Adózás

Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, amelynek értelmében 2023 január 1-jétől 232 ezer forintra változik a minimálbér és 296 400 forintra a garantált bérminimum havi bruttó összege. (A minimálbér esetében 16 százalékos, a szakmunkás bérminimumnál 14 százalékos emelést jelent.) A megállapodásba az is belekerült, hogy 2023-ban a szociális hozzájárulási adó mértéke nem fog növekedni.

A garantált bérminimum mintegy 730 ezer embert, a minimálbér pedig nagyságrendileg 200 ezer embert érint. Azonban ezek az emelések túlmutatnak ezen az 1 millió emberen, hiszen a felette lévő béreket is jelentősen megtolja, így ennek megfelelően jelentős általános béremelésre lehet számítani a magyar gazdaságban jövőre.

A minimálbér havi bruttó összegének változására tekintettel az őstermelő személyi jövedelemadó, járulék és szociális hozzájárulási adó megállapításánál is figyelemmel kell lenni.

A 2023. évi értékhatárok az alábbiak szerint alakulnak.

A számítás során figyelembe vehető minimálbér éves összege: 2.784.000 forint

Az éves összeg fele, adómentes bevételi értékhatár: 1.392.000 forint

Az éves összeg ötszöröse, adómentes bevételi értékhatár az átalányadózóknál: 13.920.000 forint

Az éves összeg tízszerese, az átalányadózás bevételi értékhatára: 27.840.000 forint

Az éves összeg negyvenszerese, az átalányadózás abszolút értékhatára családi gazdaságnál: 111.360.000 forint

Az információk tájékoztató jellegűek, a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően kell eljárni.

NAK/ dr. Buzás Tivadar

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ