Élelmiszer-feldolgozás

A Magyarországon bejegyzett 46 élelmiszer tanúsító védjegy közül az egyetlen, nemzeti minőségrendszerként is elismert védjegy a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ), amely 2020-ban került elfogadásra és hazai bevezetésre. Az első pályázati felhívás 2020 februárjában jelent meg, fogyasztói tej- és tejföl termékekre vonatkozóan. A pályázati lehetőség megjelenését még 2019-ben megelőzte a tejföl termékmustra, amely a védjegy arany fokozatának megpályázásához szükséges verseny a termékek között. 

 Az Agrárminisztériummal történt megállapodás értelmében 2020. szeptemberétől a NAK a FÉSZ-szel közösen létrehozott munkacsoportokkal - amelyek a Magyar Élelmiszerkönyv szakbizottságainak struktúráját követik – az új pályázati felhívások kialakításában, illetve társadalmasításában vesz részt annak érdekében, hogy minél szélesebb termékskálán jelenhessen meg a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy a sikeres előállítói és kereskedelmi forgalmazói pályázatokat követően. A Kamara és a FÉSZ által közösen létrehozott munkacsoportok hatékonyan segítették a Védjegyiroda (Nébih - ÉLBC Kft.) munkáját, így egyre több termékpályán nyílt lehetőség a védjegy elnyerésére irányuló pályázati felhívások megjelentetésére. A sikeres pályázatokat követően a védjegy megjelenése és fogyasztói ismertsége is növekedett a 2021-2023-as években. 

A NAK-FÉSZ - Nébih együttműködés lehetőséget teremtett alulról jövő kezdeményezések elfogadtatására is, ennek megfelelően a szakágazati szereplők által javasolt termékekre is kidolgozásra kerülhettek a termékspecifikus követelmények és megnyílhattak új pályázatok.

A KMÉ-nél jelenleg 11 termékkategóriában 45 féle termékre lehet pályázni.

1. ábra - Védjegyezhető termékkörök

 

Forrás: KMÉ védjegyiroda, NAK illusztráció

 

A termékleírások kidolgozása folyamatosan történik, ezért újabb pályázási lehetőségre lehet számítani 2023-ban, illetve 2024 első negyedévében az alábbi termékek esetében:

  • Malomipari őrlemények/Búza-, és Rozslisztek,
  • Puffasztott szeletek, ropogtatni valók,
  • Gabonapehely, reggelizőpehely,
  • Tartós pékáru/ Kenyerek
  • Dúsított tésztából készült tartós péksütemények,
  • Savanyúságok/Csemegeuborka,
  • Uborka (fürtös, berakó)

 

Már az első pályázati felhívást követően nagy érdeklődés mutatkozott a kiváló minőségű termékek védjeggyel történő tanúsítására, mind az élelmiszer-előállítók, mind a kiskereskedelmi láncok részéről.  Ennek eredményeként a védjegyhasználati joggal rendelkező termékek száma 132, amelyek közül 112 gyártói, 20 pedig kiskereskedelmi márkás élelmiszer.

2. ábra - Gyártói KMÉ védjegyes termékek termékkörönként

Forrás: KMÉ védjegyiroda, NAK illusztráció

 

3. ábra - Kereskedelmi márkás KMÉ védjegyes termékek termékkörönként

Forrás: KMÉ védjegyiroda, NAK illusztráció

 

 

A védjegy arany fokozatának pályázati lehetőségét a Nébih Termékmustra előzi meg, amely során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által koordinált, laboratóriumi vizsgálatból, érzékszervi és csomagolástesztből álló vizsgálatsorozat történik, amelynek célja az adott termékkör szereplőinek összehasonlítása. Ahhoz, hogy egy gyártó vagy forgalmazó megpályázhassa, majd elnyerhesse a KMÉ arany fokozatú védjegyének használatát, termékének kiváló eredményt kell elérnie a Nébih Termékmustrán. A termékmustrára bekerülni az úgynevezett polcfelmérés révén vagy jelentkezéssel lehet. A jelentkezésre történő felhívást valamennyi Nébih-nél nyilvántartásba vett üzem megkapja, így azok a kisebb, helyi gyártók is jelentkezhetnek, akik egyébként csak lokálisan értékesítik termékeiket.

A védjegyrendszer indulását követően eddig hét Nébih Termékmustra történt, húskészítmények (párizsi, szalámi, virsli), tej- és tejtermékek (vaj, tehéntúró, tejföl), valamint levesbetét száraztészták körében.

 4. ábra - KMÉ és KMÉ aranyfokozatot elnyert termékek pályázók szerint

Forrás: KMÉ védjegyiroda, NAK illusztráció

A KMÉ-védjegy használati jogát három évre kaphatják meg a gyártók és a forgalmazók. Ez idő alatt kötelező önellenőrzések és utóellenőrzések biztosítják, hogy a pályázó a teljes védjegyhasználati ciklusban megfeleljen a tanúsítási követelményeknek, a fenntarthatósági vállalásoknak, valamint a védjegyet viselő termékek megfeleljenek azoknak a minőségi feltételeknek, amelyek a kiválóságot teremtik meg a fogyasztó számára.

NAK / Szécsényi Tamás

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám