Élelmiszer-feldolgozás

Magyarország exportértékesítését tekintve 5 százalékkal magasabb eredményt produkált 2018. első félévében , melynek jelentős részét az EU belpiaca adta – derült ki az Eurostat friss elemzéséből.


Az Eurostat 2018. júniusi jelentése alapján az euróövezet (EA-19) nemzetközi kereskedelmét tekintve az exportforgalomban 5,7 százalékos emelkedés, míg az import tekintetében 8,6 százalékos emelkedés figyelhető meg a 2017. júniusi adatokkal összehasonlítva. Ennek eredményeként az euróövezet 22,5 milliárd euro többletet ért el a nemzetközi áruforgalomban, ami a 2017. júniusi eredményéhez képest 25 százalékkal magasabb. Az övezeten belüli kereskedelem értékei is magasabbak, a forgalom 2018 júniusában 170,7 milliárd euróra emelkedett.

Az EU tagországok (EU-28) nemzetközi áruforgalmát tekintve – a 2017. júniusi adatokkal összehasonlítva – is növekedés figyelhető meg az eredményekben. Mind az export, mind az import forgalmát illetően több mint 8 százalékos emelkedést értek el a tagországok, ez összességében 6,9 milliárd eurós eredményt realizált az EU-28 mérlegében. Az első félév adatait tekintve azonban mindkét vizsgált évben negatív eredmény mutatkozott az EU kereskedelmi mérlegében (2017-ben -1,2 %; 2018-ban -3,9 %).

Magyarország exportértékesítését tekintve 5 százalékkal magasabb eredményt produkált 2018. első félévében – a 2017. első félév adataival összehasonlítva – , melynek jelentős részét az EU belpiaca adta. Ugyanezen időszak importtevékenységét nézve szintén magasabb, 7 százalékos növekedés mutatkozik, amely azonos arányú emelkedés eredménye mind a belpiac (7 %), mind pedig az EU-n kívüli országok (7 %) forgalmának következtében.

Az áruforgalmi mérlegünk összességében azonban csökkent (2017-ben 3,4 milliárd euró; 2018-ban 2,9 milliárd euró). Bár az EU-n belüli kereskedelem értéke növekedett, a nemzetközi kereskedelmi mérleg tovább csökkent (2017-ben -1,8 milliárd euro; 2018-ban -2,6 milliárd euró). Megállapítható, hogy az első féléves adatok alapján az importtevékenységünk nagyobb mértékben emelkedett, mint az exporttevékenységünk. Hasonló negatív előjelű eredmény mutatkozik a 2018. május és júniusi mérleg eredmények esetében is (2018. május -0,4 %; 2018. június -0,5 %).


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám