Erdőgazdálkodás

A vad természeti környezetünk és az erdei ökoszisztéma része, mely számára élőhelyet és táplálékot biztosít. Az erdő befolyásolja a vadállomány fejlődését, a vad pedig hatással van az erdőre. E vadhatás egy bizonyos vadsűrűség felett ugyanakkor már könnyen a normál erdőgazdálkodás akadályává válhat. Az újabb és újabb környezeti kihívások elé állított erdőgazdálkodók úgy érzik, hogy a még elviselhető vadlétszámot, illetve vadkár kockázatot a magyar erdőkben már évtizedek óta magunk mögött hagytuk. Olyan állóvíz ez, amibe csak fodrozódást kiváltó apró kavicsokat dobálunk, pedig hathatós intézkedésekhez vezető hullámokra lenne szükség. Az erdészetben az említett kihívások miatti végbemenő paradigmaváltást nem lehet eredményes, ha azt nem követi szemléletváltás a vadgazdálkodásban is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara október 14-i erdészeti tájékoztató fórumának témája az erdei vadkár, annak megelőzése, illetve érvényesítése volt. A téma időszerűsége vitathatatlan. Egyrészt a napokban zárult az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás, mely a környezetével harmóniában levő vadat, illetve vadgazdálkodást helyezte a középpontba. Másrészt viszont a növekvő uniós és nemzeti környezeti elvárások elé állított erdőgazdálkodás számára egyre inkább leküzdhetetlen akadállyá növi ki magát a hazai erdőket súlytó túlzott vadhatás. Ez a problémakör hazánkban igazi „hot poteto”, magyarosan „forró téma”, amivel eddig kesztyűs kézzel bántunk.

Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedekben a vadkárkockázat hallatán a legtöbben elsősorban a mezőgazdasági, és csak kisebb részben az erdei vadkárra gondoltak. Erdő esetében mindenki magától értetődőnek tartja ugyanis, hogy az erdei életközösség részeként a növényevő nagyvadfajok életvitele, táplálkozása esetenként gazdasági kárral is járhat. A természetben élő, dolgozó erdészek közül pedig sokan egyben vadászok is, így a toleranciájuk nyilvánvalóan nagyobb a vadkár kapcsán.

Ezt is figyelembe véve különösen hangsúlyos jelzésként kell értékelni, hogy a fórum kerekasztalbeszélgetése során az erdőgazdálkodók egyöntetűen állást foglaltak az elmúlt évtizedekben hatványozottan megnövekedett erdei vadkárkockázat elviselhető mértékűre való csökkentése mellett.

Az erdőfelújítási technológiának az ország legtöbb térségében már szinte a részévé vált az erdei vadkár megelőzése függetlenül a felújítások mesterséges, vagy természetes jellegétől. Egy erdőgazdálkodó esetében ugyanis a vadkár nem csak terméskiesést jelent, hanem az erdőfelújítási időszak és költségek jelentős növekedését is. Ennek a mértékét előre nem lehet látni, ezért elővigyázatosságból inkább bevállalják a jelentős költséggel járó vadkármegelőzést, s ennek leggyakoribb módját a kerítésépítést, abban az esetben is, ha ahhoz a vadkár elmaradásának a másik közvetlen haszonélvezője, a vadászatra jogosult, nem, vagy csak részlegesen járul hozzá. A vadkárelhárító kerítés ezzel nemcsak megdrágítja a gazdálkodást, de akadályozza a vad mozgását, ami végeredményben tovább szűkíti a nagyvadállomány életterét is. S nem utolsósorban – nem a legjobb kommunikációs üzenetként – az erdőben kirándulók pedig lépten-nyomon vadkárelhárító kerítésbe botlanak. Valóban nincs más megoldás?

Dr. Jánoska Ferenctől, a Soproni Egyetem felkért szakértőjétől megtudtuk, létezik az a vadsűrűség (kb. 1 szarvasegység/50 ha), ami mellett még valóban csupán tolerálható vadhatásról, s nem vadkárról beszélhetünk. Ilyenkor persze mindig felmerül, hogy mennyi az annyi? S mennyire komoly az a vadlétszámbecslés, melynek adatait a vadkilövési számok évről-évre látványosan megcáfolják? Érdemes-e, lehet-e egyáltalán becsülni a vadlétszámot?

Az erdészek gazdálkodási tevékenysége azon alapszik, hogy folyamatosan figyelik, s értelmezik az erdők jelzéseit, az erdei flóra összetételét, állapotát, fejlődését. A talajfelszín, a lágyszárú növényzet, a cserjeszint, az erdőszegély állapotából, a természetes újulat mértékéből számos következtetés vonható le. A vadállomány létszámbecslésénél sokkal megbízhatóbban és kisebb területi léptékű információhoz lehet így jutni például egy terület vadterheléséról is.

Fotó: Kovácsevics Pál

 

Az erdészek javaslata ezért az, hogy ha az erdei vadterhelést, az erdei vadkárt, illetve pl. az erdei vadkárelhárító kerítések alkalmazásának szükségességét valóban hatékonyan csökkenteni szeretnénk, akkor a vadgazdálkodás és vadállományszabályozás során egy formalizált vadhatásmonitoring eredményét is figyelembe szükséges venni mind országosan mind helyileg. Egy, már a gyakorlatban is alkalmazott vadhatásmonitoring eljárásra kitűnő példát láthattunk, hallhattunk a rendezvény másik előadójától, Dr. Kovács Gyulától, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének munkatársától.

Elgondolkodtató azonban, hogy a számos ezirányú korábbi próbálkozás e téren miért nem volt eredményes? Minden monitoring annyit ér, amennyit az adataiból hasznosítanak. Ülhetünk precízen összegyűjtött hatalmas adatbázisokon, ha azokat megegyezett eljárásrend hiányában nem használjuk fel, vagy ha hasznosításuk során döbbennünk rá gyenge pontjaikra. Egy széles körben alkalmazható, a vadhatás változásait is folyamatosan kimutató, egyszerű, és az érdekelt felek által kölcsönösen elfogadott vadhatásmonitoring felvételezési módszertanán, s eredményeinek visszacsatolásán még bizonyára sokat kell majd dolgozni. Jó hír ugyanakkor, hogy tudomásunk, illetve várakozásunk szerint a 2023-2027. közötti időszak agrártámogatási rendszerének keretében mind a módszertani kutatásokra, mind pedig azok helyi kipróbálására lesz elegendő forrás, amit e kihívás mellé állíthatunk.

A résztvevők megerősítették tehát, hogy paradigma váltásra van szükség az erdei vadhatás és vadállományszabályozás terén, de a téma, illetve probléma megközelítésében is változás szükséges. Egyik oldalról a vad számára nagyobb, minőségileg jobb életteret biztosító, az ökológiait, az ökonómiaitól elkülönítő gazdálkodást kell folytatni. Másik oldalról pedig vállalni kell a párbeszédet, s a konzekvenciákat, melyek akár a jogszabályok, akár a vadgazdálkodási tervek, akár a vadászati haszonbérleti szerződések tartalmi elemeinek felülvizsgálatát is szükségessé tehetik. Mindkét oldalt segítheti egy konszenzusos eljárásrend alapján működő vadhatásmonitoring.

 

(NAK/Szalai Károly, Kovácsevics Pál)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám