Erdőgazdálkodás

Immár hagyományosan, idén tavasszal is online fórumot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az erdőkhöz kötődő jogcímek Egységes kérelemben (EK) való kezeléséről. A fórumhoz csatlakozók az EK mellett a 2023-27-es időszakra szóló új Közös Agrárpolitika tervezett erdészeti célú támogatási lehetőségeibe is betekintést nyerhetnek majd.

A korábbi rendezvényeken való részvétel, a hallgatóság aktivitása azt mutatja, hogy a szakma részéről igény van az ágazattal kapcsolatos uniós és hazai történésekhez kapcsolódó tájékoztatásra, a változó jogszabályi és támogatási környezet megismerésére.

A Kamara „Egységes Kérelem- erdőgazdálkodási tevékenységekhez kötődő támogatások és a 2023-27-es időszakra szóló új Közös Agrárpolitika erdészeti vonatkozásai” címen meghirdetett fóruma elsősorban ez utóbbihoz kapcsolódik szorosabban. Várhatóan ugyanis április második felében nyílik az EK felülete és válik lehetővé a gazdálkodók támogatási alapkérelmeinek benyújtása, ami természetesen több, erdészeti tevékenységhez kötődő támogatást is érint.  

A tapasztalatok szerint az erdőgazdálkodók részéről is egyre inkább felmerül az igény arra, hogy az erdészeti szakirányítók, szakirányító vállalkozások az erdészeti felhívásokkal kapcsolatos támogatási kérelmek beadásában, illetve a kifizetési igénylésekhez kötődő feladatokban szakmai és adminisztratív segítséget nyújtsanak. A tervezett rendezvény emiatt is elsősorban az erdészeti szakirányítók, szakirányító vállalkozások és erdészeti szaktanácsadók számára szóló, szélesebb körű és hiteles tájékoztatás nyújtását célozza meg.

A naprakész információk biztosítása érdekében a tájékoztatást a Magyar Államkincstár (MÁK) Erdészeti Támogatások Osztályának kollégái, és a NAK Egységes Kérelem szakértői fogják adni. (Továbbá azokról a jogcímekről is lesz szó, amelyek nem az EK-hoz fűződnek.)        

A fórumon emellett szeretnénk információval szolgálni az új Közös Agrárpolitika erdészeti vonatkozásairól is, hiszen az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai Stratégiai tervét, amely alapján a források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. Az erdészeti ágazatra fordítható összeg mintegy 310 milliárd forint, ami mintegy háromszorosa az előző ciklusénak. A részletekről az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztály munkatársai fognak tájékoztatást nyújtani.

A két alkalmas fórumsorozatról készült videófelvételek a NAK portál szakmai videók menüpontja alatt az Erdőgazdálkodás kategóriában visszanézhetőek az alábbi címeken:

  • Online tájékoztató (EK, KAP) erdészeti szakirányítók és szaktanácsadók számára – 2023.04.18.
  • Online tájékoztató (EK, KAP) erdészeti szakirányítók és szaktanácsadók számára – 2023.04.19.

A fórumsorozat egyes alkalmainak időpontjai és témái a következők:

  1. április 18., 14:00 órától

- Egységes Kérelem keretrendszere, általános bemutatása (előadó: NAK, az előadás anyaga innen letölthető)

- Erdőhöz kötődő támogatások I. (előadó: MÁK, az előadás anyaga innen letölthető)

  • EMVA Mezőgazdasági területek erdősítése (EMVA-MgTE)
  • VP Erdősítés
  • VP Erdő-környezetvédelem
  • VP Natura 2000 erdő
  • VP Erdőkár helyreállítás

Nem EK-hoz kötött VP-s erdős támogatások

  • VP Erdészeti genetikai erdőforrások megőrzése
  • VP Erdészeti genetikai erőforrások fejlesztése

 

  1. április 19., 14:00 órától

- Közös Agrárpolitika 2023 után az erdőgazdálkodásban (előadó: AM, az előadás anyaga innen letölthető)

- Erdőhöz kötődő támogatások II. (előadó: MÁK, az előadás anyaga innen letölthető)

  • NVT Mezőgazdasági területek erdősítése (NVT MgTE)
  • EMVA Erdő-környezetvédelem
  • VP Erdőkár megelőzés
  • VP Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása
  • VP Erdei ökoszisztémák ellenállóképességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások

Nem EK-hoz kötött VP-s erdős támogatások

  • VP Fiatal erdők ápolása

 

A hallgatóságnak lehetősége lesz kérdések felvetésére és észrevételek megtételére is.

A fórum egyes alkalmai mind a szaktanácsadói, mind a szakirányítói képzési rendszerben akkreditálásra kerültek. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amely itt tehető meg.

Az esetleg felmerülő további kérdéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várjuk.

Az egyes alkalmakat követően az előadások anyagai a NAK honlapján elérhetők lesznek.

 

NAK / Dósa Ildikó

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám