Erdőgazdálkodás

A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult a VP5-8.5.1-17 kódszámú, „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című felhívás dokumentációja, amelynek értelmében megemelt összegekkel nyílik lehetőség a támogatási kérelmek benyújtására.

 

A támogatás célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű erdei ökoszisztémák kialakításának segítése, valamint a gazdálkodók ösztönzése arra, hogy a sarj eredetű állományok helyett magasabb ökológiai értékű mag eredetű állományokat hozzanak létre. Az erdők faállomány-szerkezetének javítása mellett továbbra is támogatási cél az intenzíven terjedő idegenhonos fa, és cserjefajok eltávolítása, valamint az erdei tisztások kialakítása és helyreállítása, amely tevékenységek ugyancsak hozzájárulhatnak az erdei élőhelyek változatosságának növeléséhez.

A következőkben összefoglaljuk a módosítás részleteit:

I. A támogatási kérelmek benyújtási határideje már korábban meghosszabbításra került 2021. december 31-ig. A jelenleg módosított felhívásban az alábbi új értékelési határnapok lettek megállapítva: 2020. december 1., 2021. február 28., 2021. április 30., 2021. augusztus 31. és 2021. október 31.

II. Megnövekedtek a felhívás keretében támogatott tevékenységek és a kiegészítő tevékenységek egységköltségei.  A következő táblázatban a módosítás előtti és a megemelt összegek szerepelnek.

Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően Egyéb lágy lombos célállomány típus csoportra:

 

2381 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

1478 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően Tölgy-Bükk, Egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra:

3464 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

2190 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően Akác célállomány típus csoportról - Tölgy-Bükk, Egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra:

3851 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

3076 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Teljes erdőszerkezet átalakítás, erdőállomány alatti erdősítéssel:

1554 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

1129 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

 

Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően Egyéb lágy lombos célállomány típus csoportra tuskózás nélkül:

1550 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

1092 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően Tölgy-Bükk, Egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra tuskózás nélkül:

2632 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

1142 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően Akác célállomány típus csoportról - Tölgy-Bükk, Egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra tuskózás nélkül:

2501 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

1915 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

 

Alátelepítéssel történő erdőszerkezet átalakítás

484 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

484 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Klímarezisztens szaporítóanyaggal történő erdőfelújítás:

 

csemetével 

1326 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

871 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

tölgy makkal

1145 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

806 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

cser makkal 

1083 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

709 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

bükk makkal 

1733 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

1064 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Intenzíven terjedő, idegenhonos fa- és cserjefajok visszaszorítása:

701 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

497 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása

  532 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

303 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

 

Kiegészítő intézkedések támogatási mértéke:

 

Intenzíven terjedő, idegenhonos fa-és cserjefajok visszaszorítása esetén

 

Tuskókenés 

156 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

129 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

 

     

 

Szerkezetátalakítási tevékenységek megvalósítása esetén

 

Kerítés 

7,8 euró/m

4 euró/m

max.  1560 euró/ha

max. 504 euró/ha

Villanypásztor 

4,8 euró/m

2 euró/m

max.  518 euró/ha

max.  216 euró/ha

Padka (lejtés >10°, kézi)

15,6 euró/100 m

13 euró/100 m

max.  749 euró/ha

max. 624 euró/ha

Erdőszegély kialakítása

1,8 euró/ha

1  euró/ha

 

 

Figyelem! A 2020-ban megemelkedett támogatási összegek a 2020. június 30-i határnapot követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kerülnek alkalmazásra.

III.    A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg a korábbi 4,7 milliárd Ft –hoz képest a Vidékfejlesztési Programban rögzített 7,95 milliárd Ft-ra emelkedett.

IV.    Az első kifizetési kérelemhez csatolandó mellékletek listája fejezet módosítása alapján a kerítés, villanypásztor helyét és méretét a jövőben kizárólag csak a mérési jegyzőkönyv másolatával kell igazolni (saját poligon feltöltése már nem szükséges).

V.    Erdei tisztás kialakítására, helyreállítására vonatkozó kötelezettségvállalások kiegészültek az alábbiakkal:
- A támogatást igénylő köteles az erdei tisztást a fenntartási időszak végéig fenntartani.
- A támogatást igénylő köteles a fenntartási időszakban a támogatott terület megfelelő karbantartása érdekében évente kaszálni vagy szárzúzást végezni, továbbá a fenntartási időszak alatt a támogatott tisztás területén - a védett fa- és cserjefajok kivételével - egyévesnél idősebb fa- és cserjefajok egyedei nem lehetnek.

VI.    A Kiválasztási kritériumok fejezetben a tartalmi értékelési szempontok és a hozzájuk tartozó pontszámok módosultak: a legjelentősebb változás, hogy az „intenzíven terjedő, idegenhonos fa- és cserjefajok visszaszorítása” és az „erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása” tevékenységek esetében figyelembe vehető tartalmi értékelési szempontok és pontszámok új elemekkel egy külön táblázatban kaptak helyet és itt kerültek részletezésre.
Fontos információ, hogy a 2020. június. 30. és a 2020. december 1. között beadott kérelmek a 2019.május 8-án közzétett felhívás szerinti tartalmi értékelési szempontok alapján, viszont a 2020. december 1. után benyújtásra kerülő támogatási kérelmek már a módosított felhívás alapján lesznek elbírálva.

VII.    A támogatói okirat a felhívással összhangban módosult.

A módosított pályázati dokumentáció innen érhető el.     

 

(NAK/Dósa I.)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám