Élelmiszer-feldolgozás

A globális piacon megfigyelhető nagyobb kereslet megemelte a nyersanyagárakat Chilében, a fagyasztott szamóca exportjában bekövetkezett tavalyi 47%-os emelkedés után.


A chilei fagyasztott szamóca ára 20%-kal növekedett a tavalyi évhez képest, mikor a termelők még 630-640 chilei peso/kg-ért (0,79-0,81 USD/kg) adták a feldolgozóknak a nyersanyagot. A termés mennyiségét leginkább az aszály befolyásolja, ami az elmúlt 60 évben a legsúlyosabb és hatással lesz az összes fajtára. Ebben a szezonban ugyanis Chilében 50%-kal kevesebb eső esett, mint egy ével korábban, pedig már az az év is rossz volt vízellátottság szempontjából. A Federfruta termelői szervezet felmérése szerint a tagjainak 87%-a úgy gondolja, hogy a hidrológiai helyzet tarthatatlan, így a legtöbben elhalasztják a tervezett beruházásokat, mint például az újraültetést és a terület növelését.
– Jó néhány szamócafarmnak nincs elég vize az öntözéshez, de az üzleti lehetőség kecsegtető, ahogy a nemzetközi árak emelkednek – nyilatkozta egy szakértő.

2019. október 19-vel az egy éves periódus végén a fagyasztott szamóca exportja több mint 47%-kal nőtt 26 800 tonnáról közel 40 000 tonnára. A fő célpiacuk az Egyesült Államok, ahová a teljes mennyiség 48%-át, 19 000 tonnát exportáltak. Az Egyesült Államok felé való export 2018 decembere óta növekedett és a tavasszal érte el tetőfokát, amikor a szélsőséges időjárás lassította a termést mind az USA-ban, mind Mexikóban.

Kalifornia még mindig messze van attól, hogy felépüljön a szezon eleji rossz kezdésből, amikor a friss szamócaszállítmányok mennyisége 10%-kal csökkent a 2018-as mennyiséghez képest, miközben a fagyasztott szamóca exportja 15%-kal csökkent november 30-án az egy évvel korábbival összevetve.

A gyümölcshiány mindkét meghatározó feldolgozónál fokozta a keresletet Kanadában, akiknek a bevétele 66%-kal nőtt az éves periódust alatt.

Kína a negyedik legnagyobb piaca a chilei fagyasztott szamócának az Egyesült Államok, Kanada és Japán után. A belföldi magas árak Egyiptom és Chile felé irányították a kínai vevőket, így Chile megduplázta a szállítmányait. A kínai fagyasztott szamóca ára 2019-ben rekordmagas volt: 1,95 USD/kg cfr, szemben a 2017-es 1,65 USD/kg cfr árral.


(NAK/ Csép Adrienn és Fodor Zoltán – Forrás Ieg Vu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám