Élelmiszer-feldolgozás

A globális vöröshagymapiac jelenleg stabil. Összességében mind Európában, mind Észak-Amerikában jó terméseredményeket értek el, ellenben Indiában és Kínában komoly terméskieséssel számoltak. Ennek eredményeként hosszú ideig kiviteli tilalom volt érvényben az indiai hagymára, és Kínából is elmaradtak a szállítások. A méret tekintetében a kereslet elmozdult a főleg az élelmiszer-szektor által igényelt nagy méretekről a kiskereskedők által általában igényelt kis és közepes méretekre. Ennek is köszönhető, hogy a nagy méretű hagymák jelenlegi hiánya nem okozott komolyabb árnövekedést.

Hollandia: nem minden hagyma alkalmas távoli célállomásokra történő exportra

A hagymaszezon első fele sűrű volt a holland kereskedők számára, jelentősen nőtt a betakarított vöröshagyma mennyisége. Az árak stabilizálódásával jelenleg a piac és így a csomagolóüzemek is elcsendesültek, de figyelembe véve a külpiacot márciustól újabb élénkebb keresletre számítanak. Januárban és februárban már jelentkeztek tárolásból eredő minőségi problémák. Ennek a legfőbb oka, hogy szakértők szerint a betárolt hagymafajták közel 30 %-a nem alkalmas ilyen hosszú idejű tárolásra és a távoli országokba történő exportra.

Németország: stabil értékesítés

A német hagyma piaca jelenleg rendkívül stabil, jó árakkal és értékesítési szintekkel. Hagyományosan a karácsonyi időszakban népszerűsítik a hagymát, és ebben a szezonban nagy mennyiségeket is értékesítettek. Az árak jelenleg tonnánként 200 és 240 euró/tonna (72-86,4 Ft/kg) között mozognak a 40-70-es méret esetében. Fontos kérdés, hogyan bírja a hagyma a tárolást a következő hetekben, hónapokban. Ha nem történik komolyabb változás, az előrejelzések szerint a hagymakészlet májusig kitart.

Ausztria: stabil kereslet

A hazai termékek értékesítése stabil és kielégítő. Ugyanez vonatkozik a hagymakivitelre is. A termelői árak nem változtak: 12-15 Euro / 100 kg (43,2-54 Ft/kg) körül ingadoznak a tiszta, válogatott áruk esetében.

Franciaország: sok nagy méret, korábbi kereslet külföldről

A francia piacon jelenleg meglehetősen normális a helyzet. A betakarított termések jelentős része nagy méretű lett, ez azt is jelenti, hogy a nagy és a kis méret közötti árkülönbségek néha jelentősek. A minőség jó, és általában az árak stabilak maradtak az egész szezonban. Az általában február/márciusban jelentkező export igények korábban érkeztek, Spanyolországba már januárban elindultak az első szállítmányok.

Spanyolország: alacsonyabb a nagyméretű kínálat, csökkent a kereslet

A spanyolországi hagymapiacot a stagnáló kereslet és árak jellemzik, amelyek egyelőre nem tükrözik a rendelkezésre álló alacsony mennyiségeket. Spanyolországban 2020-ban a terméshozamok több mint 40% -kal csökkentek.

A spanyol hagyma az exportpiacokon általában kiemelkedik a nagy méretekkel, amelyeket elsősorban éttermek, szállodák és vendéglátóipar számára szánnak. Az export a koronaválság kezdete óta azonban jelentősen visszaesett. A kínálat egyértelmű csökkenése ellenére az alacsony kereslet miatt az árak nem növekedtek, így a kiskereskedelmi forgalom növekedése nem ellensúlyozta a veszteségeket.

Egy másik akadály, amellyel a spanyol hagyma szembesült, az az erőteljes holland verseny, különösen a közepes méretek esetében, amelyek Spanyolországban bőségesebbek az idén. Hollandiában hatalmas termés volt, a holland hagyma pedig elárasztotta a piacokat és szinte mindenhol nyomást gyakorolt, annak ellenére, hogy pl. India nem exportált. Afrika és a Távol-Kelet országai is mind holland hagymát importáltak a korábbi spanyol beszállítások helyett.

A jövőre vonatkozóan még nincsenek pontos adatok. A Filomena vihar január elején pár hetes késést okozott a korai hagymavetések tekintetében. Andalúziában így várhatóan áprilisban kezdődhet meg a betakarítás első üteme, ahol egyelőre némi visszaesésre számítanak. A csökkenésnek komplex okait látják: egyrészt a száraz, csapadékmentes ősz miatt a termelők féltek, hogy nem tudják megfelelő mennyiségű vízzel ellátni az ültetvényeiket. Ráadásul az ültetési szezonban nem volt jó a kereslet sem, ami visszavetette a termelői kedvet és a pandémia okozta bezárások és bizonytalanság – mivel a spanyol hagyma jelentős része a vendéglátó-szektorba kerülne – sem javított a helyzeten.

Olaszország: csökkenő termőterület

Észak-Olaszországban megkezdődtek az első hagyma vetések; úgy tűnik azonban, hogy a szokásosnál kevesebbet ültetnek idén. Egy nagy vetőmagvállalat menedzsere szerint átlagosan 20%-os lesz a visszaesés, de pl. Emilia-Romagna régió egyes területein a csökkenés elérheti akár az 50%-ot is. A jelentős termőterület-csökkentést a vendéglátó-szektor keresletének hiánya okozta, de egyes szerint arra is visszavezethetők, hogy a piaci viszonyok az elmúlt 3 évben sem voltak megfelelőek. 

A hagyma ára alacsony volt az elmúlt napokban, 0,20 és 0,30 euró/kg (72-108 Ft/kg) között mozgott. A termésminőséggel egyelőre nincsenek problémák. Egy piemonti termelő szerint jelenleg a fehér hagymának dinamikusabb a piaca, de általában alacsony rá a kereslet. A lila és a vöröshagyma tartották az átlagárakat, az eladások többé-kevésbé statikusak voltak. Az alacsony kereslet ellenére is kiemelkedik a réz színű hagymák értékesítési ára (0,35 euró/kg; 126 Ft/kg), ami az olasz piac egyik résterméke.

Dél-Afrika: az új betakarítás nyomást gyakorol a piaci árakra

A hagymára jó a kereslet a hazai piacon, kilogrammonként átlagosan 3,84 ZAR (0,20 Euro/72 Ft) körül mozog az ár. A nyugat-foki és északi-foki tartományokból megindult betakarítás és növekvő hagymakészlet némileg csökkentette ugyan az árat, de így várhatóan nem lesz hiány a következő hónapokban. Az ország északi részén az elmúlt időszakban sok eső esett, ami némi megkönnyebbülést adott a termelők számára, hogy biztonsággal tudják használni a termesztéshez beállított öntözőrendszereket.

India: a tilalom lejárta után az export újra fellendült

A belpiaci helyzet, főként az időjárás okozta jelentős terméscsökkenés miatt és az ország ellátása érdekében India szeptember 14-ével vöröshagyma kiviteli tilalmat rendelt el. Ezt megelőzően, a 2019-2020-as szezonban az ország körülbelül 1 millió tonnát exportált, jelentős szereplője a hagymapiacnak. Az indiai hagyma fő importőre Banglades, Malajzia, az Egyesült Arab Emírségek és Srí Lanka. A korlátozást 2021. januárjában feloldották, és a csökkenő kereslet mellett is máris közel 40 000-50 000 tonna árut sikerült exportálnia a nemzetközi piacokra.

Peru: a szezon véget ér

A hagymaszezon február közepén ér véget Peruban. Elég viharos szezon volt: a koronavírus következtében munkaerőhiánnyal küzdöttek, ami egyrészt jelentősen befolyásolta a betakarított termésmennyiségeket, másrészt a megkésett betakarítások is komoly termésveszteségeket okoztak. Ennek ellenére összességében jó volt a szezon. Az árak stabilak maradtak, a koronavírus válság pedig megnövekedett keresletet eredményezett. (fő exportpiacuk az USA). A következő betakarítási ütem június és július között kezdődik, ehhez a vetések jelenleg folyamatban vannak. 

Egyesült Államok: alacsony kereslet, ingadózó árak

A jelenleg rendelkezésre álló készletek az észak-és közép-nyugati, a keleti államokból és Kanada keleti részéből származnak. Eközben Mexikóban is jók a terméskilátások, amely figyelemre méltó versenytársa lehet az amerikai termelőknek. Ezen a héten Mexikó már megkezdte az első vörös és aranysárga héjszínű hagyma szállítását.

A vendéglátószektor kiesése miatt itt is áthelyeződött a hangsúly a kiskereskedelmi értékesítésre, ahol nagyobb a kereslet a kisebb méretek, illetve a kis csomagolási egységek iránt. A kereslet azonban meglehetősen ingatag, ami alacsony és ingadozó árakat eredményez. Ahogy fogy a készlet, hamarosan várhatóan az ár is némileg megélénkül majd.

Kína: emelkedő ár a csökkenő terület és a rossz időjárás miatt

A legtöbb hagyma jelenleg Yunnan, Ningxia, Shanxi és Belső-Mongólia régióiból származik. Az elmúlt 4 évben a kínai piacon alacsony volt a hagyma ára, de az elmúlt napokban tovább emelkedtek, a február 12-i kínai újév előtt. Az árak 70-80% -kal magasabbak a normálnál, és tonnánként körülbelül 4500 USD-t tesznek ki (1350 Ft/kg). Az árnövekedés oka kettős: a termelők kevesebbet ültettek, és az időjárás miatt a termés is csökkent. Számos régióban ez a csökkenés akár 75%-ra is becsülhető. 

Az indiai export leállításának vége még nem volt hatással a kínai piacra. A magas és egyre növekvő szállítási költségek és a jó európai termés azonban csökkentette az európai országok igényét, idén csupán kis mennyiségű hámozott hagymát szánnak ezekre a piacokra. A legtöbb kínai exportra szánt vöröshagymát Dél-Korea és Japán vásárolja meg.

Malajzia: stabilizálódtak az árak

A hagyma ára stabilizálódott Malajziában, várhatóan augusztusig elegendő lesz az ellátás is, amit főként az import behozatalnak köszönhetnek. Malajzia tavaly 24 országból összesen 489 297 tonna hagymát importált. Legjelentősebb beszállítói India (31%), Pakisztán (24%), Kína (22%), Hollandia (10 %), Thaiföld (6 %) és Új-Zéland (3%).

Ausztrália: jó kilátások a következő szezonra

Az ausztrál hagyma betakarítása javában zajlik. Az Onions Australia jelentése szerint a szezon kilátásai nagyon jók. A minőség és a hozam magas, a termelők, különösen Dél-Ausztráliában és Tasmániában jó szezont várnak. Időjárási szempontból a nyár nagyon enyhe volt, nincsenek hőhullámok vagy nagyobb kihívások a termelők számára.

Új-Zéland: korai kezdet

A 2021-es exportszezon korán és jól kezdődött. A helyi hagymaszövetség szerint 2021-ben a teljes hagymaexport várhatóan eléri a 170 000 és 175 000 tonnát, ami magasabb az eredetileg vártnál.

NAK/Horváth Vivien (Forrás: Freshplaza)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám