Erdőgazdálkodás

Az erdőtörvény a benne foglalt jelentős számú erdővédelmi rendelkezések megszegése esetére – az általános jogalkotási gyakorlatnak megfelelően – jogkövetkezményeket tartalmaz. Ez a szabályozás a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben foglalt új általános szabályozással is összhangban 2020-2021 években két lépcsőben gyakorlatilag teljes egészében megújult. 2021. május 18-án pedig megjelent az egyes bírságtételeket meghatározó végrehajtási rendelet is, így annak 2021. június 3-i hatályba lépésével teljessé is vált a szabályozás.

 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) új XII. fejezete megfelelően csoportosítva, jól átláthatóan összefoglalja a törvény erdővédelmi rendelkezéseinek megszegéséhez kapcsolódó jogkövetkezményeket. Eszerint az erdészeti hatóságnak a továbbiakban a következő szankciós eszközök állnak a rendelkezésére a törvényben foglalt előírások érvényre juttatására, illetve a jogszerűtlenségek szankcionálására:

  1. Tevékenységektől való eltiltás:
  • erdőben folyó jogszerűtlen, illetve az erdőre és annak életközösségére káros tevékenységtől való eltiltás (Evt. 111/B. §),
  • a jogszerűtlenül eljáró erdészeti szakirányító személy vagy vállalkozás erdészeti szakirányítói névjegyzékből történő törlése, kiemelt besorolásának törlése, illetve újrabejegyzési tilalmának elrendelése (részletes szabályozás: az erdészeti szakszemélyzet és az erdészeti szakirányító vállalkozás tevékenységének és nyilvántartásának, valamint az erdészeti szakszemélyzet továbbképzésének szabályairól szóló 244/2020. (V. 28.) Korm. rendelet 20. és 21. §-ában).

 

  1. Erdővédelmi bírság kiszabása az alábbi esetkörökben (Részletes szabályozás az Evt. 108-111/A. §-ában található. Az Evt 107.§ -át - amely az erdőgazdálkodási bírságra vonatkozott – hatályon kívül helyezték. Az ott előírt, esetenként módosított tételek az új szabályozás szerint erdővédelmi bírságként kerültek meghatározásra.):
  • az erdő biológiai sokféleségére, természetességére vagy természetszerűségére, termőképességére, felújuló képességére, életképességére vonatkozó előírások megszegése vagy az erdő rendeltetései betöltésének veszélyeztetése, akadályozása,
  • az erdőben a fakitermelésre, illetve az erdei haszonvételek gyakorlására vonatkozó jogszabály, hatósági döntésben előírt kötelezettség megszegése,
  • az erdő felújítására vonatkozó határidők megszegése, vagy az erre tekintettel előírt erdőfelújítási biztosíték nyújtási kötelezettség elmulasztása,
  • az előírt engedélyeztetési, bejelentési vagy tulajdonosi hozzájárulás beszerzési kötelezettség elmulasztása, valamint a tevékenység engedélyben vagy bejelentésben foglaltaktól eltérő végrehajtása,
  • az erdő igénybevételére vonatkozó szabályok megszegése,
  • a vadászható vadfajok által az erdő felújításának, illetve felújulásának veszélybe kerülése, vagy az erdő faegyedeinek dörzsölés vagy hántás miatti súlyos károsodása,
  • jogszabályban vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában megállapított, faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységgel kapcsolatos előírás, illetve az erdészeti hatóság zárlati intézkedést elrendelő döntésének megszegése.

 

(Az Evt 107.§ -át - amely az erdőgazdálkodási bírságra vonatkozott – hatályon kívül helyezték. Az ott előírt, esetenként módosított tételek az új szabályozás szerint erdővédelmi bírságként kerültek meghatározásra.)

  1. Egyéb intézkedések
  • erdőfelújításibiztosíték-nyújtási kötelezettség előírása az állam 100%-os tulajdonában nem álló erdőben az erdőfelújítás megkezdésére vagy pótlására érvényes határidő elmulasztása esetén (Evt, 72. § (1a) bekezdése),
  • erdőgazdálkodási tevékenység végrehajtásának elrendelése a mulasztó terhére (Evt. 106. §),
  • faanyag-kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos eljárásokhoz kapcsolódó intézkedések (Evt. 90/K. § (1) és 90/F. § (5) bekezdése).

 

A felsorolt bírságolási esetkörökhöz kapcsolódóan a most megjelent, az erdővédelmi bírság mértékéről és kiszámításának módjáról szóló 255/2021. (V. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) az eddigi 52 helyett – összevonások és megszűntetések eredményeként – mindössze 20 bírságolással sújtható jogsértési esetet (tényállást) tartalmaz.

Újdonság, hogy a méltányos szankcionálás jegyében

  • az erdővédelmi bírság összegét az erdészeti hatóság majd minden esetben az Evt-ben rögzített mérlegelési szempontok alapján a Korm. rendeletben meghatározott összeghatárok között egyedileg határozhatja meg
  • egyes bírságtételek összegszerűen is csökkentek,
  • az egy ügyben kiszabható bírság összege maximálásra került,
  • néhány eset kivételével a bírságolást figyelmeztetés előzi meg, továbbá
  • korlátlan mérlegelési lehetőséget kapott a bírságolás tekintetében az erdészeti hatóság abban az esetben is, ha a fakitermelést az erdőgazdálkodó ugyan jogszerűtlenül, de az erdőtervi lehetőségekkel összhangban hajtotta végre.

 

Külön kiemelést érdemelnek az állam 100%-os tulajdonában nem álló erdőkben az erdőfelújítás megkezdésére és pótlására előírt határidők elmulasztása esetén alkalmazható jogkövetkezmények. Ezekben az esetekben az erdészeti hatóság az új szabályozás alapaján nem bírságol, hanem erdőfelújítási biztosíték nyújtását írja elő, amelyet a mulasztás sikeres teljesítése után felszabadít, vagy további mulasztás esetén az annak pótlására elrendelt erdőgazdálkodási tevékenység finanszírozására fordít. Az erdőfelújítási biztosíték nyújtásának elmulasztása esetén viszont már erdővédelmi bírság kiszabásának van helye.

 

A Korm. rendelet teljes szövege itt érhető el.

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám