a alapján a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni azokat az ingatlanokat, amelyek a termőföldről szóló tv. hatályba lépéséig az ingatlan-nyilvántartásban zártkertnek minősültek. Tehát ezen ingatlanokra a Vtv. hatálya nem terjed ki. A vadászati hatóság e területeket a föld tulajdonosának a kérelmére a vadászterület kiterjedésének a megállapításánál figyelembe vehető földterületnek minősítheti, amennyiben az vadgazdálkodásra alkalmas és az ingatlanon a vadászati tevékenység biztonságos feltételei adottak. Így amennyiben a zártkert vadászterületnek minősül, úgy a tartós telepítésű kerítésekre irányadó szabályokat is alkalmazni kell. Az adott vadászterület határleírásából egyértelműen eldönthető, hogy része-e a vadászterületnek, vagy nem. 

 

Erdei kerítések:

A Vtv. 29/A. § (4) bekezdése alapján: „Vadászterületen – a (3) bekezdésben meghatározott, illetve az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény hatálya alá tartozó területeket kivéve – a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítés a vadászati hatóság engedélyével létesíthető.”

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (Evt.) hatálya alá tartozó területekre – tehát az erdőre – nem a Vtv. tartós telepítésű kerítésekről szóló szabályrendszere irányadó. 

 

Néhány szó a hatósági eljárásról:

A hatósági eljárás – az új kerítés és a meglévő kerítések fennmaradásának engedélyezésére egyaránt – főszabály szerint kérelemre indul.

Vadászati hatóságként a vármegyei kormányhivatalok agrárügyi főosztályai járnak el. Az egyes kormányhivatalok adatai és elérhetősége megtalálható a kormányhivatalok hivatalos honlapján. Eljárásukra az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL törvény (Ákr.) szabályai, és az ágazati jogszabályok irányadóak.

A kérelemre induló hatósági eljárás díjköteles. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet (VM rendelet) rendelkezik a vadászati hatóság igazgatási szolgáltatási díjairól. A kérelemre indult vadászati hatósági eljárás díja 10.000 Ft.

Bár a szabályozás egyértelműen nem rögzíti, és a NAK állásfoglalás kiadására nem jogosult, de álláspontunk szerint a fent jelölt szolgáltatási díj ügyfelenként és ügyenként, esetleg egybekeríteni kívánt területenként értelmezendő (tehát nem földrészletenként vagy önálló helyrajzi számonként).

A szolgáltatási díjat az illetékes kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett bankszámlájára kell befizetni. A kormányhivatalok bankszámlaszámai a VM rendelet 2. számú mellékletében találhatóak. A fizetési megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni a vadászati hatósági eljárás megnevezést, továbbá az ügyfél adószámát, illetve adóazonosító jelét.

A hatóság számára az eljárási díjat az eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni, vagy a befizetés megtörténtét annak igazolására alkalmas dokumentummal igazolni. Amennyiben a hatósági eljárás díja nem kerül befizetésre, a hatóság határidő tűzésével, hiánypótlás keretében szólítja fel az ügyfelet a díjfizetés pótlására.

 

A kérelem benyújtásának formája:

A kérelem benyújtható postai úton, e-papír útján, de a magyarorszag.hu-n, az erre a célra létrehozott célfelületen keresztül is a kormányhivatal részére.

Ahogy fentebb olvasható, a kérelemhez csatolni kell „a kerítés tervezett nyomvonalát ábrázoló térképi mellékletet a kerítés nyomvonalát érintő helyrajzi számok feltüntetésével”. A MEPAR, E-Közmű, az Országos Környezetvédelmi Információs rendszer (OKIR), bizonyos esetekben -erdőrészlettel érintett terület esetén - az Erdőtérkép is alkalmas lehet arra, hogy megfelelő, helyrajzi számmal érintett térképet szerezhessen be a kérelmező.

 

A kérelem tartalmi elemei:

  • Eljáró kormányhivatal megjelölése
  • Kérelmező azonosításához szükséges adatok (természetes személy esetén családi és születési név, születési hely és idő, adóazonosító jel, gazdálkodó szervezet esetén a szervezet azonosításához szükséges adatok, mint például gazdasági társaság elnevezése, adószáma, vezető tisztségviselő neve, székhely adatai stb.)
  • Érintett terület adatai:
    • vadászterület nyilvántartási száma (Erdőtérkép vadgazdálkodási fedvényén ellenőrizhető),
    • érintett terület(ek) helyrajzi száma(i),
    • kerítés műszaki leírása,
    • kivitelezés módjának ismertetése,
    • kerítés létesítési szándékának részletes indoklása.
  • Mellékletek:
    • kerítés vázrajza,
    • kerítés nyomvonalának térképi megjelenítése,
    • vadászatra jogosult kerítés létesítését jóváhagyó nyilatkozata.
  • Egyéb mellékletek, amennyiben szükséges:
    • érintett földterület tulajdonosainak jóváhagyó nyilatkozata (ha a föld jogszerű használója eltérő személy)
    • árterület érintettsége esetén a vízügyi hatóság jóváhagyó nyilatkozata,
    • közútkezelő jóváhagyó nyilatkozata (közlekedésbiztonsági szempontok felmerülése esetén).
  • Nyilatkozat a hatósági eljárási díj megfizetéséről/nyilatkozat a felmerülő eljárási díjak megfizetésének vállalásáról.
  • Kérelem a tartós telepítésű kerítés engedélyezésére.

 

Együttműködési keretek újragondolása:

A kerítésekkel kapcsolatos engedélyezési procedúra teher a felek részére, de alkalom lehet arra, hogy megálljanak egy pillanatra, és az együttműködés kereteit újragondolják. A kerítések számának csökkentése mindkét ágazat részéről támogatandó cél, azonban bölcs belátással akkor valósulhat csak meg, ha a vadászatra jogosultak megfelelő figyelmet szentelnek elsődlegesen az állományszabályozásra, továbbá az egyéb vadkármegelőzési módszerekre.

Jelenleg a vadászatra jogosultak megtehetik, hogy a tartós telepítésű kerítés létesítéséhez vagy fennmaradásához nem járulnak hozzá, de ez esetben mérlegelni szükséges a kerítések elbontásával járó rövid és hosszútávú gazdasági kockázatokat. A tartós telepítésű kerítéssel nem védett területen feltételezhetően növekedni fog a lokális vadkár, mely első körben a föld használójának fog anyagi kárt jelenteni, de – jelentős vadkár esetén – az igény érvényesítése során a vadászatra jogosultak számára is pénzügyi likviditási nehézséget okozhat.

Amennyiben a kerítések lebontásra kerülnek, javasolt olyan kompromisszumos megoldások (írásbeli) rögzítése, melyben a vadászatra jogosultak megfelelő garanciát vállalnak arra, hogy

  • a vadgazdálkodási tervben foglalt állományszabályozási kötelezettségnek eleget tesznek,
  • a Vtv.-ben foglalt kötelezettségnek eleget téve a tartós telepítés kerítés nélkül maradó területeken a vadászatra jogosultak aktívan közreműködnek az ideiglenes villanypásztorok finanszírozásában, felállításában, bontásában és üzemeltetésében,
  • a gazdálkodók részére további, vadkárelhárítást támogató eszközöket biztosítanak használatra (pl. vadriasztó anyagok, berendezések),
  • a Vtv.-ben foglalt törvényi kötelezettségnek eleget téve aktív vadkárelhárító vadászatokat végeznek, szükség esetén kezdeményezik a hatóság előtt állományszabályozó vadászat engedélyezését.

 

Csak együtt működikha együttműködünk

 

NAK / dr. Skobrák György

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám