Elérhető a Külgazdasági és Külügyminisztérium versenyképesség-növelő támogatásról szóló pályázati felhívása élelmiszeripari vállalatok számára is.
A támogatás formája vissza nem térítendő forrás, mely 2020. december 31-ig nyújtható, a közepes, valamint nagyvállalatok számára áll nyitva. A mezőgazdasági termelők számára a jelenlegi konstrukció nem elérhető, azonban az élelmiszeripari vállalkozások pályázhatnak, amennyiben a támogatás mértéke nem függ a támogatás mezőgazdasági termék elsődleges termelője részére történő teljes vagy részleges átadásától, és a támogatás mértékét nem az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg.
Az igénybe vétel feltételei közt szerepel többek között, hogy a vállalkozás:
- igazolja, hogy 2019. december 31-én nem minősült nehéz helyzetben levő vállalkozásnak, de a koronavírus-járvány következtében azzá vált, vagy egyéb pénzügyi vagy gazdasági nehézségei támadtak,
- igazolja, hogy a koronavírus-járvány miatt, azzal ok-okozati összefüggésben az értékesítés nettó árbevétele vagy a megrendelési állományának értéke legalább 25%-kal visszaesett,
- nyilatkozik arról, hogy nem felelős a gazdasági visszaesésért és a tőle elvárható gondossággal járt el,
- nyilatkozik arról, hogy a felmerült veszteségekre nincs biztosítása, vagy a biztosítás alapján nincs lehetőség a felmerült károk teljes megtérítésére,
- vállalja, hogy a bázislétszámát a beruházás befejezéséig, de legalább 2020. december 31-ig fenntartja,
- vállalja, hogy 2021. június 30-ig legalább 150 000 euró értékű beruházást valósít meg Magyarországon,
- nyilatkozik, hogy a pályázata benyújtását megelőzően nem kezdte meg a beruházást.
Részletes kiírás a HIPA honlapján található.
NAK/Pető Krisztina